Vajdasági Temerinnel közel egy évtizedes kapcsolata van a szentesi kertbarátoknak. A kölcsönös látogatások, közös programok mellett mára már egyes családok között is kialakult mély, baráti viszony. E kapcsolatok erősítését szolgálta a július 20-i vajdasági kirándulásunk is. Százötven, pontosabban százötvenegy évvel ezelőtt három egymás utáni évben a nyár derekán hatalmas jégverés pusztított a temerini határban, szinte teljesen elverte az éves gabonatermést. Ezért az akkor élők úgy döntöttek, hogy július 20-án, Illés napon, leteszik a munkát és elmennek a templomba engesztelő imádságra. E hagyományt a későbbi temerini magyarok a mai napig megtartották. Ezen a fogadalmi ünnepen vettünk részt, mintegy húszan szentesiek. Az utóbbi évek Illés-napi ünnepei nemcsak a természeti csapások elhárításáról szóltak, hanem legalább ilyen fontos a katolikus hitük és a magyarságuk megtartása is. Temerin ma már végvár, az utolsó olyan település a Vajdaságban, ahol még nagyszámú magyar lakosság él. Sajnos, a 90-es évek háborúi miatt jelentős (több ezres) szerb betelepítések történtek, megbontva ezzel az évszázados etnikai egyensúlyt. Nem véletlenek az újságokban olvasható szerb-magyar öszszekülönbözések. Szerencsére, a szomorú emlékmű a tavaly december 5-i népszavazás ellenére sem maradtak magukra a temeriniek, – nem mindenki szavazott nemmel - mert rajtunk kívül Esztergomból, Jánoshalmáról, Mórahalomról is voltak küldöttségek, akik a decemberben elutasított kéznyújtásra, most baráti kézfogással, meleg öleléssel válaszoltak, válaszoltunk. Ismételten megnyugtattak a temeriniek, hogy nem szándékoznak tömegesen Magyarországra telepedni, nekik Temerin az otthonuk, az a kisváros, ahol őseik is éltek. Megható és felemelő volt az ünnepi szentmise, melyet egy frissen Magyarországon (Kalocsán) végzett fiatal temerini pap mutatott be. Beszédében rámutatott, hogy a piciny magyar nép (mindösszesen 15 millió) csak úgy tud megmaradni a világban, ha összefog. Felnőttként, átgondolva kellene döntéseket hozni, mert itt a megmaradásunk, a kultúránk továbbélése a tét. Ha csak az anyagiaknál ragadunk le, felmorzsolódunk a világ népei között, fokozatosan elveszítjük a jelenlegi határokon kívül élőket, majd elvész a hitünk, kultúránk s végül a nyelvünk is. Nemzeti imánk, a Himnuszunk énekelve még gyönyörűbb, s ha ez a határon kívül történik még felemelőbb. Harsogott a templom, ahogy közel ezer ajakról zengett az Isten áldd meg a magyart... bizony beleborzongtunk s könnyes lett a szemünk. Éjszakai búcsúzáskor azzal váltunk el, hogy mi eredetileg tanulni jöttünk, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, merre tovább magyarság. Kaptunk példát hitből, megbocsátásból, kultúraápolásból. A leckét, a feladatot megkaptuk, rajtunk múlik, mit valósítunk meg belőle, bízunk, hogy az idők urától kapunk elég haladékot, végül remélem, hogy nem bukunk el ismét. Dr. Horváth György Király István Kertbarátkör elnöke

<<< Vissza