Képünkön: Az olimpiai bajnok sportlövő Igaly Diánával. Múlt heti számunkban olvashattak arról, hogy szeptember 12-én köszöntötték az olimpián részt vevő Szentest képviselő sportolókat. A Kossuth téren ünneplő közönség az Athénból ezen a napon hazaérkező Cseuz Lászlót is üdvözölte. A hivatalos ceremónia után sajtótájékoztató következett a Galéria kávéház és étteremben, ahol Cseuz tanár úrtól hallhattunk az olimpiai eseményekről és a hazafelé útról. - A Mozaik internetes újságon naponta megjelent, hogy merre jártam, - kezdte bevezetőjében. - Athénból elindulva sokkal gyorsabban haladtam, mint ahogy elterveztem. A hajó is egy nappal hamarabb el tudott hozni. Elhatároztam, hogy nem tehetek meg kevesebb kilométert, mint ahogy terveztem. Ez az olimpiai helyszín nem volt olyan hosszú, mint Sydney-i, ezért Ausztrián keresztül jöttem haza, Horvátország és Szlovénia helyett Rábafüzesnél léptem át a határt. Megérkeztem Keszthelyre. Nem jöhettem haza hamarabb semmiképpen sem. Titokban tartottam, hogy hol voltam Magyarországon az elmúlt három nap alatt. Azon gondolkodtam, hogy mit csináljak három napig. Megkerültem a Balatont, Keszthelytől-Keszthelyig. Visszamentem Boglárlelléig, ahol megszálltam. Még mindig közel voltam Szenteshez. A Balatonról lementem Jánoshalmára, ott egy volt drámais tanítványomnál, Somogyi Szilárdéknál töltöttem az éjszakát. Elindultam a bajai úton Szegeden át jöttem Szentesre. Azért látszom viszonylag fittnek, nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak mert az utolsó napon 133 kilométert tettem meg. Összesen 5322 kilométert tekertem. A napi átlagom: 231 kilométer. Utoljára 15 éves koromban kerültem meg a Balatont, osztálytársaimmal, rokonaimmal. A magyarországi szakaszon éreztem magam igazán fáradtnak. Határainkon túl este fél kilenckor hagytam abba és reggel hatkor indultam tovább. Athénban, az olimpián tizenöt eseményt láttam. Emellett edzettem is, napi 50, összesen 900 kilométert kerékpároztam, hogy a visszautat túléljem. Megnéztem két férfi, két női kézilabda mérkőzést, egy férfi, egy női vízilabdát (Magyarország-Kanada), női és férfi öttusát, két kajak döntőt (500-1000 méter). Voltam céllövészeten, női triatlon versenyen, országúti kerékpárverseny időfutamán. Beszöktem a depóba Bodrogiékhoz, sikerült kijátszani a biztonsági őröket. Megismerkedtem az idősebb Bodrogival, aki eldöntötte, hogy mivel nem volt kísérőjük én vigyázzak a félmillió forintos pótkerekekre, s mindenre amit ott hagytak. Ők kimentek versenyezni. Az irántam való bizalom nagy öröm volt számomra. Közös kép készült a nagy sztár Ulrichkkal, találkoztam Vinokurovval, aki szintén menő a profi kerékpározásban. Több jelenlegi és korábbi olimpiai bajnokkal, helyzettel találkoztam, velük közös fénykép is készült. Így a sportlövő Igaly Diánával; a bírkozó Majoros Istvánnal; a kenus Kolonics Györggyel; az öttusázó Balogh Gáborral; az úszó Cseh Lászlóval; a vízilabdázó Fodor Rajmunddal, Kiss Gergellyel, Vári Attilával, Biros Péterrel; a kézilabdázó Farkas Andreával, Görbicz Anitával, Szatmári Jánossal, Pásztor Istvánnal; és korábbi bajnokokkal, Kovács Koko Istvánnal, Csollány Szilveszterrel, Hegedűs Csabával; a kézis szövetségi kapitányokkal: Skaliczki Lászlóval és Mocsai Lajossal; valamint a MOB-elnökkel: Schmitt Pállal. Érdekes volt, hogy a forgalmi dugót úgy oldották meg, hogy minden lámpa alatt állt egy rendőr. A férfi vízilabda döntőre a jegyár hivatalosan 120 euró volt, feketén 160. Ennyi pénzem nem volt, a döntőt nagykivetítőn néztem meg a magyar táborban. - Négy év múlva Pekingbe lesz az olimpia. Tervek? - Akkor 64 éves leszek. Ha egészségi állapotom megengedi és fel tudok készülni. Szeretnék végig menni Európán. Liszabonból repülnék át Kanadába. Montreálból indulva végigmegyek Kanadán Vanncuverbe, s onnan kínai területre repülővel. Ez számításom szerint közel tízezer kilométer. Ekkor már nyugdíjas leszek, nem fogok tanítani sem. Nyugodtan elindulhatok májusban és akkor nem 231 kilométert tekerek, naponta, hanem laza 80-100 kilométert. Ha egészséges leszek akkor elmegyek. Ez hosszabb vállalkozás. A főtámogató Brezovai Sándor, a kérdésekre így válaszolt: - Én is élsportoló voltam 15 évig, tíz évig magyar karate-válogatott tagja voltam. Amiért én támogattam ezt a vállalkozást, annak egyetlen egy oka volt, hogy 60 évesen egy ilyen útra vállalkozik, ez elismerésre méltó. Cseuz László édesanyja elárulta: - Mindennap beszéltünk. A baleset után mindig volt bennem egy kis félsz. Most, hogy épen, egészségesen hazatért, mostantól lesznek nyugodt éjszakáim. Dunás-Varga Zoltán

<<< Vissza