<<< Vissza

Országos verseny előtt a tűzoltók
Ismét a legjobb hatban

2005. szeptember 16.

 
Elöl: Vida-Szűcs Sándor, Tóth Csaba, Tóth Zoltán, hátul: Kálmán Rajmund, Majoros Gábor, Mészáros Tamás.

Szeptember 7-én Balatonföldvár adott helyet az ötödik országos tűzoltó szakmai vetélkedő országrészi fordulójának. A vetélkedőt '97-ben hívta életre az akkori tűzoltóság országos parancsnoksága, mai nevén Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A versenyt páratlan évenként rendezik, felmenő rendszerű, az országos döntőt megelőzi egy megyei forduló, majd utána a régiós vetélkedő (az ország három részre osztott, Szentest, egyben Csongrád megye tűzoltóit a nyugat, dél-nyugat magyarországi régióhoz sorolták be).

A szentesi tűzoltók miután megnyerték a megyei és a régiós fordulót, bejutottak az országos döntőbe, ahol a korábbi négy versenyen elért eredmények alapján eddig is ők képviselték a megyét. Egyedülálló eredmény kis hazánkban, hogy Szentes mind az öt vetélkedőn ott szerepelhetett az ország hat legjobb csapatai között.

- Ez számunkra értéket jelent. Benne van a csapatban az igény, ha egy versenyre eljutunk, ott minél jobban szerepeljünk. Elsősorban önmagunkhoz képest teljesítsünk jól. Becsülettel felkészülni, és a versenyen kihozni magunkból a maximumot. Ha ez sikerül, helyezésétől függetlenül mindenki elmondhatja a csapatból, megtette, amit tudott - jelenti ki Kajtár István tűzoltóparancsnok.

Az országos döntőt október 4-én, Szentendrén, a volt laktanyaterületén rendezik. Jelen pillanatban hasznosítás nélküli terület, a szakmában úgy tartják, élethez közeli terep. Latolgatjuk az esélyeket. A parancsnok elmondja, lesz olyan csapat, akikkel eddig is találkoztak, a győriek nevét kétszer is felvésték a kupára, tehát ők erős ellenfelek lesznek, a főváros csapata is egyszer nyert, miként a szentesiek. A keleti régióból Nyíregyháza és Balassagyarmat került fel, ők még ismeretlenek a számukra. S hogy presztízskérdést csinálnak-e nyerésből? A kérdésre Kajtár István így válaszol:

- Bizonyára vannak egyéni ambíciók. De soha nem hitettettük el magunkkal, hogy mi vagyunk a legjobbak. Nagyon sok jó tűzoltó van Magyarországon. Mi 2003-ban bizonyítottunk, eljutottunk a dobogó legmagasabb fokára. Abban a pillanatban valóban mi voltunk a legjobbak.

Nagy verseny lesz, a győriek harmadszor is szeretnének nyerni, a fővárosiakban is hatalmas ambíció van a visszavágásra. Budapest hatalmas, 1500 vonuló tűzoltóval rendelkezik, azokból válogattak ki hatot, a szentesiek 51-ből.

Tűzoltóink eredményei az országos megmérettetésen: csapatban '97-ben és '99-ben harmadik, 2001-ben második, míg 2003-ban első helyezést értek el. Egyéniben Kálmán Rajmund két első helyezést tudhat magáénak, de mások is szép eredményeket értek el egyéniben.

Az eltelt 8 év alatt többen előreléptek, így a parancsnok is, aki korábban maga is versenyzett, majd felkészítő lett. A csapat összetétele folyamatosan változik. A korábbi magból mára hárman maradtak, újak jönnek a régiek helyett. A csapat erejét jelenti, hogy a változtatások ellenére a teljesítmény nem gyengült. Idén is újoncot avattak, Majoros Gábor személyében, aki a szakmunkásvizsga után fél éve tűzoltó, véglegesítés előtt áll.

- Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy rám esett a választás - mondja. Nagyon kemény volt a felkészülés, nemcsak fizikailag, szellemileg is. Elsősorban a szakmunkásvizsgán szerzett tudásomból próbáltam meríteni. Eleve hátrányból indul az, aki először megy a vetélkedőre, megpróbáltam mindent megtenni. Úgy gondolom, helytálltam a versenyen.

- Természetesen figyelünk egymásra, felkészülésben is segítjük egymást - veszi át a szót Tóth Zoltán. '99-ben, a szakmunkásvizsga után kerültem be a csapatba, akkor még valamivel másabb volt. Változott. Eddig az úgynevezett iskolaszerelést, a szabályzat alapján leírtakat kellett végrehajtani, mára az életszerű megoldásokat kérik számon. Minden gyakorlati feladatot megelőz egy elméleti kérdéssor, külön irányítói, gépkocsivezetői, illetve beosztotti kategóriában. Utóbbiban eddig 45 kérdés szerepelt, amit 45 perc alatt kellett megoldani, idén 100 kérdést adtak fel, melyre 60 perc állt a rendelkezésünkre. Ami a csapatmunkát illeti, mert ez igazi csapatmunkát követel tőlünk, nemcsak az újonnan bekerült fiatal kollégát segítjük, hanem egymást is, ez az, ami összetart bennünket, a csapategység.

A három kategóriából kettőben egyéniben is szerepelnek szentesi tűzoltók: Kálmán Rajmund, Mészáros Tamás és Tóth Zoltán.

- Egyéniben a tesztlap-eredményt veszik figyelembe - mondja Mészáros Tamás. - Két évvel ezelőtt a füstakadály pályán elért eredményt számították be. Most milyen verseny lesz a tesztlapon kívül, azt még nem tudjuk. Itt az elméleti tudás és a fizikai képesség egyaránt fontos.

- Versenyek előtt természetesen több foglalkozást tartunk - válaszol a feltett kérdésre Tóth Csaba. Azért is vagyunk egy csoportban, hogy plusz munkában tanuljunk, szereljünk. Három ilyen versenyen vettem részt, eddig az idei volt a legnehezebb.

L. J.


<<< Vissza