A protestáns temetés stílusát, tartalmát nagy mértékben meghatározta, hogy a rítus nem rendelkezett szentségi jelleggel. Ha halott volt a házban, akkor az órát megállították, a tükröt pedig fekete kendővel takarták le. A tisztaszobában kiterített elhunytat a siratóasszonyok és a rokonság nőtagjai körül ülték, az egész éjszakát átvirrasztották. A temetési szertartás az udvar közepén elhelyezett, lezárt koporsó mellett történt. A ceremónia menete a gyászoló család anyagi helyzetétől függött. Ennek megfelelően megkülönböztethetünk énekszós, egy, illetve két imás temetést. A fiatalon elhunytakat vőlegénynek, illetve menyasszonynak öltöztetve ravatalozták fel, utolsó útjukra koszorús párok kísérték őket. A halottas háztól a temetőig az elhunytat nyitott gyászkocsin szállították a hozzátartozók kíséretében. A temetés befejező aktusa a halotti tor volt, amelyen a gyászoló család vendégül látta a résztvevőket. "Kisérjünk egy keresztyén halottat a temetőbe ...Testamentom-tétel is szokás. A halottat is virrasztani: ti. érdemes és előkelő jó embereket külső gazda emberek, énekesek, oskolabéli deákokkal és gyermekek-kel éneklésekkel virrasztják, másnap pedig könyörgéstől fogva míg eltemetik, ezek kísérik ki a házából énekléssel, holott a testet letévén, úgy kezdi a deáki sereg az éneklést és azután a kántor...A torozás még szokásban vagyon, de úgy látjuk, nem rendkívül való vesztegetéssel, mint sokaknál. A halotti tanítások többnyire a háznál vannak, esős időben a templomban. Akik két tanítást kívánnak, többnyire adják a háznál, másikat a templomban. Az egyes tanításért 1 Frt, két tanításért 2-2 Frt rendszerint, némelyek a testamentomban hagynak a tanítók számára egy-egy aranyat. A búcsúztatás is szokása némelyeknek, az iskolamester írván és a kántor elénekelvén osztoznak ketten egy aranyon." (Részlet a református egyházkrónikából) Református temetők A XIX-XX. század folyamán a helyi reformátusok a város különböző pontjain temetkeztek. A 6 kat. holdas Ó-temetőben 1811. november 31-én helyezték örök nyugalomra az első halottat. A területet 1918-ban az egyház 102 ezer koronáért adta el a kenyérgyárnak. Az ún. Gógáni temető valamivel kisebb volt, 1917-ben 23 ezer koronáért adtak túl rajta. A Hékédi temetőt 1851-ben kapta meg az egyház a várostól. A Közép temető szintén adományként jutott a református közösség tulajdonába, igen közkedvelt temetkezési helynek számított a helybeliek körében. A Szeder temető területét 1909-ben a Szeder család adományozta az egyháznak, a temetkezési hely 1911-ben nyílt meg. Az ún. Alsó temető a város délkeleti végén, a Nagyvölgy partján terül el, az 1830-as években kezdték el használni. A temetők kezelése az egyház pénztári hivatalán keresztül történt. Rendbetartásukért a csőszök feleltek, aki fizetésüket a sírásás és a sírgondozás után kapták. A két világháború között Szentesen temetőrendező bizottság alakult, amely megkezdte a temetők módszeres fásítását és gondozását. A szentesi református temetők sírjelei A paraszti készítésű sírjelek fő formái felekezeti, vallási hovatartozás alapján különültek el egymástól. Amíg a katolikusok keresztet állítottak, addig a protestánsok fejfát, kopjafát, sírtáblát vagy sírkövet emeltek. Az 1990-es évek legelején a Hékédi temetőben 35, az Alsó és a Szeder temetőben kb. 100, a Közép temetőben pedig 834 fejfa állt. Az 1870-es évekig a karcsúszárú, négyszög keresztmetszetű, geometrikus díszítőelemekkel ékesített kopjafák számítottak közkedveltnek. A jellegzetesnek mondható szentesi gombosfa formaváltást követően alakult ki. Szokás volt a sírjeleket különböző színűre festeni, ami szimbolikus jelentést közvetített. A XIX. század elején az erőszakos halállal elhaltak fejfáit vörösre, a fiatalokéit pedig világoskékre kenték. A gombosfákon a felirat mellett gyakran megjelenik az elmúlást jelképező szomorúfűz motívum, valamint az ABFRA (A Boldog Feltámadás Reménye Alatt) rövidítés. A fejfákat akác-, illetve tölgyfából készítették a helybeli bognárok. Kovách Péter, Mód László

<<< Vissza