<<< Vissza

Köszönjük, Szentes és térsége!

2004. június 18.

 
Tisztelt választópolgárok!

Őszinte tisztelettel köszöntöm Önöket, az első Európa Parlamenti választásukat követően. Külön üdvözlöm azon polgártársaimat, akik az alkotmányos jogukkal élve, aktív szerepet vállaltak a saját és nemzetük brüsszeli képviseletének alakításában. Úgy gondolom, hogy Önök, akik néhány percet feláldoztak az elmúlt vasárnapjukból, bárhová is tették az ikszet, bizonyára felelősségük teljes tudatában döntöttek.

Június 13-án Szentesen és Csongrád megye 5. számú választókerületének összes többi településén, a polgári oldalt, és ezen belül a Fidesz Magyar Polgári Szövetséget támogatta a választójoggal élő polgárok döntő többsége. Történelmi jelentőségű volt ilyen szempontból ez a választás, hiszen ezt megelőzően soha nem gondolkodott ilyen egységesen Szentes és térsége, a politikai erők melletti szimpátiáról. Sajnos sokakban az elmúlt időszakok politikai hangvétele érdektelenséget, közönyt váltott ki. Bízom benne, hogy bennük csak ez, és nem a félelem vezérelte a távolmaradást a szavazástól. Remélem, hogy utólag már ők is belátják, hamisak voltak azok az állítások, miszerint ennek a választásnak nem is volt tétje.

Minden választásnak van tétje. Elsősorban a szavazati jogunk érvényesítése, melynek kiharcolásáért nagyon megszenvedett nemzetünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az Önök akaratából, Schmitt Pál olyan felkészült csapatot visz az Európai Parlamentbe, amelynek minden egyes tagja rászolgált a bizalomra.

Köszönjük, Szentes és térsége!

Farkas Sándor
országgyűlési képviselő
Fidesz-MPSZ
Választókerületi elnök


<<< Vissza