Lassan, de észrevehetően bekövetkezik, amit évek óta vártam. 1956 egyre inkább a nyugodt hangvételű és elemző szándékú írások tárgya lesz. Szakmailag igényes könyvek jelennek meg évről évre, a sajtóban is teret vesztettek a bulvár ízű megközelítések. Az ünnep napján persze elkerülhetetlenek bizonyos indulatok, melyek részben a múltból maradtak itt, részben frissiben gerjesztetnek. Remélem, a jó ízlés kordában tartja a túlfűtött érzelmeket, a tavalyi esztendő bíztató volt e szempontból. Bölcsen tesszük, ha magát az eseményt vizsgáljuk, azt a szűk két hetet, mikor megpróbálva a lehetetlent hirtelen a világpolitika főszereplőjévé vált Magyarország. Utólag egyszerű az egész. A csodálatos napok meghatározása tankönyvekben és a történelemtudományban: forradalom és szabadságharc. A jók és a rosszak küzdelme. Az igazságért és függetlenségért küzdők az egyik, a gondolkodásképtelen sztálinista szolgálók a másik oldalon. Döntőbíróként a kíméletlen Szovjetunió, nézőként a közönyös Nyugat. Ma ilyen egyszerűnek látszik a képlet. Pedig nem az, még a romantikus Jókai sem így látta 1848-49 gyönyörűséges idejét. Pedig március 15-e előtt ott vannak a reformkor szépívű évtizedei, lázas tevékenységgel és zseniális irodalmi alkotásokkal. 1956-nak nem jutott ilyen nagyszerű prológ. 1953-ban indult meg az erjedés, az aktívnak nevezhető cselekvés néhány hónappal a forradalom előtt kezdődött. Ez az előkészítetlenség, melynek objektív okai voltak, látszik október végén és november elején is. Szereplők keresik a helyüket. Van, aki azért mert börtönből szabadult. Mint a Szovjetunióban meghurcolt Kovács Béla vagy a Rétságról kimenekített Mindszenti. Időbe kerül, míg a régi pártszellemben nevelkedettek rátalálnak a szerintük helyes útra. A legjobb példa erre pont Nagy Imre. A kiforratlanság egyik legjobb bizonyítéka a napról napra, mi több: óráról órára átalakuló kormány. A több tucat új vagy újra alakult párt sem csak a sokszínűséget igazolhatja. A felszabadított sajtó is helyt adott a különböző nézeteknek, kérdés persze: melyik kiadvány kikhez jutott el? Személyes ellentétek is akadtak, például a Corvin-köz és a Kilián laktanya hősei közt. De mégis. (Vajon hányszor lehetne ezt leírni hazánk történelmével kapcsolatban?) Két alapvető kérdésben azok, akiket a jó oldalra sorolunk egyetértettek. A közelmúlttal szakítani kell, a diktatúrát fel kell váltania a több politikai párton alapuló demokráciának. Hogy a tervezett választások milyen eredményt hoznak, azt csak találgatni lehetett, egészen pontos jövőképe nem volt senkinek sem. A másik a szovjet csapatok kivonulása, azaz a nemzeti függetlenség. Számottevő ellenzői ennek sem voltak, világos követelés volt ez, akár a kétszer kettő. Mindössze ennyi szükséges egy rövidke korszak egységes megítéléséhez. Annyi, hogy a jók, akiket most ünneplünk legalább az alapvető dolgokban mutassanak egyetértést, és ezek az alapvetések ma is elfogadhatók legyenek. Logikailag tehát minden adott egy szép októberi hétvégéhez. A többi már rajtunk múlik. P. Gy.

<<< Vissza