<<< Vissza

Kiajánlások
Idegenforgalom északról és keletről

2005. május 20.

 
A város áttekintette idegenforgalmában rejlő lehetőségeit. Azt látni kell, hogy az úgynevezett nyugati turizmus, itt elsősorban a német nyelvterületről érkező turistákra gondolunk, Magyarország valahol a Duna vonalánál véget ér. A hagyományos piacot felmérve, a melegvízre, a fürdőre lehet alapozni. Eme meggondolásból a lengyel testvérvárosból, Skirnevicéből egy orvosdelegációt hívott meg az önkormányzat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy fedezzék fel Szentes lehetőségeit, elsősorban rehabilitációban történő utókezelésekre vonatkozóan. Elmondható, mind a kórház, mind a fürdő elnyerte a tetszésüket. Az azzal kapcsolatos anyagokat - lengyel nyelvre fordítva - átadták a vendégeknek, a továbbiak így már rajtuk múlnak.

Temesvár esetében is hasonló helyzet alakult ki. Szirbik Imre polgármester nemrégen rehabilitációval foglalkozó orvosokkal, illetve olyan cégek humán vezetőivel találkozott, akik üdültetéssel is foglalkoznak. Szentes kiajánlása ebben az esetben is megtörtént, egyrészt az utókezelések céljaira, tehát a hagyományos rehabilitációs tevékenységre, illetve egy olyan, úgynevezett míting-pontnak, ahová különféle vállalati tanácskozásokat, üdüléseket lehet szervezni. A polgármester elmondta, az ajánlás nagy érdeklődésre tartott számot, nem véletlen, hiszen Temesvárhoz a legközelebb eső meleg fürdő (Herkules fürdő) Románia területén másfélszer olyan messzire van, mint Szentes. Tudni kell, Temesvár dinamikusan fejlődő területe Romániának.

- Reménykedünk, hogy az uniós tagság után délkelet-európába is lesz keresni valónk. A kiajánlásokat nemcsak az idegenforgalom területén folytatjuk, hanem a befektetőket is bevontuk a munkába. Többnyelvű füzetet készítettünk, interneten több kereskedelmi kamara felé kínáljuk a várost. Bízom benne, találunk olyan vállalkozásokat, amelyek Szentest tekintik célpontjuknak. Mellette folyamatosan konzultálunk a helyi vállalkozókkal, elősegítve ezzel a munkahelyek megőrzését, illetve újabb munkahelyek létesítését - jelentette ki a polgármester.


<<< Vissza