XXXVI. évfolyam 36. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Kibővült a Hunor Coop családi köre
Rekordnevezéses lecsófesztivál az Apponyi téren

2005. szeptember 9.


Az zsűri asztala: volt, aki feladta, mert már nem bírt többet kóstolni (Fotó: Vidovics)

Rekordnevezés! Ez jellemezte Szentes immár hagyománnyá váló lecsófesztiválját. 2002-ben 36-an, 2003-ban 49-en, tavaly 77-en, most a lista szerint 117-en sorakoztak fel a főzéshez.


Bővebben


 

Nagydíj a Hungeritnek
 

2005. szeptember 9.


Magyar Termék Nagydíj elismerő oklevelet vehetett át Magyar József, a Hungerit Rt. elnök-vezérigazgatója szeptember 7-én a Parlamentben. Az oklevél azt jelenti, hogy a nagydíjat ugyan nem kapták meg - mint hallottuk, egy-két ponttal maradtak el a legnagyobb fokozattól -, de termékeikre az emblémát ráragaszthatják. Összesen 171 termék pályázott, s ebből 44-et díjaztak a szakemberek. Az elnök-vezérigazgató elmondta, a baromfiiparban még senki nem kapott ilyen díjat. A cég most pályázott először.

A Hungerit Rt. a pulykamell sonka három változatával, a paprikással, a füstölttel és a fokhagymással pályázott. A minőségbiztosítás terén elért egyik legmagasabb díj azt jelenti, hogy jelenleg a szentesi cég gyártja az ország legjobb pulykamell sonkáját. Az emblémák várhatóan öt héten belül fölkerülnek a termékekre, melyek így a magyar piacon jól, gyorsan és hosszabb távon eladhatók.

L. J.

 


 

Virágos városért
 

2005. szeptember 9.


A Bocskai utcai óvodások a nyeremény fűnyíróval. (Fotó: Vidovics)

Évekkel ezelőtt hirdette meg az önkormányzat a Virágszínvonalasabb Szentesért városszépítési versenyt. Mint ahogy az idei városházán tartott eredményhirdetésen Szirbik Imre polgármester szavaiból kiderült, egyre többen tesznek azért, hogy környezetük parkosított, virágos legyen.


Bővebben


 

Pedagógusok köszöntése
 

2005. szeptember 9.


Most, hogy elkezdődött az új tanév, elsősorban önökre gondolok, s önökért imádkozom, mert - hitem szerint - önöktől függ, hogy diákjaik számára áldást jelent-e az önök nevelői, tanítói munkája.

Ezért engedjék meg nekem, hogy imádkozzam önökért. Öreg pap vagyok, mást aligha tehetek az önök javára. De imádkozni még tudok. Méghozzá őszinte izgalommal és reménykedéssel: hátha az önök munkája is csoda lesz.


Bővebben


 

A szabadságharc dokumentumai
120 éve hunyt el Pity István levéltárnok

2005. szeptember 9.


Öröm látni, hogy Szentes főterén egyre szépül a volt megyeháza. Köztudott, hogy 1884 óta a reprezentatív székház ódon falai között őrzik Csongrád vármegye, az egykori járások, városok és községek történeti értékű régi iratait. Az már kevésbé ismert, hogy az épületben elhelyezett levéltár első őre - ha csak rövid időre is - Pity István vármegyei levéltárnok volt. A kései utódok tisztelettel emlékeznek a jeles férfiúra, halálának 120 éves évfordulója alkalmából.


Bővebben


 

Katolikus nagygyűlés
Évfordulónaptár 2005

2005. szeptember 9.


205 éve, 1800. szeptember 4-én I. Ferenc császár-király fegyverbe hívta a magyar nemesi fölkelést. Csongrád vármegye is megszervezte hadseregét, amely a fegyvert fogható nemeseken kívül 60 lovasból és 240 gyalogosból állt. Szeged a maga költségén szintén kiállított 20 lovast és 80 gyalogost. A fölkelt sereg bevetésére nem került sor.

- A Petrák-krónika feljegyzése szerint "oly hideg idő járt még nyáron is, hogy az emberek mind a takaráson, mind a nyomtatáson a felöltőt, szűrt magukhoz kötötték, és úgy dolgoztak. Igen szűk termés volt."

70 éve, 1935. szeptember 4-5. között az Élelmiszer-kiviteli Rt. szentesi telepén az élelmezési munkások egy része sztrájkba lépett, mivel a telep vezetősége különböző okokra hivatkozva bérelvonásokkal sújtotta a dolgozókat. A sztrájk megegyezéssel zárult.

90 éve, 1915. szeptember 5-én született Szőke Mátyás (1915-1993) kubikos, agrármérnök, 1946-48 között a MKP Szentes városi titkára, 1948-49-ben Szentes polgármestere, 1953-tól 1960-ig földművelésügyi miniszterhelyettes.

65 éve, 1940. szeptember 5-13. között a magyar hadsereg bevonult Észak-Erdélybe és a Székelyföldre.

120 éve, 1885. szeptember 6-án 58 éves korában elhunyt Verner Pál (1827-1885), Szentes 30 éven át volt postamestere, volt 48-as huszársági alszázados.

80 éve, 1925. szeptember 6-8. között Szentesen tartották meg a IV. Alföldi Katolikus Nagygyűlést. A rendezvényen részt vett és beszédet tartott gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, Horváth Győző püspök, kalocsai helynök, Gossmann Ferenc püspök, Hannauer Á. István püspök, Schandl Károly államtitkár, Lippay György tankerületi főigazgató és Négyesy László egyetemi tanár, Szentes szülötte.

Összeállította: Labádi Lajos

 


 

Gondolatok
 

2005. szeptember 9.


Két szakma van, amelyiknek a nyugdíjasaira csak a legnagyobb tisztelettel, sőt csodálattal tudok gondolni: a bányászat és a repülés. Férfiasan bevallom, életemben csupán egy alkalommal "merészkedtem le" egy bányába, abban is csupán múzeumként kezelt sóbányájában turistaként néztem körül. Ami pedig a pilóták iránt érzett csodálatomat illeti, jómagam, jóllehet 8 nagyobb légi utat tettem már meg, mindegyik után nagy fellélegzéssel úgy éreztem magam, mintha a túlvilágról tértem volna vissza. Érthető talán, miért emelem ki azokat, akik egész munkás életüket bányák mélyében vagy messze a felhők felett élték le.

El kell hinnem, hogy Edisont az első osztály elvégzése után a tanítói kisegítő iskolába tanácsolták, mert a kreativitásával (szokatlanul eleven alkotókészségével) nem tudtak mit kezdeni. Természetesen más a rosszaság, csintalankodás, fegyelmezetlenség és más a kivételes tehetségre valló viselkedés. Megkülönböztetniük viszont a pedagógusok dolga.

Olvasom: "Németország 16 évvel az újraegyesítés után politikailag megosztottabb, mint valaha." Rólunk magyarokról ugyan mit lehet megállapítani?
Milliárdokkal támogatja az állam a szőlőtermesztést és a borászatot. Közben megszűntették a hordókészítők, a bognárok szakmáját. Ki érti ezt?
A koronát és a korona ékszereket a Parlamentben őrzik. Nem a Nemzeti Múzeumban. No comment...

Dr. Imre Ernő

 


 

Új gabonaraktárak
Hírforrás a Rádió Szentes

2005. szeptember 9.


Több mint 50 ezer tonna gabona befogadására alkalmas tárolók épülnek Szentesen. Az Árpád Agrár Rt. két ütemben, legkésőbb október végére építi fel két új silóját. Ugyancsak pályázati támogatással épít 15 ezer tonnás silót a Kórógymenti Szövetkezet és a Szentesi Gabonabeszerző és Értékesítő Szövetkezet. Ezen kívül a KITE egy 12 ezer tonna befogadóképességű gabonatárolót épít az erőtakarmánygyár mellett. Így a térségben biztosított lesz a kalászos gabona raktározása a következő évre.

 


 

Kerékpárút
Hírforrás a Rádió Szentes

2005. szeptember 9.


Biztonságos kerékpárúton lehet eljutni Szentesről Csongrádra legkésőbb a jövő év tavaszán. A két település külön-külön pályázott egy kerékpárút kiépítésére, amely a Tisza töltésén vezetne a Tiszai strandtól a Körös-torokig. Első lépésben a városi szakaszon a Csongrádi út mellett, majd a strandtól a Tisza töltésén a közúti hídig terjedő szakaszt építik meg. A kivitelező már megvan, ha az Atikövizig a gátkorona megerősítését elvégzi, utána kezdődhet a kerékpárút építése. A szerződések szerint a munkának még ebben az évben el kell kezdődnie. A csongrádi önkormányzat is aláírta a kivitelezéshez szükséges 312 millió forintos szerződést, melyből megépülhet a 3 méter széles, közel 7 kilométer kerékpárút a fahíd és a közúti híd között.

 


 

Tesco
Hírforrás a Rádió Szentes

2005. szeptember 9.


A terveknek megfelelően még az idén megnyílik a város határában a Tesco áruház. A hipermarket nyolcezer négyzetméter alapterületű, melyből 5000 négyzetméter lesz az eladótér. Emellett készül ötszáz autónak parkoló, valamint benzinkút. Várhatóan még karácsony előtt megnyitják az áruházat a Csongrádi út melletti területen. Az üzletlánc-hálózat több áruházat is épít egyszerre, melyet a szentesivel egyidőben nyit meg az ország több részén.

 


 

Nyitva a nappali kórház
Hírforrás a Rádió Szentes

2005. szeptember 9.


A kórház vezetése már a 90-es évek elején döntött arról, hogy az egyes osztályok rehabilitációs tevékenységét célszerű a helyi gyógyfürdőben megvalósítani. Az elképzelést tettek követték, először csak a gyógyító munka egy-egy fázisát oldották meg az ún. tisztasági fürdőben, majd amikor pályázat útján anyagiakhoz jutottak, egy nappali kórház kialakítását kezdték meg. A 15 ágyas kórházi részleg szeptember 5-től fogadja a betegeket. A közel 140 millió forintos beruházás nyáron már elkészült, de az ÁNTSZ engedélye csak most érkezett meg. A működésük első hónapjában már 12 ágyat "lekötöttek", a további hármat orvosi javaslatra, vagy egyéni költségvállalással lehet igénybe venni. A következő hónaptól várhatóan az OEP finanszírozza majd az itt folyó rehabilitációt.

 


 

Ahol a vén diófa még áll
Visszatérés a szülővárosba

2005. szeptember 9.


Első alkalommal rendezte meg az önkormányzat a Szentesről elszármazottak találkozóját abban a reményben, hogy hagyományt teremtenek. A városházán Szirbik Imre polgármester fogadta a hazalátogató szentesieket, valamint a finn testvérvárosból érkezett vendégeket. Mint mondta, reméli, ők is úgy érzik majd magukat városunkban, mintha hazajönnének.


Bővebben


 

Újabb hitel a városnak
 

2005. szeptember 9.


Szeptember van, az év háromnegyed részét lassan mögöttünk tudjuk. Idáig hitelfelvétel nélkül, az évek óta használt 200 milliós folyószámlahitellel a város fizetőképességét meg tudtuk őrizni, mondta Szirbik Imre polgármester, aki 2005-öt a város fejlődése szempontjából jelentősnek értékelte a képviselő-testület szeptemberi rendkívüli ülésén.


Bővebben


 

Teljes rekonstrukció a megyeházán
Módosítások miatt nem készül el októberre

2005. szeptember 9.


Közel egy éve folynak a megyeháza rekonstrukciós munkálatai. Mészáros Andrást, a szegedi Délépítő Rt. generál főmérnökét arról kérdeztem, hogy várhatóan mikorra végeznek a kivitelezéssel, és milyen változtatásokat végeznek az épületben.


Bővebben


 

Pályázati források
Még másfélmillió kell

2005. szeptember 9.


Rendkívüli ülést tartott a város önkormányzata. A képviselő-testület öt napirendi pontot és egy zárt ülést iktatott be erre a napra. Likviditási hitelfelvételről szólt az első előterjesztés (lásd: az Újabb hitel a városnak c. írást), a másik három a már benyújtott pályázatok forrás-kiegészítéséről.

Több pályázat: az egyik a Szentes kistérségét bemutató szakmai tanulmányút címmel nyert egymillió forintot a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól. Az önkormányzat éves költségvetésében 500 ezer forint önerőt biztosított, amit most 50 ezerrel meg kellet emelni. A kemping és üdülőházak szolgáltatásának korszerűsítésére 6 millió forintot nyert az önkormányzat a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól, a pályázatban igényelt 6 millió 44 ezer forint helyett. Így ez utóbbi öszszeggel szintén az önerő többletköltségét kellett megemelnie a képviselő-testületnek.

A Művelődési és Ifjúsági Ház homlokzat-felújítását 10.505.427 forinttal támogatja a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács. A benyújtott pályázat szerint a kivitelezési költség 15.007.754 forint volt. Azonban a meghirdetett és lefolytatott közbeszerzési eljárás szerint a munkálatok költsége 1.464.596 forinttal több lett. (Mint megtudtuk, a piac, az árak emelkedése hozta mindezt.) A képviselő-testület szavazott arról, hogy az összeget a nyertes pályázathoz biztosítja.

Az ötödik napirendi pont az árvíz sújtotta települések megsegítése volt, ami egy polgármesteri kezdeményezés. A testület a tavasszal egymillió forintot különített el azoknak a településeknek melyek az árvíz miatt bajba kerültek. Azóta Bánátban is, Erdélyben is nehéz helyzetbe hozta az árvíz az ottélőket. Szentes a természeti katasztrófát átélt településeken élők megsegítésére egymillió forintot ajánl fel, plusz még egymilliót úgy, hogy annak fele belföldre, fele külföldre megy. Ezt a Magyar Vöröskereszt számlájára utalják át.

 


 

Kati már nincs olyan távol
 

2005. szeptember 9.


"Végre itthon is megmutatkozhattam" - hallhattuk Baranyi Katalintól a múlt heti lecsófesztivál színpadán, ahol a Szentesről elszármazott fiatal énekesnő nagy sikert aratott. Bejárta a Földközi-tengert, luxushajókon énekelt világslágereket, sztárokkal is dolgozott, ám városunkban ezidáig nemigen volt alkalma fellépni.


Bővebben


 

Új helyen a polgárőrség
 

2005. szeptember 9.


A Polgárőrség szentesi szervezete új helyre költözött, mert a Kiss Bálint utcai iroda bérleti díjánál jóval kedvezőbb áron (térítésmentesen) kaptak egy irodát a volt Termál Tsz portáján.

Az átköltözést és az új iroda megnyitását a félévet értékelő beszámolóval párosították szeptember 2-án.

Pál Zoltán, az egyesület elnöke elmondta, hogy a Polgárőr Egyesület átalakulóban van. Az elmúlt évhez képest a létszámuk csökkent, de állományuk még mindig a 30 fő fölött van, igaz ebből 10-15 fő végez aktív munkát.

Az egyesület technikai ellátottsága évről évre szerény módon, de javul és gyarapodik.

Az éjszaki tájékozódáshoz és a külterületek ellenőrzéséhez rendelkeznek éjjel látó berendezéssel és az idei évben kaptak egy Lada Niva terepjárót.
Az év első felében összesen 175 esetben 502 fő közreműködésével 1474 óra szolgálatot teljesítettek, amelyből a rendőrséggel közös szolgálat 41 esetben 96 fő bevonásával 260 óra időtartamban volt. A fennmaradó időt önálló szolgálatként teljesítették a polgárőrök.

A közös szolgálatok ellátása közül kiemelkedő a rendőrséggel közös akcióban való részvétel. A bűnügyi a közlekedésrendészeti vagy az idegenforgalmi akciók végrehajtásához nélkülözhetetlen volt a Polgárőr Egyesület munkája.

Legjelentősebb akciójuk az idén márciusban végrehajtott drog-razzia volt, amikor egy szegvári diszkóból 27 személyt állítottak elő.

A polgárőrök minden évben részt vesznek a megyei polgárőrnapon és szinte már hagyomány, hogy jól szerepelnek az ott megrendezett KRESZ-versenyen. Az idén ők képviselik városunkat az országos polgárőr versenyen.

Vidovics Ferenc

 


 

Hogy meghallgatásra találjanak
Időskorúak helyzete a városban

2005. szeptember 9.


"Egy szép élet olyan, mint egy szép szobor: térben látja az ember a szépséget, és annak minden oldalát, s rajta áll, hogy az mind harmonikus legyen."
(László Károly)

Szentesen 1987. január 1-je óta működik a Gondozási Központ. Az önálló költségvetési intézmény elsősorban az idős populáció (népesség) részére nyújt szociális alap- és szakellátási feladatokat, 2004 óta a speciális ellátást igénylők (pszichiátriai ellátottak) számára is biztosít szolgáltatásokat.


Bővebben


 

Születésnapi album
 

2005. szeptember 9.


Dr. Tóth Csaba

Szeptember kilencedikén a Medicina Könyvkiadó gondozásában jelenik meg a dr. Tóth Csaba egyetemi tanár természetfotóit bemutató reprezentatív album. A debreceni klinika igazgatójának hatvanötödik születésnapját ünnepli ily módon az egyetem, a klinika, a diákok és a szakma.


Bővebben


 

Tóni bácsi konyhája
 

2005. szeptember 9.


  • Pórés-sárgarépás burgonyaleves
  • Paradicsomos pulykagombócok
  • Omlett baracklekvárral


Bővebben


 

Karddal fenyegettek
 

2005. szeptember 9.


Garázdaság miatt indult eljárás a városi rendőrkapitányságon egy helyi lakos ellen, aki szeptember 3-án az egyik társasház lépcsőházában öszszevitatkozott volt barátnőjével, majd a bejárati ajtó üvegét betörte. Később, amikor a barátnő a rendőrséget szerette volna hívni, a férfi elvette a nő mobilját és összetörte.

Augusztus 31-én egy fára felakasztva holtan találtak egy újszentiváni férfit Szegvár külterületén, a Ludai csatornától nem messze. Az elsődleges rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a férfi önkezével vetett véget az életének, bűncselekményre utaló nyomot a nyomozók nem találtak.

Önbíráskodás miatt indult eljárás két férfi ellen, akik - a rendelkezésre álló adatok alapján - Derekegyház külterületén tettleg bántalmaztak egy szarvasi vállalkozót. A dulakodás közben földre került férfi feje mellé egy szamurájkardot döftek a földbe, majd megfenyegették, ha nem rendezi mintegy egymillió forintos tartozását egy szegedi cég felé, akkor komolyabban is bántódása eshet. A szarvasi férfi korábban üzleti kapcsolatban állt a szegedi céggel. A pénz átadására szeptember 5-én került sor Szegeden, ám ekkor már a nyomozóhatóság emberei is figyelték az átadás-átvételt, majd később akcióba is léptek. Az átadáskor a rendőrök tetten érték a megbízót, később pedig a két fenyegető személyt is sikerült felderíteni.

Szeptember 3-án két autót is kifosztottak Szentesen. Az egyiket a Nádasdy utcában hagyta lezáratlanul a gazdája, innen iratok, pénz tűnt el. A Nagyhegyen ugyancsak nyitott Trabantból tűntek el személyes iratok és készpénz.

H. V.

 


 

A játékosok is hívták
Kádár József a Bertók kispadján

2005. szeptember 9.


Kádár József már letette névjegyét a szentesi vízilabda irányításában. A Legrand-Szentesi VK kispadján nyolc évig irányította az OB I-es játékosokat. Most újra a felnőttek munkáját irányítja, az OB I/B-s Bertók SC edzőjeként.


Bővebben


 

Kezdenek a futsalosok
 

2005. szeptember 9.


Szeptember 12-én megkezdi a 2005/2006-os bajnoki szezont a Legrand-Szentes NB I-es futsal csapata. A gárda technikai vezetőjével, Szerencsi Istvánnal a rajt előtti esélyeket latolgattuk.


Bővebben


 

Döntetlen Csanyteleken
 

2005. szeptember 9.


Ponttal zárult a Szentesi Kinizsi megyei másodosztályú labdarúgócsapatának az elmúlt hétvégi csanyteleki kirándulása. A mieink az első játékrész után már 2–0-ra vezettek, ám a második félidő sajnos gyors hazai góllal indult. A későbbiekben Bakai kiállítása miatt emberhátrányba került a Kinizsi, amit a csanyiak gyorsan kihasználtak, sőt a vezetést is átvették.

Páger góljával újra döntetlenre állt a meccs, sőt Tóth György 8 perccel a vége előtt a vezetést is megszerezte a vendégeknek. A három pontból azonban végül csak egy lehetett a Szentesé, hiszen a vendéglátók a 93. percben kicsikarták az egyenlítést.

Bozóki Zoltán vezetőedző szerint már alakulgat a csapat, sajnos a védelem még mindig sokat bizonytalankodik, erről árulkodik a sok bekapott gól. A középpályáról hiányzik egy vendégtámadásokat megszűrő, sokat ütköző játékos. A gárda szombaton Apátfalvára látogat, ahonnan szintén nem lesz egyszerű elhozni legalább egy pontot.

H. V.

 


 

Felkészülés
 

2005. szeptember 9.


Magyar Kupa csoportmérkőzéseket rendeztek a férfi vízilabdázók számára az elmúlt hétvégén Szegeden. A házigazdák az OSC-Kaposvár és a Pécs gárdáján kívül a Legrand-Szentest kapták negyedik ellenfélnek.

A mieink a felkészülés kellős közepén járva nem titkoltan a tapasztalatszerzésre, és a továbbjutás kiharcolására készültek. Az első találkozón az alaposan megerősödött Pécs megtréfálta a Legrandot, hiszen 12-9-re a Baranya megyeiek diadalmaskodtak. A megyei rangadón sokáig remekül játszott, és vezetett a Berki-Pengő kettős által dirigált gárda, ám az utolsó negyed 5-1-es szegedi sikere egyben a Szentes második vereségét jelentette. A csapat zárómérkőzésén az OSC-vel egy végig kiegyenlített találkozón 11-11-re végeztek Tordayék.

Berki András vezetőedző a kupahétvége összegzéseként elmondta: pozitív és negatív értelemben is megmutattuk mire vagyunk képesek. A Pécs ellen játékosaim kezdetben túlságosan is tisztelték Kósz Zoltánt, az ellenfél kapusát, és mire gátlásainkat levetkőztük, már 3-0 volt oda. A Szeged ellen – az utolsó negyed kivételével - remekül játszottak. Két edzőmérkőzéssel a hátuk mögött nem volt rossz ez a teljesítmény. A hibákra is alaposan rávilágított ez a három mérkőzés, de még idejében jött a figyelmeztetés.

A csapat folytatja a felkészülést a bajnokságra, immár jóval több edzőmérkőzéssel, mint korábban.

H. V.

 


 

Győzelem
Rögbi NB II

2005. szeptember 9.


A 2005-2006-os NB II-es rögbi bajnokság nyitó fordulójában megyei rangadóra került sor. A tavalyi aranyérmes Szentesi VSC '91-esek az elmúlt idény ezüstérmesével, Szegeddel csatázott idegenben. A vendég '91-esek fölényes győzelmet arattak. Szeged-Szentesi VSC '91-esek 28-44.

 


 

Szeniorok Európa tetején
 

2005. szeptember 9.


A dániai Obense adott otthont a III. Masters Vízilabda Európa-bajnokságnak augusztus 23-28. között. A szentesi szeniorok a három világbajnoki cím mellé megszerezték első Európa-bajnoki címüket, az 50+ korcsoportban.

A csoportmérkőzések eredményei: Szentesi Szenior–SC Kalev Tallin (észt) 7-4, Szentesi Szenior-Slavia Prága (cseh) 4-4, Szentesi Szenior-SC Düsseldorf (német) 3-3, Szentesi Szenior-SV Bitterfeld (német) 9-2. A döntőben Szentesi Szenior–SC Düsseldorf (német) 3-1.

Az aranyéremért folyó mérkőzésen óriási csatában a Kurca-partiak sikeres revansot vettek a tavalyi vb-döntőben négyméteresekkel győző németek ellen.

Az Eb-t nyert szenior aranycsapat: Pintér Ferenc, dr. Varga Árpád, dr. Zámbó Lajos, Szikszai Ádám, Pengő László, Varga József, Kádár József, dr. Vezsenyi Péter, Tóth Kálmán, Lukács László, Halász Mihály, Tari László, Dongó László, Kácsor László, játékos-edző Kádár József.

 


 

Petőfis cselgáncs
 

2005. szeptember 9.


Szeptember első hétvégéjén a Siklóson rendezett Tenkes kupa nemzetközi versenyen a Petőfi DSE cselgáncsosai ifjúsági korcsoportban szereztek értékes helyezéseket.

Gyói Alexandra a 70 kg-os súlycsoportban első, míg a 73 kg-os Csala Dávid ötödik helyezést ért el. Mindketten a HMG tanulói. Edző: Tóth Béla.

 


 

Járda az úton
 

2005. szeptember 9.


Öt centiméter nem sok, de ez a magasság éppen elegendő ahhoz, hogy lassításra bírja a közlekedőket a Klauzál Gábor Általános Iskola melletti gyalogátkelőhelynél.

Az Ifjúsági sétány két felújított járdaszakaszát a Klauzál utca szeli keresztül. Az ott található gyalogátkelőhelynek igen nagy a forgalma, mert ezen a zebrán kel át a szentesi tanulóközönség 70 százaléka, mert ezen keresztül lehet megközelíteni a menzát, a kollégiumot, három iskolát, a vasútállomást, a másik irányba pedig az autóbusz-állomást és a városközponti iskolákat.

Amikor elkészült a sétány két szakasza, lezárták a Klauzál utca fél útpályáját, hogy megépítsék az összekötő gyalogátkelőhelyet.

Az elkészült átkelő lassításra kényszeríti az autóst, nagyobb odafigyeléssel és óvatosabb vezetéssel talán elkerülhetők lesznek a gyalogátkelőhelyen történő balesetek.

 


 

Kurcán innen
 

2005. szeptember 9.


Eljött ismét augusztus huszadika. Az egész város készült az államalapítás évfordulójának ünnepére. Így voltunk mi is, Szentes Város Fúvószenekarának tagjai. Az apátfalvi Borbély András Fúvószenekart láttuk vendégül.

Délután koncertezett a két zenekar, majd a próbahelyünkön volt a vacsora. Ezután visszamentünk közösen a szabadtéri színpadhoz, hogy megcsodálhassuk a tűzijátékot.

Hatalmas volt a tömeg, mint minden évben. Néhány barátommal megfelelő helyet kerestünk a tömegben, ahonnan jól láthattuk az eseményt. Ezt a helyet a kerékpárút mellett, a színpadtól kb. 5 méterre találtuk meg.

Elkezdődött a "show", és mi gyönyörködtünk benne. A következő pillanatban annyit láttam, hogy egy sötét színű gömb zuhan felém, és alaposan fejbe vágott. Nem törődtem vele, csak arra lettem figyelmes, hogy erősen vérzik a fejem. Előkerült néhány zsebkendő, melyeket a fejemhez szorítottam, és rohantunk be az IH-ba. A biztonsági őr igen készséges volt /beengedett/, de kérdésünkre, hogy az elsősegélyt hol találjuk ő sem tudott válaszolni. Jobb híján a női mosdóban kötöttünk ki, ahol a barátaim és a vendégzenekar buszvezetője ellátták sebemet, ami ekkor még mindig vérzett. Miután elbúcsúztattuk vendégeinket egy kedves barátom bevitt a sürgősségi osztályra, ahol fertőtlenítést és egy injekciót kaptam a fertőzések elkerülése végett. Miközben adminisztráltak megkérdeztem ismételten, hogy elsősegélyhelynek nem kell-e ilyen esetben lenni, de válaszra itt sem méltattak.

Szerencsére nem történt nagy baj, hiszen a seb a fejemen mindössze 6 mm-nyi, varrni sem kellett. Lett egy púpom is, de semmi okom panaszra, bár csupán a vak szerencsén múlt, hogy nem a szemem világába került a idei tűzijáték. Bele sem merek gondolni, hogy mi történik, ha egy gyerekre esik az "égi áldás". Miért nincs egy ilyen nagy ünnepen mentő, vagy megfelelő elkerítés, biztonsági intézkedés?

Benkő Gabriella

 


 

Gimnazista a diákpolgármester
 

2005. szeptember 9.


Az elmúlt tanév végén, júniusban választották meg diákpolgármesternek, Balogh Csilla Noémit. A Horváth Mihály Gimnázium 11.B osztályos tanulója még általános iskolásként kapcsolódott be a SZIDÖK, vagyis a Szentesi Ifjúsági és Diákönkormányzat munkájába. Mint mondja, még a barátai is a szidökös fiatalokból kerültek ki.


Bővebben


 

Friss vizet a Kurcába!
 

2005. szeptember 9.


A horgászok, a szimpatizánsok és a Fidesz-MPP szentesi szervezetének képviselői 1-1 pohár, üveg és vödör vízzel érkeztek szeptember 2-án az ifjúsági ház mögötti Kurca hídhoz. Ezzel tiltakoztak a szennyezettség és a halpusztulás ellen. A hídon Farkas Sándor országgyűlési képviselő mondta el a Kurca védelmében tett intézkedéseit, majd tiszta vizet öntött a városi csatornába. A tiltakozási akciót a párt zöldtagozata szervezte, melynek elnöke Kozák János.

- A Kurca a város legnagyobb értéke lenne idegenforgalmi szempontból is, ha..., ha tiszta lenne a víz, ha nem lenne benne szemét, ha nem lebegne a felszínen a döglött hal - mondta az elnök. Tavaly is tiltakoztak a Kurca védelmében, akkor azért, hogy a vastag szőnyeget alkotó rucaörömtől szabadítsák meg a csatornát.

Ahogy az elnök fogalmazott, akkor sikert értek el, mert tiltakozásuk után átfolyatták a vizet.

- Az idén reméltük, tiltakozás nélkül is megtisztítják a Kurcát. Szeretnék elérni, hogy a hatóságok ne kampányszerűen cselekedjenek, ne csak akkor folyassák a vizet, amikor baj van! Jó lenne megelőzni az olyan mértékű halpusztulást, mint a mostani volt.

Így Kozák János szerint mindaddig tiltakoznak, amíg nem változik a helyzet, amíg nem ismerik fel, a Kurcára vigyázni kell, és az élő környezet rombolását meg kell akadályozni.

V. É.

 


Családi események
 

2005. szeptember 9.


Született: László-Kókai Árpádnak és Szakál Mónika Piroskának (Ürge u. 9.) Veronika Piroska, Nagy Jánosnak és Lustyik Erikának (Csillag u. 5.) Ágnes Aletta, Kis Jurijnak és Koncz Mártának (Csongrádi út 59.) György, Piti Istvánnak és Kolozsvári Erzsébetnek (Mentő u. 33.) István, Megyeri Róbertnek és Takács Tündének (Csongrád, Zöldkert u. 5.) Róbert, Szabó Sándornak és Kocsis Krisztinának (Csongrád, Tanya 1581.) Máté nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Révész János (Esze T. u. 16.) és Gyovai Ilona (Szent I. h. u. 3.), Holman István és Usztrunul Szilvia (Kossuth u. 12.), Kutasi Gábor Tamás (Orosháza, Könd u. 7.) és Vida Renáta (Klauzál u. 4.).

Elhunyt: Cseh Lajos János (Jókai u. 69.), Patai Antal (Dózsa Gy. u. 98.), Szebellédi János (Rozgonyi u. 3.), Sinóros-Szabó János (Brusznyai stny. 9.), Nyilas Ferencné Kollát Erzsébet (Csongrád, Jókai u. 36.).

 


 Vissza a legfrissebb számokhoz