Húsz éve Siófok város felkérésére készítette néhai Szabics Ferenc szentesi fafaragó művész az első játszóteret. Az akkor Dimitrov, ma Kálmán Imre nevét viselő parkban ma is a gyerekek örömét, biztonságát szolgálják a gondosan, pontosan kivitelezett játszótéri kisplasztikák. Szabics Ferenc születésének hetvenhetedik évfordulóján - július tizenkettedikén - emlékeztek a családtagok a Szentes városért emlékéremmel kitüntetett fafaragóra. Siófokot követően Fényeslitkén, Aranyos-apátiban, Baján és Kislétén dolgoztak - mesélte az özvegy, Szabics Ferencné Bálint Katalin. Párja nem fogadott el pénzt sehol, vendégként tartózkodtak a munka ideje alatt a településen. A negyvenéves korában leszázalékolt művésznek hitvese biztosította munkájához a nyugalmat és a mindennapok ritmusát. Beszélgetésünk helyszíne a Dr. Udvardi László utcai otthonukban - egy több mint százéves parasztház tisztaszobájában - kialakított emlékszoba. Minden darab, minden használati eszköz a fák mesterének keze munkáját dicséri, kinek stílbútorasztalos volt az eredeti foglalkozása. Csongrádra járt dolgozni, s bizony az ötvenes évek közepén előfordult, hogy órákat kellett várni a munka befejezése és a vonat indulása között. Ekkor kezdett faragni, kezdetben fagombokat, s mivel nagy hagyománya van a családban a kézimunkázásnak, a gombok jó szolgálatot tettek a kötött és horgolt pulóvereken, mellényeken. Édesapám - vette át a szót ifj. Szabics Ferenc - a hatvanas években vitte először kiállításra munkáit, ahol a somogyi és Mátra-vidéki motívumok divatoztak, s tőle is ezt várták. Ő azonban az alföldi növény- és állatvilág szerelmeseként a "szentesi stílus" megteremtője lett. Tizenhárom éven át dolgozott azon a kilencven darabból álló táblakép-sorozaton, mely az emlékszoba mennyezetét borítja, s a Tisza-Maros mocsárvilág legendáját dolgozza fel. A Tisza-ártér, Mocsárlakó istenek, Erdőrészlet című perspektivikus táblaképei a Nemzeti Galériában találhatóak. A legendák szerint a tiszai kék szitakötő a "Látóembernek" a jó hír hozója, különös szerepe lett a család életében a leheletkönnyű postásnak. Amikor apa és fia együtt dolgoztak, faragtak az idősebb mester soha nem irányított. A munka végén azonban a fiatal Szabics szertartásszerűen hozott a szomszéd boltból egy kisüveg rumot, és ekkor értékeltek, ekkor mondta el véleményét az apa és tanító. Többszörösen nehéz helyzetbe került a fiú, mikor édesapja síremlékét kellett kifaragnia. Hosszadalmas, nehéz munka vette kezdetét, állandó megfelelni akarással. Nyár lett, mire elkészült egy élet fába vésett emlékezete. A szertartásos itallal ült a műhelyben a fiatalember apja síremléke előtt, s elmondása szerint azon gondolkodott, vajon tetszik-e az apjának. Ekkor repült be a tiszai kék szitakötő a nyári melegben a műhely félhomályos magányába. A család jó szívvel emlékezett arra, hogy Szirbik Imre polgármester a hivatalos ceremónia előtt - tekintettel a nagybeteg művész állapotára - a Szentes városért emlékérmet betegágyánál adományozta a mesternek, aki így halála előtt három órával még életében részesülhetett az elismerésben. N. A.

<<< Vissza