Hát ezen az idei ballagási szombaton az időjárás nem kényeztette kedves fiataljainkat. De így is szépek voltak. A hatalmas virágcsokrok felhős ég alatt is jelentést hordoztak. Jelentést? Tényleg érdemes elgondolkodunk azon, hogy a szemlátomást egyre nagyobb csokrok, és az egyre drágább ballagási lakomák, miről is tesznek bizonyságot? Persze azon kívül, hogy az életszínvonalról is árulkodnak? Jutalmak-e avagy előlegek? És ha jutalmak: megérdemeltek-e avagy csak bevett szokásról árulkodók? Ha meg előlegek, vajon tényleg megalapozott bizalomról szólnak-e? A szülők bizalmáról? Avagy a társadalom, a haza bizalmáról? Egyáltalán: mennyi oka van hazánknak bíznia a mai fiatalokban? Szabad-e azt hinni róluk, hogy tényleg elérték az érettség ama fokát, hogy megérdemeljék az ölükbe pompázó virágok tavaszi illatát? Boldogan teszek vallomást arról, hogy én ismerek egy ilyen érettségiző hajadont. Nem szentesi az illető, s már neve sem jut eszembe hirtelen. Fiatalon halt meg szegény édesapja. És élete minden volt, csak nem sikeres. Leánya gondozta, mert nagyon szerette. És éppen érettségire készülvén, a szegény diákokra jellemző pénztelenség közepén szakadt reá apja eltemettetésének minden súlya. Ő maga kérte apja elbúcsúztatására a papot. A sors engem szemelt ki erre a szolgálatra. A sors? Hitem szerint az Isten. Nagyon átéltem azt a kötelességet, hogy ezúttal a jókat jutalmazó Krisztus nevében kell beszélnem. Ezeket mondtam tehát: "Sok mindenről tesznek az emberek érettségit. De mikor egy nehéz sorsú apa iránt teszi a gyermek a maga kötelességét, akkor bizony az osztályzatot nem elég okmányszerűen rögzíteni, ahhoz a "jeles" és a "kitűnő" nem elég. Itt már Krisztus kiontott szent vérével történik az érettségi bizonyítvány kiállítása, aki azért halt meg kereszten és támadván a halálból, azért őrizte meg kezén, lábán és mellén a sebeket, hogy minden szeretetszolgálat, minden gyermeki hálás gondoskodás, és az a temetés is neki szóljon... Ha van Isten, ha van Jézus Krisztus, így működnek a dolgok." Ennél szebbet nem tudtam mondani ennek a nagyon őszintén síró szegény érettségiző leánykának. S merem remélni, hogy számára ezek a szavak jelentették a ballagási virágcsokrot. Ugye nem nehéz elképzelni, hogy vén szívem minden szeretetével mondtam neki temetés után a szót: "Isten áldjon meg!" Ma meg azt kívánom minden szentesi érettségizőnek: "Egyikőtöknek se legyen ily szigorú érettségi vizsgája! De az életnek nevezett érettségin senki ne bukjon el közületek! Ballagjatok csak tovább, de azt is tartsátok szemmel, hogy a "tovább" hová vezet?" Vági László

<<< Vissza