<<< Vissza

Eredményekre várva
 Nehéz ősz után

2004. január 16.

 
A Szentesi Vízisport Klub két szakágból áll, férfi és nő vízilabda szakágból. A nőknél öt, a férfiaknál nyolc csapat dolgozik. Az egyesület létszáma általában 300 főben stabilizálódik. Ők azok, akik tagdíjat fizetnek.

Mindenegyes csapatnak edzője van, akik megfelelnek az előírt követelményeknek. Szinte valamennyi diplomás, tanárember. Dr. Tóth Gyula személyében mesteredzőt tudhat magáénak a szentesi vízilabdasport.
A fent leírtakat Juhász József klubelnöktől tudjuk. Vele beszélgetünk.

- Felhangoktól hangos a város, hogy sok pénzt kapnak az önkormányzattól, az eredmények azonban nem jönnek...

- Igaz, a legtöbb pénzt a vízilabda kapja a várostól, de tudomásul kell venni, hogy országos első osztályú csapataink vannak, a klub költségvetése megközelíti a 62 millió forintot. Hol vagyunk mi a nagyobb vízilabda csapatoktól, ahol a költségvetés több százmillió forintra rúg! A város elsősorban az utánpótlásra és a működésre adja a pénzt. A felnőtt csapat tagjai úgynevezett költségtérítést kapnak, ami a szponzorok pénzéből megy. Nem vagyunk profik, igaz, amatőrök sem.

- Mégis, a felnőtt férfi csapat szereplése várakozáson aluli, mondják a szurkolók.

- A világ egyik legnehezebb, legrangosabb bajnokságában veszünk részt. Ezért hiú ábrándokat kerget az, aki azt gondolja, hogy a város csapata a közeljövőben éremesélyesként lép föl. Ha mindent figyelembe veszünk, a férficsapat a 6-8. helyre aspirálhat minden évben. Az utánpótlás nevelésünk kifogástalan. Tavaly ezüstérmesek lettünk. A serdülők bronzérmesek, a vidék bajnokságban első helyezéseket hoztak a gyerekek. Csongrád megyének a legjobb sportolója női-férfi csapatban szentesi pólós.

Csongrád megyének a legjobb sportolója női-férfi csapatban szentesi pólós - ismétli Juhász József nyomatékkal. Tovább faggatom:

- Vegyük külön a két gárdát.

- A nőknél volt egy nagyon nagy csapatunk. És lesz is! Fiatal, dinamikus gárda dolgozik nálunk. Eredményesen. Serdülő lányaink két éve pontveszteség nélkül nyerik a bajnokságot. A nemzetközi porondon sem tudták őket megverni, annyira jók. Az itt vízilabdázó Szremkó Krisztina a legjobb magyar játékos például. Több válogatott kerettag sportol nálunk.

- A férfiak...

- Tudom, edzőkérdéstől visszhangos a város. Több mint húsz éve vagyok az elnökségben, az edzőkérdés itt mindig problémás volt. Igyekeztünk helyből megoldani a dolgot. Mára elfogytak azok a játékosok, akikre számíthattunk. Pengő nem tudta vállalni, Kádár József most hagyta abba. Így esett a választásunk dr. Tóth Gyulára. A főszponzorral úgy terveztük, hogy vezetésével három éven belül olyan csapatot hozunk létre, amely stabilan benne van az első hatban. Esetleg elcsípik a nemzeti porondra való szereplést nyújtó ötödik helyet. Kidolgoztuk a feltételeket, megpróbáltuk a játékosállományt összehozni. Horváth Tamás a kapusgondot is meg kellett oldani. Más játékosok is elmentek. Hiányoznak, persze, de tudomásul kell venni, hogy boldogulni szeretnének, másutt a többszörösét keresik meg.

- Mégsem a mesteredző foglalkozik a felnőtt csapattal. Miért?

- Kiderült, dr. Tóth Gyula nem adja fel az állásást, úgy gondoltuk, legyen mellette egy olyan edző, aki a reggeli és a délelőtti edzéseket az ő utasítása szerint megtartja. Este a szakmai, stratégiai edzéseket már ő fogja tartanai. Felvetődött a kérdés, ki legyen ez a partner? Hárman-négyen is szóba kerültek, nem jött össze a dolog. Tóth megemlítette, hogy Komlósi János szeretne hazajönni. Szó sem volt arról, hogy vezető edző lesz. Dr. Tóth Gyulának szakvezetői minősítést adtunk. A szentesi és az egri mérkőzés között azonban kijelentette, nem tudja vállalni a felnőtt csapatot. Komlósit végül is edzői rutintalansága, a kialakult problémák, így a fiatal, de tehetséges játékosok mellőzése, az eredménytelenség, a csapat gyenge játéka miatt kellett leváltani.

- Vidumanszky László mellett döntöttek.

- Mások is képbe kerültek, de bajnokság közben nehéz jó edzőt szerezni. Vidumanszky kemény, fegyelmet követelő sportember hírében áll. Játékosként többszörös csehszlovák bajnok, válogatott, BEK-aranyérmes jugoszláv bajnok, edzőként pedig dolgozott a cseh válogatottnál és más csapatoknál, a pozsonyiakkal bajnokságot is nyert. Tehát ezen a téren is van tapasztalata. Őt egy játékosunk is ajánlotta, aki dolgozott vele Pozsonyban.

- Milyen elvárásokat támasztottak vele szemben?

- Rázza össze a csapatot. Továbbra is első osztályú gárda szeretnénk maradni. A szerződése a bajnokság végéig szól.

Lovas József


<<< Vissza