<<< Vissza

Cserkészrepülők egyesülete (2. rész)

2004. április 16.

 
Már március végén közzétették a helyi-, a Bács- és Békés, illetve Csongrád vármegyei napilapokban a nyári táborok haderőn kívüli előképzés toborzó felhívásait. A táborokat július 1-jétől augusztus 31-ig tervezték, esetenként 50 fővel, döntően középiskolásokkal. Vitéz Bogyay Kamill a cserkészrepülők sportelnöke, a négyhetes táborok végeztével, a legjobbaknak B/II. vizsgalehetőséget ígért. Parádés volt az oktatók szereposztása is. Az országosan is jól ismert helyi oktatók mellé sikerült "Kamill kapitány"-nak megnyerni Almási Ede Lászlót, Teddyt, a négy évvel később "Angol beteg"-gé lett univerzális repülőgép vezetőt és Hefty Frigyest az országos repülő és csörlőkezelő főoktatót.

Az elmúlt évi látványos hangáravató ünnepség nagy lökést adott a hódmezővásárhelyieknek is. A szomszéd város repülni vágyó ifjúsága épített egy Tücsök típusú repülőgépet, melynek bemutató repülésére, június 2-ra nagyszabású ünnepséget rendeztek a népkerti lóversenytéren. A vásárhelyi cserkészek építette gépet Massányi Sándor, a szentesiek főoktatója repülte be, a nagyszámú nézőközönség előtt.

Erre az évre ismét nagyszabású repülőnapot terveztek Szentesen, de a puskaporos nemzetközi légkör nem kedvezett a tisztes szándéknak. Végül is június 29-én sikerült egy szerényebb keretek közötti repülőbemutatót megszervezni. Vitéz Bonczos Miklós államtitkár, egyesületi elnök szemléjét követően, A vizsgafeladatot repült Tücsökkel Gullay Mihály, majd B vizsgát mutatott be Ruzs Molnár Ferenc, végül Szabó János "Cékla" becenevű ugyancsak növendék, - a '44-ben hősi halált halt vadászpilóta - Vöcsökkel repült magas startot csörlésből. A bemutatón a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület országos hírű pilótái tartottak látványos műrepülést motoros és vitorlázógéppel.

Végül is sikeresen zárult az első, immár teljesen önállóan megvalósított éves program. A mostoha időjárás miatt csak hatvankilenc napon volt módjuk repülni, amikor is háromezernél is több fölszállást hajtottak végre. (Folytatjuk)

Pusztai János


<<< Vissza