<<< Vissza

Cseuz is elindult

2004. július 30.

 
Ma reggel 7 órakor az előzetes terveknek megfelelően a Vásárhelyi úti Robogó és Superbike Kft. Aprilia és KTM márkakereskedése elől útnak indult Athén felé Cseuz László. A 60 esztendős testnevelő a mai éjszakát Barcson tölti, majd szombaton kora reggel Horvátország felé elhagyja az országot.

Az indulás előtt készült az alábbi beszélgetés.
- Készen áll a rajtra?
- Úgy érzem, igen. Azt terveztem, hogy március eleje és július 27-dike között tízezer kilométert kell letekernem, ami sikerült is. A felkészülés során százhárom kilométert úsztam, hetvenkilenc órát töltöttem konditeremben és nyolcvanhat órát szobakerékpárom, valamint tizenkettő olyan nap volt, amikor úszóversenyen szerepeltem. A kerékpárom is rendben van, meglehetősen masszív a gépezet. A huszonhét sebességes járművet négy oldaltáskával pakolom fel. A két elsőben a tartalék alkatrészek, szerszámok, valamint az egészségügyi csomag, gyógyszerek, vitaminok, kötszerek kapnak helyet. A hátsó táskákban pakoltam a ruhákat, melyeket Sprok Tibor egykori úszóm, válogatott vízilabdás biztosított számomra, illetve az élelmiszereket (lekvárt, mézet, csokikrémet, szalámit és sajtot). Legutóbb a Bakonyban voltam hegyi edzőtáborban, de már teljes menetfelszereléssel tekertem, hogy szokjam a "rakományom" súlyát.

- Az étkezéseket hogyan oldja meg?
- Mivel megállni nem szeretek, ezért a reggeli után útnak indulok, délben valószínűleg menet közben, a kerékpáron ebédelek és csak este, az adott napi szakasz teljesítése után vacsorázom bőségesen.

- Ausztráliában veszélyes szakai is voltak az útjának. Most hol számít a legnehezebb etapra?

- A hegyi szakaszok a nehezebbek, a Dinári hegyeken és az Alpokalján megyek végig (Horvátországon, Szlovénián és Olaszországon keresztül) ezeket a hegyeket nem ismerem, ezért kicsit tartok tőlük, de félni nem félek. Az aktuális szakasz térképe mindig előttem lesz a kormánytáskán, így remélhetőleg eltévedni sem fogok. Az olasz szakaszon a melegtől is lehet tartani. Olaszországban a "csizma" sarkáig, Brindisiig az Adria mellett haladok végig, majd itt kelek át komppal Görögországba.

- Hol fog pihenni éjszakánként?
- Biztos szállásom Olaszországban mindössze egy helyen lesz, illetve Görögországban is csak a megérkezésem után vár szálláshely a magyar olimpiai táborban. Útközben, ha lehetőségem lesz, akkor kempingben szállok meg, itt lehetőség lesz a tisztálkodásra és a felfrissülésre.

- A modern technikának hála, szinte folyamatosan tartható a kapcsolat önnel. Szöveges üzeneteket el lehet juttatni önhöz az út során?
- Szívesen veszem, ha biztatnak, ezért a +36-30-299-0063-as telefonszámra bátran írhat mindenki, és még ha nem is válaszolok rá, de az a tudat, hogy gondolnak rám itthon, erőt adhat a továbbiakhoz. Az interneten a www.szentesinfo.hu/mozaik oldalon olvasható rólam folyamatosan az információk, és ha lehetőségem lesz, akkor fotókat is szeretnék majd küldeni.

Cseuz László tehát útnak indult, várhatóan augusztus 12-én érkezik Athénba. Ami a hazaérkezését illeti, erre szeptember 12-én kerül sor, ezen a vasárnapon 17 órakor gördül be kerékpárjával a Kossuth térre. A hagyományoknak megfelelően 12 napos szakállal.

Hering Viktor


<<< Vissza