Képnkön: Szentesi cigányzenészek a századfordulón Még 30-40 éve is szinte természetesnek számított, hogy a város nagyobb éttermeiben esténként szólt a zene, amelyet többnyire cigányzenekarok szolgáltattak. Pedig ez a korszak már meg sem közelítette a "boldog békeidők" aranykorát, az 1867-1914 közé eső időszakot. A szép számmal működő cigánybandák közül mindig kiemelkedett egy-kettő, amelyek felkapottabbak voltak a többinél, leginkább prímásuk kimagasló teljesítménye miatt. A korai szentesi zenekarok közül rendkívül népszerű volt Baktai Péter bandája, amely részt vett az 1848/49-es szabadságharc honvéd to-borzásaiban. Az ezt követő korok leghíresebb prímásai voltak: Páczi Miska, Baktai Jancsi, Lehota Kiss Bandi, Gábor Miklós és Gábor Pista, Farkas Zsiga...és még lehetne folytatni a sort. Tehetségével, virtuóz játékával, érzelmekre ható muzsikálásával és hihetetlen népszerűségével a fentiek közül is kiemelkedett Páczi Jancsi, akinek a játékáról Mikszáth Kálmán azt írta, hogy "úgy rítt, úgy sírt kezében a szárazfa, mintha bizony öregapja lett volna rá hajdanában akasztva". A Pácziak őshonosak voltak Szentesen; már az első fennmaradt, 1776-ban készült cigányösszeírásban is szerepeltek, az akkor nyilvántartásba vett 24 család között. A família lakhelye (egyben a zenész kolónia) a III. tizedben (kerület), az egykori Kép és Felhő utcákban volt, a Mátyás király utcából nyíló mai Kátai-, Alkotmány- és Daru utcákban. Páczi Jancsi a család nyolc gyermeke közül hatodikként jött a világra 1850. szeptember 13-án. Édesapja, Páczi Sándor maga is muzsikus volt; édesanyja, Baktai Viktória szintén híres zenészfamília leszármazottja. Iskoláiról keveset tudunk, de az biztos, hogy tudott írni és olvasni, s zenei téren is képezte magát. Alig múlt öt éves, amikor édesanyját 1856 februárjában elveszítette. Apja újból megházasodott; a félegyházi Ónodi Ilonát vette feleségül. A "ritka szépségű, aranyszőke hajú Páczi Jancsi" a muzsikálást kölyökként kezdte. Az 1860-as évek második felében már az 1. számú szentesi cigánybanda tagja, amelyet ekkor négy Páczi (köztük az édesapja) és egy Baktai alkotott. 1874 tavaszán a banda fellépett Joó Károly református orgonista-kántor és kar-nagy zeneestélyén, amelyről a Szentesi Lap kiemelte, hogy a közönség megcsodálhatta "Páczi Jánosnak, az első zenekar első hegedűsének s közreműködő egy pár társának varázs hegedűjét". Vagyis ezekben az években már ő volt a zenekar prímása, egyben vezetője. Fellépéseiről a helyi sajtó folyamatosan beszámolt. Innen tudjuk, hogy 1874 májusában Páczi Jancsi közreműködött Blau Gyula hegedűművész kaszinói hangversenyén. A következő év novemberében ismét fellépett Joó Károly dalárdájának műsorában, melyről az újság megjegyezte: "Páczi János, a mi kedvelt zenészünk, páratlan ügyességgel és kedvesen adta elő hegedűn az Éljen-csárdást". December végén egy jótékony célú hangversenyen lépett fel: Joó Károllyal adtak elő egy Beethoven szonátát zongorán és hegedűn. A következő alkalommal Mozart darabot játszott Joó Károllyal és Solcz Berta kisaszszonnyal. 1876. április 30-án egy rövidhír tudatta, hogy Páczi és csapata elhagyta Szentest: "Legjobb zenészeink itt hagytak a faképnél, megunván az árvizes kedélyben lévő közönségnek a muzsikáltatásban való hosszú szünetelését. Páczi János, Hupaczi György és Baktai Péter, az első zenekar e legjobb erői elmentek Szegedre - kántálni." Ettől kezdve csak vendégként jártak haza zenélni. Az 1877 áprilisi szereplésükről az újságból megtudhatjuk, hogy: "Múlt héten két estén át gyönyörködtette és mulattatta zenekedvelő közönségünket gyönyörű játékaival Páczi János, a szegedi első zenekar igazgatója és bandája. Ez élvezetes két este a jelenvoltaknak sokáig emlékébe fog maradni, s ezen emlék nem maradhat azon óhajtás nélkül, hogy: vajha Páczi János továbbra is körünkbe maradna... Páczi és bandája azonban már vissza is mentek Szegedre." 1878-ban is többször hazalátogatott zenekarával. Az egyik zeneestélyén olyan sokan jelentek meg, mint még soha. "De nem is bánta meg senki, aki ott volt, mert Páczi Jancsi amióta Szentesről elment, sokat haladt, s gyönyörű játékát valóságos műélvezet volt hallgatni - írta a korabeli tudósító. 1880 februárjában még ő muzsikálta végig Szentesen az utolsó farsangi bált, de két hónappal később jött Szegedről a megdöbbentő hír: 1880. május 1-jén Páczi Jancsi meghalt. A Szentesi Lapban megjelent szűkszavú nekrológ így szólt: "Ő városunk szülötte és az Alföld legkitűnőbb muzsikusa volt, ki nem kenyérért muzsikált csupán, hír és dicsőségért szomjúhozott muzsikától ihletett lelke. Évekig gyönyörködtünk művészetében, s mint saját fiúnkat irigyeltük Szegedtől, midőn körünkből távozott. S ha büszkék voltunk rá, mint városunk szülöttére, s örültünk ha dicsőíteni hallottuk, a veszteség fájdalma most könnyet csal szemünkbe, s ő méltó e könnyre leginkább, ki az öröm s fájdalom könnyét kitudta és oly sokszor muzsikálta ki szemünkből. - A 29. évében kidőlt ifjú művész koporsóját Szeged általános részvéte kísérte sírjához. Mi a kegyelet szellemét küldjük e sírhoz, hogy nevünkben a nyugalom és béke szellemét hívja a művész poraira!" Labádi Lajos

<<< Vissza