Pálinkáról írni hálás téma, hisz sokan már e szó hallatán a szájukban érzik az ital aromáját, melyet enyhe "torokkaparás" követ. Van aki azért iszik, hogy beszélhessen, de vannak néhányan akik azért beszélnek, hogy ihassanak. Mint az italok zömére, a pálinkára is vonatkozik, csak kis mértékben orvosság! A "nagy öregek" szerint egy liter sem használ jobban, mint egy pohár. Pálinka nemzeti italunkká vált, nem véletlen, hogy harcolunk több-kevesebb sikerrel a név levédéséért. A pálinka szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint az égetett szeszital fogyasztás világranglistáján folyamatosan elfoglalt dobogós helyünk. Borból évente 35 liter körül fogyasztunk fejenként, sörnél ez 70-80 liter, pálinka esetében ez a szám 7-8 litert jelent - nem kevés mennyiség! Petrovics Döme (1890) szerint, a pálinka semmi egyéb, mint olyan anyagnak a párlata, amely erjedésen már keresztül ment. E párlatban főalkatrész a szesz, egyéb alkatrész olyan csekély, hogy a szesz mellett egészen elenyészik. Hozzáteszi, hogy az a folyadék, amely 60 százaléknál több alkoholt tartalmaz, nem nevezhető pálinkának, mert az már spiritusz. Ha az égetett szeszes italokat sorrendbe állítjuk, a rum van az első helyen 40-60-(75) százalékos alkoholtartalmával, melyet a pálinka követ (40-55 százalék), majd a konyak következik (40 százalék), míg a sort a 20-30 százalékos likőrök zárják. 1920-ig, a községi szeszfőzdék létrehozásáig, szabad volt a főzés hazánkban. Minden valamire való falusi ház udvarán ott állt a pálinkafőző kunyhó, ahol kis üstökben főtt s cefre, innen a kisüsti elnevezés. Természetesen a nagyon primitív, ősi eljárás is megtalálható volt, mikor is mosdótál és fazék képezte a "berendezést" és az egész műveletet a konyhában végezték nem kevés illattal kisérve. Ez a kis üstös korszak teremtette meg a ma is híres pálinkaközpontokat: Kecskemét (barack), Kisvárda (szilva) stb. A pálinkafőző szezon a téli időszakra tehető, népi mondás szerint Szent Mihálytól Szent Györgyig tart. A pálinkafőzés még ma is társas munka. A főzető rendszerint végig ott marad a helyszínen, figyeli a folyamatot. Sokan ragaszkodnak ahhoz, talán nem is véletlenül, hogy ne keverjék más cefrével az övékét. Ez azért is fontos, mert a pálinka minősége, íze, illata a cefrekezelés során dől el. Téves az a nézet, hogy minden hullott gyümölcs, akár egészséges, akár beteg, penészes, jó a cefrébe. Sokan még a szilvát vagy a barackot ki is magozzák a cefrekészítés során. Főzés során nem maradhat el a kóstolás sem: az első pálinkát nem illik fölhajtani, csak szopogatni, ízlelgetni kell, ahogy a bornál szoktuk. A második pohárnál már nincs ilyen megkötés, viszont itt ajánlatos megállni, hogy állva tudjunk maradni. Dr. Horváth György

<<< Vissza