Néhány hónapja már, hogy hallottam valamit a pápa ama szándékáról, hogy boldoggá avatja az utolsó osztrák császárt és magyar királyt, IV. Károlyt. Az pedig, hogy e szándék már most, október 3-án tetté érik, szinte meg is lepett. Már diákkoromban hallottam arról, hogy ez a tragikus sorsú király mint ember példamutatóan volt vallásos, s hiteles vallásossága értékét még az sem ronthatja, ha netán politikai értelemben vett kudarcok vetnek rá árnyékot. Mégis nagyon kíváncsi lettem arra nézve, hogy halála után kb. nyolcvan esztendővel az ő tiszteletre méltó embersége és hite miért kap most új megvilágítást? Hátha azért, hogy a mai magyar hívők tanuljanak belőle? Elővettem hát Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök írásait, s bennük kutatva két említésre méltó adatot találtam. A püspök 1917 elején kelt egy missziós leveléből megtudom, hogy IV. Károly, az új évet kezdő új király kiáltvánnyal fordult a magyar néphez, melynek egyik kitétele magát a püspököt is meglepte és örömre hangolta. Erről így ír: a király arról biztosít, "hogy gondosan fog őrködni a jogegyenlőség fölött, s hogy törekvéseit arra fogja irányítani, hogy a társadalom munkás tagjai számára biztosítsa becsületes munkájuk gyümölcseit... Mily nagy szó ez a mai világban: biztosítani akarom a társadalom munkás tagjai számára becsületes munkájuk gyümölcsét..." Ezekből a szavakból az derül ki, hogy az új király vallásosságához az is hozzátartozhatott, hogy elolvasta és komolyan vette XIII. Leó pápa szociális tanítását, s úgy érezte: ha már király lett belőle, akkor azt meg is kísérli alkalmazni. A történelem azonban erre nem adott neki sem időt, sem lehetőséget. Mikor pedig - nyilván sok magyar úr tanácsára - megkísérelte a restaurációt s trónjának újra való elfoglalását, szomorú kudarc érte. Erről Prohászka így ír naplójában: "1921. okt. 25. Elesett, hallom, 60 ember Budaörsnél IV. Károlyért. A király szabad ég alatt tartott istentiszteleten, nem tudom, Győrött vagy hol, a síneken térdelve áldozott. Inkább maradt volna otthon kápolnájában..." Ebből a rövid bejegyzésből egyértelműen kiderül, hogy még a nyílt eszű magyar főpapság szemében is tévedett a szegény megbukott uralkodó. Igen, a vallásos emberek is tévedhetnek, s tévedésükkel sok negatív hatást válthatnak ki a lelkekben, s hozhatnak létre fölösleges és kártékony vitákat. Mindenesetre a mai hívők nagyon jól tennék, ha lelkiismereti kérdéssé tennék: igyekeznek-e jól értelmezni az idők jeleit, nehogy előfordulhasson, hogy önkényuralomra hajló szándékok éppen a hívő emberekben találjanak támaszra. A történelem erről már sokszor kiállította a bizonyítványt. A hit parancsa tehát ez: éberség és tisztalátás! Vági László

<<< Vissza