Pezsgőt
bontottak a városházán szerdán délután, amikor megtudták a jó hírt: a
Táblabíróság hétéves pereskedés után ítéletet hirdetett a Petőfi Szálló
ügyében, vagyis jogi úton is elismerték a város száz százalékos tulajdonjogát.
A sikert Szirbik Imre polgármester jelentette be, míg a bírósági eljárást
dr. Stern Sándor ügyvéd ismertette a gyorsan összehívott sajtótájékoztatón.
A történet a '90-es évekre nyúlik vissza, amikor a Csongrád Megyei Vendéglátó
Vállalat 100 százalékos tulajdonjogát értékesíteni akarta a város beleegyezése
nélkül. Akkor annyit sikerült elérni, hogy az épület 20 százaléka az önkormányzat
tulajdonában maradjon, míg a többi a Fővárosi Ingatlankezelő Rt. kezébe
került. A szerződések aláírásakor azonban rögzítették az elővásárlási
jogot, vagyis, ha a FIK Rt. értékesíteni kívánja az épületet, akkor a
várost illeti meg a vásárlási elsőbbség. A budapesti cég 1998-ban eladta
a Petőfi Szállót, ám az új tulajdonosok nem ismerték el azönkormányzat
szerződésben rögzített jogát. Ekkor indult a hét évig tartó pereskedés.
Dr. Stern Sándor azzal kezdte, hogy módosítani kényszerül a szólást, miszerint
nem három a magyar igazság, hanem öt. Öt megnyert per kellett ugyanis
ahhoz, hogy a bíróság végre elismerje a város tulajdonjogát, és ítéletben
mondja ki: Szentesé a Petőfi. Már az első pert is megnyerték a Csongrád
Megyei Bíróságon, ám az alperesek fellebbeztek. Az újabb tárgyaláson egy
olyan levelet mutattak be bizonyítékul, melyről később kiderült, hamisított
volt. A harmadik tárgyalást is hatályon kívül helyezték egy elmaradt szembesítés
miatt. Közben évek teltek el, az épület állaga folyamatosan romlott (romlik),
ezért az önkormányzat soron kívüli peres eljárást kért a Legfelsőbb Bíróságtól.
Két évig hiába vártak a válaszra. A következő tárgyaláson az alperesek
elfogultságot jelentettek be a bíró ellen, és újabb hosszú hónapok teltek
el eredmény nélkül. Ahogy Stern ügyvéd fogalmazott, az alperesek mindent
megpróbáltak annak érdekében, hogy ne legyen jogerős ítélet, hiszen ezt
az eljárást egy-másfél év alatt le lehetett volna folytatni.
Szirbik Imre a jövőt firtató kérdésekre válaszolva elmondta: a pezsgőt,
amit az örömhírre bontottak, csak félig szabad meginni. Akkor lehet teljes
az öröm, ha már a pénzügyi és a működtetési háttér is megvan az épülethez.
A teljes rekonstrukcióhoz ugyanis 1,5-2 milliárd forintra lenne szükség.
Ennyi pénze a városnak nincs. Most csak az állagmegóvásra tudnak költeni,
ehhez állampapírokban 100 millió forint áll rendelkezésre.
A további tervekkel kapcsolatban a polgármester elmondta: a Petőfi Szálló
szerepel az országos műemléki listán, így az épületet az eredeti, 1896-os
állapotnak megfelelően újítják fel: az emeleten szálloda, illetve irodák,
az alsó szinten étterem, cukrászda és üzletek lesznek. Ahhoz, hogy mindezt
megvalósítsák, nem kizárt, hogy befektetőket is keresnek. Egyelőre azonban
hétköznapi kérdések foglalkoztatják a polgármestert, vagyis mikor jegyzik
be a földhivatalnál a tulajdonjogot, mikor kapnak kulcsokat az épülethez,
és mikor kezdhetik meg a műszaki felmérést az állagmegóvás mihamarabbi
elkezdése érdekében.
VÉ
|