<<< Vissza

Az inasképzést is eljátszották

2005. október 21.

 
Szirbik Imre polgármester és Bugyáné Bakó Veronika igazgató a diákokkal az iskolatörténeti kiállításon. Fotó: Vidovics Ferenc

A Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola alapításának 35. és névadója halálának 100. évfordulója alkalmából háromnapos programsorozatot szervezett október 12-14. között. A megnyitón Bugyáné Bakó Veronika, az iskola igazgatója, Szirbik Imre polgármester és Erdeiné Papp Éva, az iskolatörténeti kiállítás szervezője köszöntötte a diákokat és a tanárokat.

- Hagyományt szeretnénk teremteni - kezdte az igazgatónő, majd a névadó Zsoldos Ferencről mesélt: ő volt az, aki az ipartestület elnökeként azon gondolkodott, hogyan lehetne az ismétlő iskolába járó iparos tanoncok helyzetén javítani. Az oktatás akkoriban több iskolában folyt. A tanulólétszám és a szakmunkásképzés rangjának emelkedése viszont megkövetelte, hogy az addig a szegedi 624-eshez tartozó fiókiskola önálló épületben működjön. Így adták át 1970-ben a mai A épületet. 1997-ig a gyakorlati oktatás a város nagyüzemeiben, kisiparosoknál folyt. 1992-ben szakközépiskolai osztályok indultak, ahol 23 szakképesítés megszerzésére van lehetőség. A végzett szakmunkások érettségire való felkészítése gimnáziumi osztályokban történik. 2002-ben nagy lendületet adott a Szakiskolai Fejlesztési Programba való belépés. 2004-ben adták át a tanirodát, melyben megvalósítható a gyakorló cégi képzés.

Szirbik Imre elmondta, hogy két évszám jellemzi a napot: az egyik a 100 esztendő, amikor megszületett az az ember, akinek Szentes ipara nagyon sokat köszönhet, és akinek szívügye volt a tanoncképzés: Zsoldos Ferenc. Üzemeinek hasznát abba fektette, hogy legyenek házak, boltok, fodrászműhelyek, és mindig legyen bennük a kor színvonalán magasan képzett ember. A polgármester szerint, amikor az iskola felvette Zsoldos Ferenc nevét, ezt a kettősséget szerette volna továbbvinni: a szakmát jól kell csinálni, és gondolni kell a jövőre, hogy legyen, aki továbbviszi. Erről szól a másik évszám, a 35 év. Azt kívánta, hogy a szakmát tanulják meg jól, és ha majd hajat kell vágatnia, akkor a mostani diákok közül valaki székébe ülhessen, ha boltba megy, velük találkozhasson, és ha mestert kell hívni az elromlott autóhoz vagy a lakás felújításához, akkor jó szívvel mondhassák a diákok: "én Zsoldosos voltam, tehát bízhat bennem".

Erdeiné Papp Éva köszöntötte ezután a jelenlévőket. Elmondta, hogy Szentesen a tanoncképzésnek, a szakoktatásnak több mint 130 éves múltja van. Sokáig a város ügyének egyik elhanyagolt területe volt. 1883-ban szervezték meg az alsóipari iskolát, mely egyre népesebbé vált, hisz a fejlődő iparnak szüksége volt a képzett munkaerőre. A három nap során számtalan programban vehettek részt a diákok. Megtekinthették az iskolatörténeti kiállítást, egy részét fényképek, dokumentumok alapján állították össze, másik része a MÁV-tanműhelyben tanuló diákok alkotásai voltak. Nagy tetszést aratott a fémből készült bakancs.

Matematikai, természettudományi és logikai műveltségi verseny, valamint kereskedelmi csapatverseny is volt. Volt prezentációs bemutató az iskola életéből, és folyamatosak voltak a sportversenyek, asztalitenisz mérkőzés, szkander bajnokság és sakkverseny. Idegen nyelvi társasjátékokban is kipróbálhatták magukat a diákok, megnézhették az AutoCad bemutatót, és személyiségteszteket tölthettek ki. A természet- és környezetvédelemről is sokat megtudhattak az érdeklődők.

A harmadik napon hirdették ki a versenyek eredményeit, és este a gólyabálon mindenki megünnepelhette elért sikereit. Akinek nem volt ilyen, az is jól érezhette magát az iskola aulájában megrendezett diszkóban, melyen hajnali 1 óráig ropták a táncot.

Majzik Andrea


<<< Vissza