<<< Vissza

Középkorral felvértezve

2005. május 20.

 
Még csak fakardokkal vívnak a gyerekek a Zenthus János Középkori Hagyományőrző Egyesület apródképzőjén, azonban ez a kétéves képzés egyenes út a fegyvernökké, vagyis az egyesület tagjává váláshoz. Sebők T. Jánost, az egyesület csapatkapitányát ez a cél csak részben motiválta, amikor megvalósította régi vágyát.

Fontosabb, hogy a képzésen elsajátítottakkal felnőttként jobban be tudjanak illeszkedni a társadalomba, hogy elérhessék a céljaikat - magyarázza János. Itt megmozgatják csapattársaival a gyerekek testét, de a fizikális edzés mellett ismereteket is megtanulnak a középkorról. Nem a történelmet általában, hanem a korszakot részleteiben, kiegészítve művészettörténettel, heraldikával (címertannal), illemtannal, kézművességgel. Így a fiatal évek alatt olyan ügyességre tesz szert, hogy akár saját kezűleg készíthet ajándéktárgyakat is.

Megmutatják továbbá a gyerekeknek, mit is élt át egy apród közelharcban, lőtávolban. Persze, ők még fakardokkal vívnak, fapajzsokkal védik magukat, később apróddá válva megkapják első kardjukat, ősszel vagy jövő tavasszal. A csapatkapitányon kívül az egyesület tagjai okítják a gyerekeket az apródképzésben: Asztalos Imrétől a bot és a szárfegyverek, Dömsödi Zoltántól és Lehoczki Zsolttól az íjak, a dobófegyverek használatát leshetik el. Az apródokat kiosztották a rangban álló zsoldosok mellé, vagyis nekik segédkeznek, például a vértek feladásában. A segítség pedig el is kél, hiszen például a csapatkapitány is 25-30 csatot kapcsol be öltözködés közben a vértjein.

A tanfolyam októberben a Kiss Bálint-iskolában indult, s most a haditornászok gyakorlásain, a sportközpont mögötti füves pályán az apródképző tagjai is megjelennek péntekenként 5-től 7-ig. Várnak további jelentkezőket az apródtanfolyamra, de az egyesület hagyományos nyári táboraiba is. Egy-egy hetet tölthetnek el a középkor iránt érdeklődő diákok a családsegítő központban és Szigligeten, utóbbin vár-és múzeumlátogatásokkal tarkított program is vár a résztvevőkre. Ráadásul egy lovag vezetésével, ugyanis Sebők T. Jánost a közelmúltban nagy megtiszteltetés érte: közhírré tétetik, hogy kilenc éves munkája után lovaggá ütötték.

Most az I. Zenthus János-haditorna fesztiválra készülnek, melyet az egyesület Mészáros "Murphy" Gáborral közösen szervez. Így július 16-án a sportpályát az ország minden részéből érkező 150 haditornász népesíti be, hadijátékokkal, lovastáborral, kirakodóvásárral, söntésekkel megidézve Károly Róbert és Mátyás király korát, este pedig egy hatalmas időutazással a Kurca-parti Coctail Party koncertjein találhatjuk magunkat.

Havonta 3–4 bemutatót tart az egyesület szerte az országban, s a leendő apródoknak nagy élmény, hogy néhány rendezvényen ők mutatják be a fegyveres alapmozdulatokat. Úgy is, mint a legnagyobb hazai hagyományőrző egyesület tagjai.

D. J.


<<< Vissza