Bár sokan érmet vártak tőlük, mégis meg kellett elégednie a hatodik hellyel az olimpián női vízilabda-válogatottunknak. Szremkó Krisztina, aki már több mint tíz éve áll a válogatott rendelkezésére, lapunknak adott interjújában beszélt a sikertelenség lehetséges okairól, a csapat és a szövetségi kapitány viszonyáról és saját pályafutása további alakulásáról. - Két mérkőzés, két vereség, így kezdődött önök számára az olimpia. Gondolom, már százszor "végigrágta" magában, hogy vajon miért? - Annyira nehéz csoportban voltunk és annyira szűk volt a mezőny, hogy minden győzelemnek és minden vereségnek óriási volt a jelentősége. Mi a világbajnok Egyesült Államok ellen kezdtünk - katasztrofálisan. 4-1-re elhúzott az ellenfél és bár felzárkóztunk, egyenlítettünk, a végén mégis kikaptunk. Rögtön az elején, az első másodperctől kezdve nem sikerült úgy koncentrálnunk a mérkőzésekre, ahogy kellett volna. Végig az olimpián az volt a legnagyobb problémánk, hogy fejben nem tudtuk összeszedni magunkat. Az oroszok elleni második mérkőzésen hasonlóan nyitottunk, hagytuk ellépni az ellenfelet, majd produkáltunk egy remek középső szakaszt, a végére ismét összezuhantunk. Olyan dolgokat mutattunk, melyek az elmúlt négy évben nem voltak jellemzőek a csapatra. A mérkőzéseinket pl. sorra nyertük azzal, hogy emberhátrányban kiválóan védekeztünk, ez azonban most teljesen csődöt mondott. - Kanada ellen csak a győzelem volt elfogadható, amit hoztak is, aztán viszont sorsdöntő meccsen vereséget szenvedtek az olaszoktól. - Kanada ellen játszottunk a legjobban, meg is volt a siker. Az olaszok elleni mérkőzés előtt már érezhető volt, hogy kicsit ideges a csapat, sokan nem szerettek volna az olaszok ellen meccselni, mert ez a csapat szinte már a mumusa a válogatottunknak. Ennek ellenére a negyedik negyedig én sem hittem, hogy kikaphatunk, fej-fej mellett haladt a két együttes egészen a végéig. A záró negyedben aztán előjöttek korábbi hibáink, az emberelőnyös helyzeteinket képtelenek voltunk értékesíteni, míg a másik oldalon az olaszok nem hibáztak. - Hogyan alakult a csapat és a szövetségi kapitány, Faragó Tamás kapcsolata a torna során? - Miután nem jutottunk be a legjobb négy közé, érezhetően nagyobb lett a távolság a játékosok és a kapitány között. Azt én sem értettem, hogy az oroszok elleni utolsó mérkőzésünkön 7-4-es vezetésünknél miért kellett kapust cserélnünk, persze nem csak ez volt a vereség oka. Faragó Tamás egyébként az olimpia előtt meghosszabbította szerződését, így 2005 decemberéig ő irányítja a válogatottat. - Távoli lövések hiánya, hanyagolt centerjáték, lövés nélkül befejezett támadóidők. Ezekről mi a véleménye? - Nagyon kevés labda jött centerbe, nem kaptunk megfelelő bejátszásokat. A centerjátékot talán többet is gyakorolhattuk volna az olimpia előtt. A bejátszások tehát nem jöttek, ugyanakkor a távoli lövőink sem remekeltek. A lejárt támadóidőkről annyit, hogy a taktika része volt, hogy ha az esetleges lövésekből nem lenne gól, akkor, hogy a lefordulásokat elkerüljük, a sarokba dobtuk a labdát. - Saját játékát hogyan értékeli? Döntött-e már pályafutásának további alakulásáról? - Korábbi sérülésem miatt az olimpia előtt nem voltam igazán játékban, így az első két mérkőzés a játékokon nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, Kanada ellen már jobban ment, az oroszok elleni helyosztón pedig szinte végig játszottam. Ami a saját pályafutásomat illeti, már Athén előtt elhatároztam, hogy a válogatottságot lemondom, ám ha itthon még jól menne a játék, és jövő nyáron számítanának rám a nemzeti csapatnál, akkor elgondolkodnék a folytatáson. Most egyelőre kizárólag a Szentesben szeretnék játszani. H. V.

<<< Vissza