Tilos dolgokban nincs becsület. Valamikor a betyárvilágban volt
betyárbecsület, de ebben a mostani (úri? gazdag? szegény?) világban
a mondott szónak nincs becsülete, az írott szó igazságában sem bízhatsz,
csak egy biztos: érdek, önérdek van, irigység, harc, gyűlölködés,
nyugtalanság, sőt félelem is van, több mint kellene. A becsület
pedig magára veszi a sértés szót, akár csak egy köpönyeget, és mint
becsületsértés kér magának jogot a megjelenésre. Szomorú...
Könyv van elég, tartok tőle, hogy olvasó felényi sincs, de beszélgető
barát még annyi sem. Annyi van, amennyi a bizalom és az őszinteség.
Az pedig nem sok! Annál inkább becsüld meg azokat, akik előtt maradéktalanul
őszinte lehetsz.
Újra olvasom Gorkij Az anya című művét. Rátalálok benne arra a mondatra,
amelyik fiatal korom óta megtanított arra, mi a propaganda (kampány?).
Öreg forradalmár biztatja a csüggedt fiatal Pávelt: „Te csak pengesd
a magad lantját. Akinek a lába nem gyökerezett a földbe, majd csak
táncra perdül.“ Alaptétel. És igaz. Vigyázz, ha sokszor hallod ugyanazt,
előbb-utóbb el is hiszed!
Az ajkad egyszer, bizonyosan lezárul, de sok-sok szavad, gondolatod
tovább él azokban, akik figyelnek rád. És szeretnek téged.
Szörnyűségesek a mind gyakoribb viharkárok: lakóházakat, épületeket
sorolnak a híradások, amelyeknek pénzben mérhető értékük van. De
ki méri fel a megművelt kertek, virágágyások, megszokott, kedves,
de tönkrement berendezési tárgyak kárát?
Dr. Imre Ernő
|