XXXV. évfolyam 24. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Elballagtak a diákok
 

2004. június 18.


Június 12-én befejeződött az általános iskolások számára is a tanév. A városban közel 230 diák ballagott. Szomorú vagy vidám alkalom? Azt ünnepeljük, hogy valami lezárul, befejeződik, elmúlik. Szomorkodni kellene, búcsúzni, fájlalni, hogy többet már nem lehetnek együtt.
A ballagás mégsem szomorú alkalom. Itt a vakáció, a nyári szünet, ilyenkor talán mégsem olyan nehéz dolog kilépni az iskola kapuján. Az év vége felé már fülledt osztálytermeket könnyű elfelejteni. Nyaralás közben kevésbé hiányoznak az osztálytársak, a tanárok, a felelések, a házi feladatok.


Bővebben


 

Gulliver Felsőpárton
 Játszóteret avattak

2004. június 18.


Mert hogy a Gulliver nevet kapta a gyönyörű játszótér, melyet a napokban adtak át Felsőpárton. Ünnepélyesen természetesen, és sok-sok gyerek jelenlétében, hiszen ők lesznek a használói a térnek. Birtokba is vették szinte azonnal, nagy örömmel, boldogan. Varga Sándorné, a Deák Ferenc Általános Iskola igazgatója a nevükben is köszönetet mondott a város önkormányzatának, helyhatósági képviselőknek, hogy támogatták a nemes célt, s elkészülhetett a játszótér. Külön említést tett a felsőpárti képviselőkről, Baranyi Imréről, Hornyik Lászlóról és Törőcsik Zoltánról.


Bővebben


 

Kiséri napok a belvárosban
 

2004. június 18.


Miként Farkas Sándor országgyűlési képviselő fogalmazott, üzenet értéke van a változtatásnak. Jelzi, hogy a szervezők mára olyan szintre emelték az évek során hagyománnyá váló rendezvényt, hogy az mára kinőtte a Nagyörvény és Farkas Antal utcák kereszteződését. De jelzi azt is, hogy a kiséri városrész ismét beljebb került egy fokkal Szentes vérkeringésébe.


Bővebben


 

Pályázatok: a középiskolák viszik a prímet
 

2004. június 18.


Egy út van, pályázni és pályázni kell! Szirbik Imre polgármester ezzel kapcsolatban így fogalmazott: olyan ez, mint a sörétes-puskával való vadászat, az ember megcélozza a lelőni kívánt vadat, és vagy talál, vagy nem. Beleöljük a tisztességes munkát, elvégezzük a velejáró hatalmas adminisztrációt, tudjuk, az eredmény nincs arányban a befektetett munkával.


Bővebben


 

Rendkívüli ülés
 

2004. június 18.


Június 21-én, hétfőn rendkívüli testületi ülést tart az önkormányzat. A képviselők három napirendi pontban döntenek majd. Az első az úgynevezett többcélú kistérségi társulásról szóló megállapodás megvitatása. (A témát a térség minden önkormányzatának napirendre kell tűznie.)


Bővebben


 

Lesz-e lázcsillapító elgondolkozás?
 

2004. június 18.


Nem tudok eltekinteni annak a mindenki által jól tudott igazságnak a kijelentésétől, hogy az ember attól ember, hogy van erkölcse, s tettei még akkor is jónak avagy rossznak bizonyulnak, amikor pedig nem annak szánja őket.
Így aztán a magyarok 2004. június 13-án nemcsak arról döntöttek, hogy kiket küldenek az Európai Parlamentbe, hanem bemutatták saját morális állapotukat. Persze politikai érettségüket, illetve éretlenségüket is, de annak megítélését hagyjuk a politológusokra és a történészekre...


Bővebben


 

A mezőgazdasági iskola alapítója
 175 éve született ifj. Bartha János

2004. június 18.


Képünkön: Ábrányi Lajos: Ifj. Bartha János portréja (1898)

1988-ban újból bekerült a helyi köztudatba a már-már elfeledett ifj. Bartha János neve. Ettől kezdve ugyanis ismét Ő lett a névadója az általa alapított Kertészeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetnek. A keresztelő kapcsán dr. Barta László levéltár-igazgató felvázolta a nemes adományozó életútját; közéleti munkásságáról megemlékeztünk a Szentesi életrajzi évfordulók 1989. évi füzetében, amely utóbb az iskola évkönyvében is olvasható volt. Azóta eltelt másfél évtized, tehát ildomos, hogy a 175 éves születési évforduló kapcsán felfrissítsük az ifj. Bartha Jánosról szóló ismereteinket.


Bővebben


 

Szentesi öreg ácsok kézjegyei
 

2004. június 18.


Lakos Endre kőműves- és ácsmester leánya: Etelka, Török Istvánné Kurca-parti vallomásaiból idézet: "Édesapám munkái közül említésre méltó a szentesi felsőpárti református templom, lakiteleki református templom ácsmunkái."
A kisipar korlátozása után 1951-ben Lakos Endre, Pataki Ferenc, Dudás Mihály, Kispál István hatvan éven felüliek, Farsang László, Szarvadi László ötven év körüliek, Kispál Antal 25 éves, Komló város építkezésein dolgoztak az ötvenes évek elején. Az évtized végén a szentesi Pankotai ÁG építkezésein Kispál Antal brigádjában, Lakos Endrével szerencsém volt dolgozni. Szakmai pontosság, munkafegyelmi vonalon példaként látom ma is!

Kézműves, nehéz fizikai-, teljesítményalapú munka közben cigaretta szünetek voltak néhány percig. Endre bácsi nem dohányzott. Ezidő alatt igyekezett az anyagok között rendet tenni. Mindannyian tiszteltük...

Kátai Ferenc


 

Új mentőernyők
 

2004. június 18.


A szentesi repülőklub éves rendes közgyűlését a közelmúltban tartotta. A határozatképes közgyűlést Hári László nyitotta meg, mint klubelnök és repülőtér-vezető.

A klub titkára, Rákász János értékelte a klub 2003. évi munkáját szervezeti és kiképzési szempontból. Az összejövetelt megtisztelte jelenlétével dr. Rébeli-Szabó József tiszteletbeli klubtag, valamint a Magyar Veterán Repülők Szövetsége Szeged Területi Szervezetének képviseletében Pusztai János, aki jelenleg készíti a szentesi repülés történetének könyvalakban történő kiadványát.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2004. június 18.


Három fiút neveltünk fel: 20-25 év alatt váltak talpig felnőttekké. Gondolod, hogy az Európai Unióhoz csatlakozott országok népei egy-két év alatt a nyugati országok népeivel azonos szintre juthatnak? Ahhoz is idő kell. Hogy mennyi, az egyénenként változik majd.


Bővebben


 

Köszönjük, Szentes és térsége!
 

2004. június 18.


Tisztelt választópolgárok!
Őszinte tisztelettel köszöntöm Önöket, az első Európa Parlamenti választásukat követően. Külön üdvözlöm azon polgártársaimat, akik az alkotmányos jogukkal élve, aktív szerepet vállaltak a saját és nemzetük brüsszeli képviseletének alakításában. Úgy gondolom, hogy Önök, akik néhány percet feláldoztak az elmúlt vasárnapjukból, bárhová is tették az ikszet, bizonyára felelősségük teljes tudatában döntöttek.


Bővebben


 

Egynyári növények
 

2004. június 18.


Az egynyári növények hosszúnappalos növények, ami azt jelenti, hogy a nyári hosszú megvilágításban nyílnak. Fénykedvelők, igénylik a teljes megvilágítást. A fény mellett a víz és a pára mennyisége is meghatározza növényeink fejlődését, állapotát. A szárazságtűrő növényeket elegendő kiültetés után a gyökeresedésig öntözni, a vízigényes növényeknek azonban a kielégítő fejlődéshez 600-1000 mm vízre van szükségük.


Bővebben


 

Szerzők a könyvtárban
 

2004. június 18.


Június 10-én három könyvbemutatóra került sor a városi könyvtárban.
Itt mutatták be Balázs György: Szentes Város Önkormányzata és közigazgatása a Horty-korszakban (1920-1944), Bodrits István: Labádi Lajos szentesi levéltáros munkái, és Labádi Lajos: Szentes története évszámokban című kiadványokat. A könyveket dr. Nagy István c. főiskolai tanár, ny. tanszékvezető docens, dr. Szabó Ferenc ny. múzeumigazgató és Poszler György középiskolai tanár ajánlotta az érdeklődő közönségnek.

 


 

Városunk a világhálón
 

2004. június 18.


Képünkön: Tímár Ferenc magyaráz (Fotó: Vidovics Ferenc)

Június 10-én a városi könyvtárban mutatták be a város új honlapját. A városi honlapok történetét és az új honlapot Tímár Ferenc a TEAM Számítástechnika vezetője ismertette. Mai korunkban már alapkövetelmény, hogy egy település hírt adjon magáról a világhálón is. Szentes 1995 augusztusától található meg a világhálón. Eltelt 9 esztendő, ami az informatika világában közel 9 generációt jelent. Ez idő alatt Szentesnek három honlapja készült el.


Bővebben


 

Az oktatás jobbításáért
 Sok a hátrányos helyzetű gyermek

2004. június 18.


Ez év januárjában a művelődési és oktatási bizottság megbízásából -ideiglenes jelleggel -albizottság alakult, melynek feladata a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyerekek oktatási problémáit vizsgálja. A munkacsoport összetétele: Rácz Lászlóné, Gágyor Jánosné, Váczi Györgyné, László Gyöngyi, Giricz Márta, Lakatos Józsefné, Oltyán Lajos, Négyesi János, Gál Antal. Mint elnök, ezúton is szeretném megköszönni önzetlen munkájukat.


Bővebben


 

Esernyőtánc
 

2004. június 18.


Tanévzáró kulturális estet rendeztek június 14-én a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában, ahol az elmúlt év versenyein sikerrel szerepelt tanulók léptek fel. Az intézmény profiljához híven most is nagyrészt francia nyelvű műsorszámokat láthatott a közönség.


Bővebben


 

Emléktáblára is futotta
 

2004. június 18.


A Szentes Városért Közalapítvány alapszabályának értelmében a kuratórium köteles minden évben számot adni a képviselő-testületnek az év folyamán végzett munkájáról, valamint pénzügyi helyzetéről. Az alapszabály előírja azt is, hogy ezt nyilvánosságra kell hozni a Szentesi Élet hasábjain. Az alábbiakban az elmúlt évről szóló beszámolót ismerhetik meg az olvasók.


Bővebben


 

Kínában modellkedett
 

2004. június 18.


Harmadik helyen végzett az elmúlt esztendő végén a Miss Hungary (Magyarország Szépe) Nemzeti Szépségversenyen Farkas Laura, aki jutalomképpen Kínában vehetett részt modellversenyen. A szentesi hölgy május 8-tól 30-ig volt a az ázsiai ország vendége, és az sem elképzelhetetlen, hogy rövidesen ismét visszatér a Távol-Keletre.


Bővebben


 

Tanévzáró
 

2004. június 18.


A Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola a napokban tartotta évzáró ünnepségét a Tóth József Színházteremben. Keller Jánosné az iskola igazgatónője számolt be a 2003/2004-es tanévben elért eredményekről, a fejlődésről és a sikerekről.

Évzáró beszédében elmondta, hogy az iskola a művészetek iránt fogékony gyermekeknek nemcsak a művészeti fejlődését, hanem az emberformálást is feladatául tűzte. A hétköznapi foglalkozások gyümölcseként számos rendezvényen és kiállításon vettek részt a diákok és tanárok.

Ennek a tanévnek a legnagyobb eredménye, hogy a moderntánc kurzus növendékei a "Grease"-showtánc produkcióval második helyezést értek el Vass Sándor vezetésével a szegedi Moderntánc Fesztiválon.

De mindez már a múlt és a nyáron sincs pihenés a Jövőnkért iskola háza táján, mert nyári táborokra várják a gyerekeket. Idén is lesz "kis képzőművész", "színjátszó" tábor, de új elképzelésként a "mesterségek táborát" is megszervezik, melyre nemcsak a gyerekeket hanem szüleiket, valamint a felnőtteket is várják.


 

Hasznos hulladék
 

2004. június 18.


"Életvitel és gyakorlati ismeretek 2004" címmel területi technikaversenyt rendeztünk április végén a Koszta József Általános Iskolában, 7-8. osztályos 3 fős csapatok részvételével. Az idén a fő téma: az energiatakarékosság és a hulladékkezelés volt. Erről szólt a feladatlap, melyet egyénileg kellett kitölteni. A második részben hulladék anyagokból (fa, műanyag, papír, fém) kellett használati ill. dísztárgyat vagy játékot készíteni, közös csapatmunkában. Harmadik feladatként háztartási hulladékot kellett szelektálni.Amíg a zsűri döntött, anyák-napi ajándék készült: domborított alumínium lemezzel díszített üdvözlőlap ill. préselt virágokkal dekorált gyertya.

Eredmények csapatban: 1. Szt. Erzsébet isk. II. csapata, (Csernus Gábor, Szeleczkei Csaba, Kertész István, ő a legjobb feladatlap kitöltő is), 2. Szt Erzsébet isk. I. csapata (Balázs Barbara, Sipos Anna, Csurka Nándor, fk.: Szabó Péterné), 3. Mindszenti Központi isk. (Bende Laura, Budai Krisztina, Szeri Szilvia, fk.: Széll Pálné), 4. Koszta isk., 5. Kiss Bálint isk., 6. Mindszenti isk. II.csapata.

Szolláthné Sárközi Sarolta
területi technika
munkaközösségvezető


 

Feljelentést tett a Mahasz
 

2004. június 18.


Eljárás indult önbíráskodás bűntette miatt egy helyi férfi ellen, aki telefonon fenyegette meg ismerősét, miszerint ha az nem fizeti ki a korábbi üzleti tevékenységük kapcsán fennállt 250 ezer forintos tartozását, akkor levágja a fejét. Ez szerencsére nem történt meg, az ügy kivizsgálása jelenleg is folyik.


Bővebben


 

Tóni bácsi konyhája
 

2004. június 18.


Hideg eperleves

Hozzávalók (4 főre): 40 dkg eper, 2 dl tej, 2 dl 100 %-os narancslé, 2 dl tejföl, 4 evőkanál méz, őrölt fahéj.

Elkészítés: Az epret megmossuk, lecsöpögtetjük. A narancslevet összeturmixoljuk a mézzel és a tejjel. A fahéjat elkeverjük a tejfölben és az eperrel együtt szintén összeturmixoljuk, majd az egészet alaposan eldolgozzuk és egy órára a hűtőbe tesszük. Tejszínhabbal díszítve találjuk.


Bővebben


 

Pusztai, Janó
 Névadók augusztusban

2004. június 18.


Ez év januárjában megalakult Pusztai László Emlékbizottság azt a célt tűzte ki, hogy a Csongrádi úti Kinizsi labdarúgópályát Pusztai László volt szentesi labdarúgóról nevezze el a képviselő-testület. Az emlékbizottság beszerezte a sportpálya elnevezéséhez szükséges dokumentumokat, s az előterjesztést a februári testületi ülésre megtette.


Bővebben


 

Szőke Tisza
 

2004. június 18.


A Békéscsabán rendezett "A" országos bajnokságon a Szilver TSE versenyzői a következő eredményeket érték el:

A ifj. lt.: 4. Kósa András-Túri Bernadett; A felnőtt st.: 1. Páli Erik-Páli Viktória, 4. Szepesi József-Szepesi Judit; A felnőtt lt.: 5. Papp Balázs-Zabos Orsolya, 6. Páli Erik-Páli Viktória.
A Csepelen rendezett standard ranglista versenyen: 1. László Csaba-Szögi Szilvia, 3. Páli Erik-Páli Viktória, 6. Szepesi József-Szepesi Judit. Jun. II. lt.: 4. Bődi Richárd-Kovács Bernadett, 5. Kanyó Balázs-Tanács Lejla.


Bővebben


 

Jövőre is lesz!
 

2004. június 18.


Hagyományteremtő céllal rendeztek sportnapot hétfőn a gr. Széchenyi István Általános Iskolában. A sportnap focikupából állt, amelyre meghívták a város több iskolájának csapatait is. Részt vett rajta a Klauzál Gábor Általános Iskola, képviseltették magukat a Kosztások valamit vegyes csoportban a Petőfi és Kiss Bálint iskola is.


Bővebben


 

Szilver-siker a Savarián
 

2004. június 18.


A Savaria Tíztánc Világkupán szerepelt sikerrel László Csaba és Szögi Szilvia az elmúlt szombaton. A Szilver TSE magyar bajnok párosa negyedik lett a hírneves szombathelyi versenyen.

A korábban tíztáncban már világbajnok negyedik helyezést szerzett szentesi táncosok előzetes elvárása a Savarián a döntőbe jutás volt, s ha már ott vannak, akár a dobogó harmadik fokára is felléphetnek, vagy inkább feltáncolhatnak.


Bővebben


 

Sikeres roadshow
 Öreg motor nem vén motor

2004. június 18.


Június 13-án Szentesre érkezett az aprilia ROAD - SHOW, amely keretében városunkban először láthattunk robogóversenyt az Árpád Nagybani Piacon. A versenyt megelőző este már nagy volt a mozgás, mert a szervezők egy motoros felvonulásra várták a város motorosait. Nemcsak a mai modern motorok képviselték magukat, hanem a régi csodamasina a Csepel is. A rövid gyülekező után elindult a felvonulás Szentes utcáin.

Volt itt egy különleges "kis" motor, mely 70 ccm-ével, 83 cm hosszúságával, és 32 cm magasságával biztosan a legkisebb láncfűrészmotoros bringa.

Június 13-án délelőtt vette kezdetét a nagy motorpárbajnak, mikor is délelőtt időmérő edzések során koptatták a gumikat a versenyzők. Városunkat a 12-es rajtszámmal Katona Kis Ádám, 15-össel Bogyó Csaba képviselte.

A verseny szünetében volt olyan motoros, aki az Olimpia jegyében gumival rajzolta ki az olimpiai öt karikát. Akik ismerik a gumiárakat, azok jól tudják, hogy ezek a karikák darabonként közel 10000 forintba kerültek, mert a végén már csak a vásznon "ballagott" haza a motor tulajdonosa, mert gumi az nem maradt a keréken.


 

Döntetlen és ötödik hely
 

2004. június 18.


A legnagyobb üdvrivalgásra nem a Szentes-Soroksár NB II-es labdarúgó-mérkőzés rendes játékidejében, hanem azt követően a hazaiak öltözőjében került sor. A hír telefonon érkezett. A Baktalórántháza idegenben verte 3-1-re a Kazincbarcikát, így a Szentes csapata az ötödik helyen fejezte be az idei küzdelemsorozatot. A fővárosiak ellen a 38. percig eredménytelennek bizonyultak a vendéglátók csatárai, ekkor azonban Takács remek átadását Kerepeczki váltotta gólra. A szünetben a kilátogató mintegy 300 szurkoló megtudhatta, hogy a Kurca-parti pálya hivatalos nevét Pusztai Lászlóról, az egykori válogatott labdarúgóról kapta, a pályaavatóra pedig augusztusban kerül sor, valószínűleg a Ferencváros csapatának részvételével.


Bővebben


 

Holland érmek
 

2004. június 18.


A Pollák DSE dzsúdósai május 28-án Gödöllőn szerepeltek. A diák olimpián elért eredményeik. Diák C (1994-ben születettek) korcsoportban: -36 kg 1. Kalydy Patrícia; -39 kg 7. Csiszár Richárd; (mindkettőjük testnevelő tanára: Tarr Piroska, Koszta isk.); -40 kg 5. Pető Dóra (testnevelője: Kuruczné Szabó Anikó, Klauzál isk.).

Június 6-án Egerben, nemzetközi dzsúdó versenyen léptek tatamira. Serdülő, (1990/91): -40 kg 2. Kalydy Gábor; -45 kg 5. Stiak Tamás. Diák A (1992): -38 kg 5. Jankó Szilárd. Diák B (1993): -45 kg 1. Zsemberi János, 3. Füsti M. Ádám. Diák C (1994): -33 kg 5. Hajós Gábor; -40 kg 1. Pető Dóra.


Bővebben


 

Kosarastoborzó
 

2004. június 18.


Május 27-e óta nem volt elnöke a Szentesi Vízisport Klubnak, mert ezen a napon több mint 3 és fél órás maratoni tanácskozáson nyolc év elnökösködés után lemondott tisztségéről Juhász József. Az elárvult posztnak június 14-dike óta új gazdája van: Beleon Zsolt. A közgyűlés nemcsak a klub első emberének személyéről döntött, hanem az elnökség összetételéről is. A testületbe Beleon mellett Döbrőssy Iván, dr. Rébeli Sz. Tamás, Radics Attila, Takács László és Bozó Zoltán került.

A hetedik személy kiléte még nem dőlt el: a hely a női gárdát szponzoráló cég képviselőjének van fenntartva.
Az új elnök, Beleon Zsolt 39 éves, vállalkozó, három gyermek édesapja. Szentesen 1976-ban kezdett el pólózni: tíz év után két esztendőre a Bp. Honvédba igazolt, 1988 és '91 között a Szegedben játszott. Nemcsak az OB I-ben ért el sikereket, a magyar ifjúsági válogatott tagjaként 1983-ban Európa-bajnoki aranyérmet nyert Isztanbulban.


 

Beleon az elnök
 

2004. június 18.


Május 27-e óta nem volt elnöke a Szentesi Vízisport Klubnak, mert ezen a napon több mint 3 és fél órás maratoni tanácskozáson nyolc év elnökösködés után lemondott tisztségéről Juhász József. Az elárvult posztnak június 14-dike óta új gazdája van: Beleon Zsolt. A közgyűlés nemcsak a klub első emberének személyéről döntött, hanem az elnökség összetételéről is. A testületbe Beleon mellett Döbrőssy Iván, dr. Rébeli Sz. Tamás, Radics Attila, Takács László és Bozó Zoltán került.

A hetedik személy kiléte még nem dőlt el: a hely a női gárdát szponzoráló cég képviselőjének van fenntartva.
Az új elnök, Beleon Zsolt 39 éves, vállalkozó, három gyermek édesapja. Szentesen 1976-ban kezdett el pólózni: tíz év után két esztendőre a Bp. Honvédba igazolt, 1988 és '91 között a Szegedben játszott. Nemcsak az OB I-ben ért el sikereket, a magyar ifjúsági válogatott tagjaként 1983-ban Európa-bajnoki aranyérmet nyert Isztanbulban.

 


 

Úszóovi
 

2004. június 18.


Jó hangulatú versenynek lehettek szemtanúi mindazok, akik kilátogattak a szentesi sportuszodába a VIII. óvodától az olimpiáig úszóversenyre. Az időjárás olykor megtréfálta a 12 egyesület, 314 versenyzőjét felvonultató eseményt, hol esett az eső, hol sütött a nap. Ennek ellenére a versenyzők rótták a számukra előírt távolságokat.


Bővebben


 

Családi események
 

2004. június 18.


Született: Magony Istvánnak és Rónyai Szilvia Katalinnak (Horváth M. u. 1.) Lili, Czinka Jánosnak és Dávid Máriának (Dankó P. u. 14.) János, Bubor Attilának és Kádár Szilviának (Dr. Berényi I. u. 99.) Panni, Gerendi Norbertnek és Bali Gabriella Irénnek (Nagyörvény u. 32.) Anna és Balázs nevű gyermeke.

Házasságkötés nem volt.

Elhunyt:
Böszörményi Sándor (Dónát 123.), Bozó Rita Ilona (Csongrád, Bethlen G. u. 80.), Barta Mihály (Csongrád, Szép u. 3.).


 Vissza a legfrissebb számokhoz