<<< Vissza

Mosolygós rendezvény a Kisérben
A határon túlról is érkeztek vendégek

2005. május 20.

 
Az Árpád utca sarkán felállított színpadon a rendezvény fővédnökének, Göncz Kinga miniszter asszonynak üdvözletét tolmácsolta Hallgató Éva, az Ifjúsági,- Családügyi,- Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium szakértője.

Elhangzott tőle, hogy a civil szervezetek összefogásának jegyében létrehozott rendezvény sok fontos értéket képvisel, ilyen például az önkéntesség, a civil kurázsi szükségeltetik az anyagi forrás megteremtéséhez, de helyet kap a partnerség, a környezetünkre való odafigyelés. A gyermek, fiatal és idős számára egyaránt szóló programokhoz mosolygós napot kívánt. Megnyitójában Szirbik Imre polgármester azt mondta: nem csak az egykor sáros jelzővel illetett városrész vált összkomfortossá, hanem az ott élő emberek is. Ehhez pedig szükség volt egy csapatra is, a szervezőkre.

Három civil szervezet fogott össze, hogy a Kiséri Napok létrejöjjön: a helybeli egyesülethez partnerként csatlakozott a Bajai Kézműves Egyesület és Makóról a cigányok demokratikus szövetsége. A megnyitót követően előadások hangoztak el a civil szerepvállalásról, beszélgetésekre, személyes ismerkedésekre nyílt lehetőség.

Nemzetközivé a három határon túli településről - Szlovákiából Rimaszombatról, Erdélyből Nagyvárad környékéről és a Vajdaságból - érkezett vendégek tették az eseményt, egy részük fellépőként, sokan a pályázatok eredményhirdetésén voltak érdekeltek. A képzőművészeti pályázat anyagából a beérkezett munkák nagy száma és magas színvonala miatt ezúttal csak egy kis ízelítőt adhattak, de rövid időn belül az eredményhirdetést egy nagyobb kiállítás is követni fog. József Attila születésének századik évfordulója adta a témát az irodalmi pályázathoz. A szintén több országból érkezett anyagot Buda Ferenc, az idén Kossuth-díjjal kitüntetett költő és Bucsány György tanár úr bírálta el. A költő az író-olvasó találkozón a versekhez, míg a zenés fellépők a népdalokhoz, vagy a tárogatómuzsikához csináltak kedvet. A kétnapos rendezvény elmaradhatatlan színfoltja az esküvői ruha-bemutató volt, éppúgy, mint a szintén közönségvonzó könnyűzenei sztárok meghívása, ezúttal a Megasztár színpadáról Szabó Leslie érkezett gitárjával, másnap pedig a TNT együttes kivetítős, nagyszabású élő koncerten búcsúzott 10 év után a dalaikat kívülről fújó és éneklő közönségtől. A rendezvényen árult tombolák bevételéből az egyesület a Piti-malom helyreállítását szeretné segíteni.

D. J.


<<< Vissza