Van néhány olyan sportember, aki talán a szervezetének tűrőképességét is próbára téve igazolt játékosként, túl a negyedik ikszen is, kedvenc sportágában csapata rendelkezésére áll. A fent említettek elmondhatók Herold Péterről, a Szentesi Kinizsi NB II-es férfi kézilabdacsapat kapusáról. A Békéscsaba elleni tavaszi szezonnyitó mérkőzés után beszélgettünk: - Önről elmondható, hogy a Szentesi Kinizsi TE volt elnökeként is a kapuba állt és szembenézett az ellenfél góldobóival. Ilyen hosszú pályafutás alatt mit emelne ki? - Az NB II-be éppen harmincéve védtem először, akkor még tizenhét évesen. Most negyvenhét éves vagyok. Tizennégyéves korom óta ülöm e játékot. Kiemelném azt az időszakot, amikor az "Aranycsapat" után újraszerveződött Szentesen a férfi kézilabda. Hosszú évek küszködése után ismét NB II-be játszunk. Egy jónak mondható gárdával vágtunk neki a 2003-2004-es pontvadászatnak. - Negyvenen túl a szervezet hogy viseli az aktív sportolást? - Igazából kényszerből szerepelek. Az összes kapustársam sérült. Jelenleg ketten vagyunk (Kajtárral) hálóőrök az együttesnél. Csak néhány percet védek. Az öregfiúk mérkőzésen jót nevetek, ha a hátam mögé nyúlok, itt azért még élesben megy minden. Ez egy nagy teher. - Kapuként, hogyan látja a védelem munkáját illetve csapatot és játékot? - Én úgy látom, hogy a felnőtt csapat nem eléggé motivált, nem eléggé lelkes. Ez a saját véleményem. A húzóemberek nem tudnak meghalni a csapatba. - A Kinizsi elnökekeként is beállt a kapuba. Mi foglalkoztatta olyankor, az egyesület gondjai vagy a gólhárítás? - Az én fejemben mindig a csapat van. A csapatjáték, ne kapjunk gólt, jól szerepeljünk. A közönség elégedett legyen. Az elnökség egy társadalmi munka volt. Azt sportszeretetből csinálja az ember, legjobb tudása szerint. A hálóőrzés az egy bolondéria. Jó lenne megtalálni az utódomat. D. V. Z.

<<< Vissza