<<< Vissza

Húszéves férfi a tettes

2005. május 20.

 
A szentesi brutális emberölés feltételezett gyanúsítottját 24 órán belül elfogták a Csongrád megyei rendőrök. Az ügyben csütörtökön délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Mint ismeretes, május 18-án a kora reggeli órákban a felsőpárti városrészben az utcán holtan találtak egy helybeli idős nőt. A szemle elsődleges adatai alapján már valószínűsíthető, hogy a 67 esztendős asszony az őt ért és elszenvedett, főként a fejét ért sérülésekbe halt bele. Az igazságügyi boncolás is alátámasztotta, hogy az asszony erőszakos bűncselekmény áldozata lett. A CSMRFK bűnügyi osztálya megindította az eljárást emberölés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja alapján ismeretlen tettes ellen.

Az adatgyűjtés, a számos rövid időn belül kihallgatott tanú, a helyi kollégák, és a lakosság aktív közreműködése gyorsan meghozta az eredményt. Az éjszaka folyamán már a rendőrség látószögébe került az a 20 esztendős férfi, aki az elkövetéssel gyanúsítható volt. A férfinél tartott házkutatás alkalmával pedig, további bizonyítékok is előkerültek. A csütörtök hajnali órákra már a szerdai nap történéseit is sikerült rekonstruálni, és az elkövetés indoka is körvonalazódott.

A nyomozás eddigi adatai alapján az elkövetéssel gyanúsítható helyi férfi anyagi természetű vitába keveredett az asszonnyal, melynek következtében kölcsönösen bántalmazni kezdték egymást. Az asszony az őt ért bántalmazásba halt bele.

A Csongrád megyei rendőr-főkapitányság szakértő bevonásával folytatja az eljárást emberölés elkövetése bűntett megalapozott gyanúja alapján az elkövetéssel gyanúsítható személy ellen, akinek kezdeményezték előzetes letartóztatásba vételét.

A zalaszentgróti rendőrőrs folytat eljárást csalás miatt egy középkorú férfi ellen, aki ebben az esztendőben ún. vákumos ablaktörlőt értékesített. A terméket Solingmayer Germany német eszközként adta el, holott saját maga állította öszsze ezt az ablaktörlőt. A férfi több céget keresett meg, és járt városunkban is értékesítési céllal. A szentesi rendőrkapitányság kéri, hogy akik vásároltak ebből a termékből jelentkezzenek a kapitányságon Nagy Jánosnál.

Garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfi ellen, aki az egyik italboltban kifogásolta a visszajáró pénz mennyiségét. Szerinte az eladó nem kétezer forintosból, hanem csak ezresből adott vissza. Az egyik vendég, aki állítólag látta az esetet közbeszólt, hogy valóban ezressel fizetett a reklamáló. A férfinek nem tetszett a közbeszólás, és megverte az „okoskodó“ szemtanút.

Hamis húszezres

Keddre virradóra két gépkocsit törtek fel ismeretlenek. A tolvajok az autók szélvédőjét verték be, majd az egyik járműből egy rádiómagnót vittek el, a másikban pedig az előlapot feszegették meg.

Az elmúlt szombatra virradóra Kajánújfaluban az egyik Démász-transzfor-mátorból engedték le az olajat. Az 550 liter olajjal távozó bűnözők 250 ezer forint körüli kárt okoztak.

Hamis húszezresekkel fizetett egy féri egy idős házaspárnak. A tettes tojást szeretett volna vásárolni, 100 db-ot, ám csak hetven volt otthon. A házigazdák egyike elment tojásért, a másikkal addig a férfi felváltatta a húszezresét. Később, miután megérkezett a házigazda, azzal is felváltatott egy másik húszezrest, majd elment a közeli boltba még kisebb címletű pénzt váltatni. Onnan aztán a „vevő“ már nem tért vissza, hanem távozott a megszerzett valódi 40 ezer forinttal.

H. V.


<<< Vissza