<<< Vissza

Feljövő ágban a Hungerit
Két rossz év után jobb jöhet

2005. szeptember 16.

 
Legutóbbi számunkban már beszámoltunk arról, hogy a Hungerit Rt. pulykasonka terméke elnyerte a Magyar Termék Nagydíj oklevelét. Mint azt Magyar József elnök-vezérigazgató sajtótájékoztató keretében elmondta, most pályáztak először. Az elismerés annál fogva is sokat jelent a számukra, mivel a baromfiiparban senki nem kapott még ilyen díjat. Az oklevél sokat számít a marketingmunkában, a terméken fel lehet tüntetni. A termék minőségét jellemzi, ezen a téren az egyik legmagasabb kitüntetés.

A pályázott 174 termék közül (gépipari, műszaki, stb., hiszen ez a magyar termékek díja) 44 díjazott lett. Magyar József elmondta, jövőre ismét pályáznak, hiszen van még egy-két olyan termékük, amivel jó eséllyel indulnának.

- Az emberben van egyfajta bizonyítási vágy, ha csak maga kontrolálja, hogy mit ért el, az nem biztos, hogy jó, ezért ha a termékeinket megmérettetjük, különböző helyeken, és külső cégek valamilyen elismeréssel díjazzák azokat, az egyrészt megnyugtató érzés, másrészt mutat egy utat, hogy merre haladjunk tovább előre. Ezek a megmérettetések a piac igényeit a vevői oldalról is értékelik, így a termékeket. Nekünk ez visszajelzés is, hogy jó úton haladunk - jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

A cégnél nagyberuházások folynak, érdeklődésünkre Magyar József elmondta, hogy a munkálatok jól haladnak, a tervezett időben, októberben készen lesznek vele. A több mint 1 milliárdos beruházásnál, az idénre tervezett részre közel 85 százalékos készenléti állapot mérhető. Az ünnepélyes átadást november elejére tervezik. A beruházás nyomai láthatóak, elkészült a "folyosó", így az öltözőből a feldolgozó üzemekbe most már teljesen zárt körülmények között jutnak el a dolgozók, és viszont. Mindezzel a vevők is elégedettek, a tulajdonos úgy gondolja, hogy ezzel az üzem színvonalát emelték.

Nemrégiben új boltot nyitottak Csongrádon. A kérdésre, hogy vajon ez egy folyamat része, a következő választ kaptuk:

- Igen, szeretnénk ebben a 25-30 kilométeres körzeten belül néhány szakboltot nyitni. Öt szakboltunk közül ez a legszebb. Egyformán látjuk el az összes szaküzletünket.

Az értékesítés az elmúlt két rossz év után lényegesen javult, 26 milliárd forintos árbevételt terveztek, azt már biztosan túl fogják lépni, várhatóan egy 27,5 milliárdos árbevételt prognosztizálnak az idén. Ez azt jelenti, hogy a piac valamelyest elmozdult, és a két rossz év után egy kicsit jobb éve lesz a Hungeritnek is, amivel eddigi veszteségeiket be tudják pótolni.

Mint ismeretes, a cégeknek mind nagyobb gondot okoznak az emelkedő fuvarköltségek. Ezzel kapcsolatban az elnök-vezérigazgató kifejtette: a beszállítóknál egy 10 százalékos fuvarköltség-emelést fogadtak el, a gépkocsivezetőknél. A termékek áraiba egyelőre nem tudják beépíteni, ha megteszik, az 2-3 hónapot is igénybe vehet, mivel a nagy áruházláncokkal negyed, illetve féléves ármegállapodásaik vannak érvényben, azokat nem rúghatják föl.

- Új piac? Amikor el tudunk adni mindent, ilyenkor nem nagyon kapkodunk új piac után. Kellemes gondjaink vannak egyelőre, sokkal több az igény bizonyos termékekre, mint amit ki tudnánk elégíteni. A sasliküzem dolgozik, igaz nem olyan ütemben, mint ahogyan szeretnénk, de a saslik egy szezontermék, és mivel az üzem indulása a szezon elején volt, akkorára már fölvásárolták a termékek zömét. Már a jövő évi termelésen dolgozunk. Az üzem állni nem fog, de a másik műszakot egyelőre nem tudjuk elindítani. A jövő évi előrejelzéseket látva, hozni fogja a várakozást - fogalmazta meg válaszát Magyar József.

Lapunk érdeklődésére a külföldi piacról elmondta:

- Angliában már több kapcsolatunk van, nem csak egy. Az angol piac, ha az előző két évet viszonyítom, mondjuk a 2003. évet száznak veszem, akkor idén közel 250 százalékra teljesül. Több vevőnek több árut tudunk már Angliába szállítani, remélem, ez a kapcsolat nőni fog, mert az angol egy nagyon jó piac. A jó minőséget stabilan, drágán lehet eladni.

L. J.


<<< Vissza