|
 Öröm
látni, hogy Szentes főterén egyre szépül a volt megyeháza. Köztudott,
hogy 1884 óta a reprezentatív székház ódon falai között őrzik Csongrád
vármegye, az egykori járások, városok és községek történeti értékű régi
iratait. Az már kevésbé ismert, hogy az épületben elhelyezett levéltár
első őre - ha csak rövid időre is - Pity István vármegyei levéltárnok
volt. A kései utódok tisztelettel emlékeznek a jeles férfiúra, halálának
120 éves évfordulója alkalmából.
Szép, de nehéz korszakban élt. 55 éven keresztül állt Csongrád vármegye
szolgálatában. Hivatalnoki pályájának kezdete a reformkorra esett, érett
férfiként élte át az 1848/49-es szabadságharcot és az azt követő neoabszolutista
időszakot, öregedő fejjel pedig a kiegyezés után jövő "boldog békeidőket".
Azon kevés megyei tisztviselő közé tartozott, aki szinte megszakítás nélkül
Szegváron, az akkori megyeszékhelyen élt és működött.
Szegváron született katolikus szülőktől 1808. augusztus 21-én; apja Pity
Sándor, édesanyja Juhász Terézia. Ifjú éveiről keveset tudunk. Elemi iskoláit
bizonyára szülőhelyén végezte, majd 8 felsőbb osztályt járt ki, bölcsészetet
tanult. 1830-ban lépett Csongrád vármegye szolgálatába mint gyakornok.
Folyamatosan haladt előre a hivatali ranglétrán: 1831 szeptemberétől napidíjas
írnok, 1834. május 1-jétől rendes írnok, 1842 decemberétől pedig megyei
selyemtenyésztési és rabdolgoztatói felügyelő. Ez utóbbi tisztségét a
szabadságharc idején is viselte.
Konzervatív beállítottsága folytán távol tartotta magát a forradalmi eseményektől.
Mivel a "rebellióban" nem kompromittálta magát, a berendezkedő
új hatalom különböző állásokra nevezte ki Pity Istvánt, mint szorgalmáról
és pontosságáról ismert hivatalnokot. 1849. szeptember végén Csongrád
városi tanácsnok lett, két hónappal később pedig megyei polgári törvényszéki
jegyzővé és levéltárnokká léptették elő. Az itt tanúsított szakértelmének
köszönhette, hogy 1850. február 7-én ideiglenesen őt nevezték ki Csongrád
megye levéltárnokává. Amikor egy évvel később kérvényezte állásában történő
megerősítését, Bonyhády István megyefőnök az alábbi minősítést írta róla:
"Tanúsított ernyedetlen szorgalma és buzgósága, jelen hivatalábani
avatottsága, józan politikai gondolkozása és fedhetetlen erkölcsi magaviseleténél
fogva; amennyiben a levéltárnoki hivatal, e megyei számos még rendezetlen
fontosabb irományoknak rendezése és azok gondos megőrzése folyvást szükségeltetnék,
- ezen hivatalbani további megerősítése végett pártolólag felajánltatik."
E sorok meggyőzőnek bizonyultak; a császári királyi kerületi főbiztos
véglegesítette Pity Istvánt állásában.
Erről az időszakáról érdemes feljegyezni, hogy noha magánemberként nem
értett egyet a felgyorsult forradalmi változásokkal, azt azonban érzékelte,
hogy történelem íródott a szabadságharc napjaiban. Ennek megfelelően nagy
gonddal megőrizte a szabadságharcos időszak dokumentumait. Amikor pedig
felsőbb parancsra ki kellett volna szolgáltatni azokat a császári hatóságoknak,
nem kis kockázatot vállalva, letagadta létezésüket. Ennek köszönhető,
hogy az utókor rekonstruálni tudja a forradalom és szabadságharc Csongrád
megyei eseményeit, a megtorlásra készülő abszolutista hatalom számára
pedig megnehezítette az öszszefogandó szereplők névjegyzékének elkészítését.
Levéltárnoki működésének rossz emlékei közé tartozott, hogy megyefőnöki
rendeletre 1858 novemberében a régi vármegyei levéltárat a szegvári megyeháza
épületéből át kellett költöztetni Szegedre, a cs. kir. megyehatóság székhelyére.
A "száműzetés" 1860-ig tartott. Az Októberi Diploma megjelenése
után összeült megyegyűlés elsők között intézkedett arról, hogy a levéltárat
vissza kell szállítani az ősi székhelyre, Szegvárra. Az oda-vissza költöztetés,
továbbá a felborult rend helyreállítása Pity Istvánra várt, akit az alkotmányos
megyei testület 1860 decemberében megerősített levéltárnoki tisztségében.
Néhány békés évtized után a levéltárat ismét költöztetni kellett. Ez a
megyeszékhely változással volt összefüggésben, illetve azzal, hogy 1883
decemberére felépült az új szentesi megyeháza. Az 1884 folyamán lebonyolított
iratszállításban és az új levéltár berendezésében még részt vett Pity
István, de az utórendezéseket már fia, ifjabb Pity István végezte el 1885/86-ban,
mint megbízott levéltárnok.
Az újabb fizikai, szellemi és érzelmi teherpróba végzetesen megviselte
az idős tisztviselőt: 1885. szeptember 8-án szívszélhűdés követ-keztében
elhunyt III. tizedbeli 133. számú szentesi házában. Földi maradványait
másnap szülőhelyére, Szegvárra szállították, és eltemették felesége, az
1875 óta halott Pokomándy Amália mellé. A szeretett apát négy gyermeke
gyászolta: István, László, Mária és Sándor. Kegyeletét lerótta a vármegye,
jegyzőkönyvbe foglalva Pity István érdemeit.
Labádi Lajos
|
