<<< Vissza

Elegendő a parkolóhely

2004. június 25.

 
Képünkön: Érdekükben is vigyáznunk kell a város gyöngyszemére.

Nyakunkon a nyár. A jó idő beköszöntével a strandok is megtelnek. Remélhetőleg nem lesz ez másképp Szentesen sem. Hallhattunk felhangokat tavalyról, némelyek keserű szájízzel hagyták el a Széchenyi liget területét gépkocsijaikkal, éppen a tilosban parkolás miatt. Merthogy beszoktak a liget zöld gyepére, árnyat adó fái alá.

- Tavalyi intézkedéseink során nagyon humánusak voltunk - meséli ezzel kapcsolatban Kóczán István, a közterület-felügyelet vezetője. - Sokszor elengedtük a helyszíni bírságot. Ez nem tartható sokáig. A területet rendbe tettünk, úgy gondolom, illik tolerálni a városellátó intézmény dolgozóinak az elmúlt hónapokban végzett munkáját. A terület a pihenést szolgálja elsősorban, és ne az autókat engedjük be. Az emberek tiltott helyen parkoltak, ráadásul a szemetet is ott hagyták.

Hogyan lesz az idén? Kóczán úr elmondta, a Koszta József Múzeumhoz vezető út továbbra is lezárt lesz a parkoló kocsik elől. Ha a gépkocsi tulajdonosa nem tartja be, a helyszíni bírság 5 ezer forinttól tízezer forintig terjedhet. Amennyiben súlyosabb szabálysértést követ el az illető, például szemetel, a feljelentés jogával él a közterület-felügyelet.

Mint ismeretes, a Széchenyi liget a város védett területe 1995 óta. Óvjuk hát a város gyöngyszemét! Meghagyva azt a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó embereknek De akkor hol parkolhatunk? A kérdésre Kóczán István adja meg a választ:
- A levezető út oldalán, a betonúton is elfér 30-35 autó, a Liget vendéglő parkolójában 32 személygépkocsinak van hely, ha még többen jönnek, akkor a Csongrádi úton is lehet parkolni. A ligeten átgyalogolva eljuthatnak a strandra, ennyi séta sohasem árthat meg. Fontos, hogy a zöldterület megmaradjon. Jó lenne, ha az emberek ezt tiszteletben tartanák.

Úgy tudjuk, a város további parkolóhelyek kialakítását tervezi a területen. Lapunk értesülése szerint a Vecseri-fok parkolási célra való kiépítése szerepel a programban, a Kontaset Kft. és a liget közötti csatorna fedetté történő átalakításával, a Csongrádi úttól a jelenlegi strandkerítés mellett.

(lovas)


<<< Vissza