<<< Vissza

Lecsófőzők fesztiválja
Rekordnevezés mellett

2005. augusztus 12.

 
A hagyomány folytatódik. A Hunor Coop Rt. szeptember 3-án, szombaton negyedik alkalommal rendezi meg a lecsófesztivált.

Miként azt Mészáros Zoltán elnök-vezérigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, a rendezvény túlhaladt a város, a környék határain, hiszen már egy országos megmozdulássá vált. Úgy tűnik, ezen a fesztiválon csúcsnevezést érnek el, és nemzetközi csapatok indulása is biztosra vehető. A programba a testvérvárosok is bekapcsolódnak.

Az elnök így fogalmazott: az érdeklődésnek nagyon örülnek, hiszen a vendégek hírét viszik majd, milyen finom a szentesi lecsó, a jóízű szentesi paprikával, paradicsommal készült specialitás. Ha már hagyományokról beszélünk, szólnunk kell arról, hogy továbbra is egész napos programok várják az enni, inni, szórakozni vágyókat.

A délelőtti műsor egy kicsit a gyerekeknek, gyerekekről szól, de lényegében az egész családot megfogja. Lesz arcfestés, különböző játékok szórakoztatják majd az érdeklődőket, a színpadon folyamatosan láthatók lesznek a helyi és a környékbeli előadók. A délután a tűzgyújtás pillanatától már az egész családnak szól, jórészt a felnőttek szórakoztatására épül.

Mint megtudtuk, a rendezvény iránt óriási az érdeklődés, több szerepelni vágyót el kellett utasítani, olyan sokan jelentkeztek a vendégek szórakoztatására. A rendezők reményei szerint elegendő lesz a hely is, a Rákóczi Ferenc utca és az Apponyi tér sarka (a Kála áruház előtti területre sorsolják ki a főzőhelyeket).

Az áruházban ez alatt egyedi akciók lesznek. A fesztivált szeretnénk amolyan kirakodóvásár-jellegűvé tenni. Estére sztárvendéget várnak, nagy sikerű előadásokat adtak már Solymos Tóniék. Őket invitálták most Szentesre. Lesz karaookie-parti, a rendezvényt tűzijáték zárja. Nevezni a Hunor Coop Rt. székházában (Petőfi u.), a kereskedelmi osztályon lehet. A nevezés mellé az asztalokat és padokat a szervezők biztosítják, így a családok, baráti társaságok le tudnak ülni. Természetesen az alapanyagot is megkapják a szervezők, a paradicsomot és a paprikát a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (TÉSZ) bocsátja a versenyzők rendelkezésére.

A nevezési díj: 2 ezer forint.

(l. j.)


<<< Vissza