<<< Vissza

Papék lecsója lett a fődíjas

2004. szeptember 10.

 
Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Lecsófőző Fesztivált a szentesi Kertbarátok Köre és a Hunor Coop Rt., a Kála Áruház parkolójában. Az idei rendezvény - hasonlóan a korábbiakhoz - is igazán jól sikerült. Mutatja ezt az is, hogy a főzőverseny nemzetközivé nőtte ki magát, és szép számmal akadtak bátor jelentkezők, akik bemutatták főzőtudományukat ország világ előtt. Összesen 77 bográcsban rotyogott a finomabbnál finomabb lecsó. Voltak akik a hagyományos ízekre esküdtek, de többen a különlegességekkel is megpróbálkoztak. Így készült gombás, zöldbabos, és erős paprikás lecsó is. Egy dolog azonban közös volt a versenyzőkben. Mindenkinek volt valami kis titka, egy különleges hozzávaló, vagy egy apró fortély, ami egyedivé tette az ételt.

A lecsófőző verseny programjai már délelőtt elkezdődtek. Ekkor a Városi Fúvószenekar szórakoztatta a megjelenteket. A szervezők gondoltak a legkisebbekre is, így ugrálóvár, arcfestés és a Pom-Pom együttes is a gyerekeket szórakoztatta.

Kora délután már gyülekeztek a versenyzők, és elkezdődött a hozzávalók előkészítése - melyen mint aktív csapattag - én is részt vettem.

Pontban három órakor eldördült a startpisztoly, és elkezdődhetett a főzőcskézés. Az biztos, hogy mindenki tartósítva lett, mert ha közel 80 bogrács alatt ég a tűz, az füsttel is jár... Ez azonban azt hiszem akkor, és ott nem sok mindenkit zavart.

Mialatt a "vacsora" készült a színpadon és a környékén is folyamatosan zajlottak a programok. Átadták a Lecsó-kupa győztesének járó díjat, amit a MTV Telesport válogatottja kapott, akik legyőzték a szentesi férfi vízilabdacsapatot- labdarúgásban...

Az egyik legütősebb produkciót (szó szerint!) a Szentesi Zsoldosok csapata adta elő. Hű képet kaphattunk arról, hogy milyen vadak is voltak a középkori küzdelmek. A bemutatót egyébként egy kisebb közjáték zavarta meg. Egy úriember ugyanis aktív szereplője kívánt lenni a párharcoknak, és kiragadva egy zászlót az egyik szereplő kezéből, ő is beállt a harcosok közé. Pillanatok alatt véget vetettek a magánszámának.

Nagy sikert arattak a triál bicikli bemutatót tartó fiúk is. A két fiatal már évek óta űzi ezt az extrém sportot, és el kell mondani, hogy igazán jól megy nekik. Mindenféle nehézség nélkül repültek át az egyik raklapokból épített toronyról a másikra.

Hét óra környékén, amikor már mindenhol készen volt a nagy mű, és a zsűri tagjai végig is kóstolták valamennyit megkezdődött a nap fénypontja: az eredményhirdetés. Idén a győzteseken kívül még öt kategóriában is kiosztottak különdíjakat. Így elismerésben részesítették a legmagyarosabb lecsót - amely Tóth Sándor nevéhez fűződik. A legelegánsabb tálalást amit a Soós-Elefánti páros kapott. A "Szép és előremutató" fantázianévvel ellátott különdíjat a Vöröskereszt csapata nyerte el, míg a "Cél 2005." a Banduláék csapata érdemelte ki.

A verseny fődíját egy fiatalokból álló csapat: Pap Lászlóék vihették haza, akik örültek ennek a győzelemnek.

A főszakács elmondta, a titok a csapatmunkában rejlett. Nem használtak különleges fűszereket, ők egyszerű, hagyományos lecsót készítettek, ami ezek szerint bevált. Pap László biztos abban, hogy jövőre is indulnak a versenyen, és természetesen megpróbálják megtartani a győztes címet.

A díjátadás után még nem értek véget a programok. Először a tombolahúzás következett, majd pedig mindenki letáncolhatta az elfogyasztott lecsót. Színpadra lépett Fenyő Miklós, aki régi és új dalaival megmozgatta a közönséget. Az általa előadott zene kortalanságát mutatja, hogy az idősebbek és a fiatalabbak is ropták a táncot a színpad előtt és a színpadon is.

Az énekes műsora után nem volt idő pihenni, hiszen érkezett az egyik legszebb hangú magyar énekesnő Auth Csilla. Ő már bebizonyította itt Szentesen, hogy nagyon sokra becsüli a közönséget és bevonja őket a fellépésekbe is. Így például a Hűtlen című dal refrénjét, több százan is énekelték a közönségből.

K. A.


<<< Vissza