<<< Vissza

1848
 Ünnepi kerekezéss

2004. március 19.

 
Március 15-én hajnali 3 órakor kezdődött a hékédi városrészben a 15 órás ünnepi kerékpározás. Akkor egy kicsit még "gyűrött" volt a mezőny mert voltak, akik Tiszasasról éjjel érkeztek és nem alvással töltötték a rövid éjszakát.

Másoknak kissé korainak bizonyult az ébresztő. Mire kivilágosodott már mind a 7 csapat éppen pályán lévő kerekezője a legjobbját nyújtotta. A kijelölt kör, amit teljesíteni kellett kb. 3,5 kilométer volt, ezt ekkor átlagosan hét és fél perc alatt tették meg. Később már néhányan - kortól, nemtől független - több időt töltöttek a táv teljesítésével.

Végül a 15 óra alatt összesen 525 kört kerékpároztak a résztvevők, ez együttvéve 1848 km! Ha így akartuk volna sem valószínű, hogy ez lett volna a végeredmény. A legtöbb kört, 101-et a Deák Ferenc Általános Iskola egyik - profikkal részt vevő csapata érte el. A legtöbb sportolót felvonultató együttes címét a Kiss Bálint Általános Iskola nyerte meg. A legszimpatikusabb társaság tiszasasiak lettek.

Végül egy gondolat arról, hogy az elhasznált energia folyamatos utánpótlását, a szervező intézmény, a Damjanich Tagiskola köré csoportosuló, a hékédi városrészben található kisebb üzletek biztosították. Köszönjük!

Öröm volt látni, hogy Szentesen közel száz felnőtt és fiatal az ünnepet sporttal, mégpedig a Kurca-parti településen eddig nem nagyon népszerű kerékpározással köszöntötte.

Minden eddiginél többen vettek részt március 15-én este a már hagyományos fáklyás felvonuláson. A Damjanich János Tagiskola udvarán ünnepi műsorral kezdődött a program, majd az önkormányzat nevében Szirbik Imre polgármester, az iskola szülői szervezete nevében Hornyik László koszorúzta meg Damjanich János tábornok emlékművét.

Ezt követően a több száz résztvevő az iskolát körül vevő, a 48-as tábornokok nevét viselő utcákon vonult végig fáklyákkal, lampionokkal. A diákok korabeli viseletben voltak: 1848-as honvéd sapkákban, valamint Damjanich tábornok katonái által használt sapkákban.


<<< Vissza