A múlt század negyvenes éveinek második feléből vázolok, hogy a generációk mozaikokból lássák, és értékelhessék, mert így becsülhetik meg a jelent. A Nyugati pályaudvar kapuján kilépve a tér lebombázott lakóházainak válasz- és kőfalaiból kilógó, elgörbült acélgerendákat láttunk. Ezeket bontották és egyengették, építették a falakat. Bíró Sándor, Mészáros Károly, Pataki Lajos szentesi társaimmal a kubikos talicskáinkba rakott szerszámainkkal, takaró, bogrács, kenyér, szalonna, só, paprika, tarhonya, és tészta csomagokkal elindultunk a bazalt köves úton - a Rudolf - Jászai Mari tér felé. A gyalogosok tágra nyílt szemmel csodálkoztak... A pesti rakpartról ponton "Manci" hídon jutottunk át a Margit-szigetre. A déli végén lévő teniszstadionba szállásolták be a vidéki, így a szentesi, csongrádi építőmunkásokat. Feladatuk a híd terméskő pilléreinek helyreállítása, betonozása volt. A robbantás által megrongált létesítményre ácsolt állványokra rögzített drótkötél hídra szerelték a városrészeket ellátó gázvezetéket. Óvatosan jártunk mellette. A Bem téri ideiglenes felvonulási épületbe motorcsónakokkal, illetve evezős csónakokkal közlekedtünk. A Margit híd teljes szélessége hat ívből áll. A Ganz Mávag dolgozói három ívet elkészítettek. 1947 őszén, félszélességben a villamos és gépjármű közlekedés megindult. Eddig a 6-os, 66-os villamosok a Boráros tértől a Nagykörút szélén jártak a Margit hídig, illetve a Kossuth térig, az Országházig. Az utasok innen az Országház déli végénél lévő Kossuth hídon gyalogosan, gépjárműveken mentek át Budára. A Bem rakpartról a Szent Anna-Aranyhal utcán haladhattak tovább a Fő utcára. Budapest utolsó Duna hídjának felrobbantásának egyéves évfordulójára készült el az acélszerkezetű híd. 1946. január 18-át márványtáblán rögzítették. A Margit híd avatása után a szentesi, csongrádi műszaki és fizikai dolgozók a szegedi, a budapesti Árpád, komáromi, tokaji hidak újjáépítésénél dolgoztak tovább. Én a Lánchídnál... A híd és lakásépítkezéseknél magyar, sváb, szerb emberek együtt saját munkaeszközeikkel szorgoskodtak. Havonta ezer forint körül kerestünk. A kenyér kilója egy forint, egy tányér üzemi ebéd szintén ennyibe, az állóétkezdében a bécsi szelet 3 forint 50 fillérbe, egy korsó sör 1 forint 50 fillérbe került. Munkaszüneti napokon a környékkel ismerkedtünk, moziba mentünk. Összejöttünk - Széchenyi hídja közelében - a Bem rakpart, Jégverem, Pala utcák közötti épület pincéjében, a római katolikus egyház szőlőskertjében termett kitűnő borokat, egy decis poharakból ízlelni, iszogatni, beszélgetni. Batthyány, Bem terek, és a rakpart épületeinek helyreállításán sokan dolgoztak. Az Országházzal átellenben, a II. ker. Víziváros, Bem rakpart, Csalogány, Vitéz, Fő út közötti hajdani lakóépület lebombázott romjait a Vérmező lapos területére szállították. A helyén 1947-ben gaz és kis facsemeték éldegéltek. Itt és a közeli parkban kecskék legeltek. A telek beépítésének történéseiről Gattyán Mihály műszaki vezető, szakszervezeti tisztségviselő tájékoztatott. Az épület kivitelezésére 1948-ban kaptunk megbízást. Megkezdtük a lakóépület alapjainak kitűzését, jelölését. A földre kiterített alaprajzot a kecskék megették. Az újabb példány beszerzése késleltette a tényleges munka kezdését. A pontalapokról induló tizenkilenc, henger alakú, vasbetonpilléreken álló kilencszintes lakóház 1950-ben elkészült. Az épület Bem rakparti bejáratát 36-os, a Fő utcait 61-es, a Vitéz utcait 2-es számmal jelölték. A létesítmény 24-24 család otthona lett. Átadáskor, és még utána is cikkek jelentek meg az újságokban. Téma: "miért pontház a pontház? Azért, mert pont duplájába került." Az épület déli, Nagy Imre téri oldalára rézmetszetű táblát helyeztek 1992-ben. Felsőrészén két repülőgép metszete, alattuk romok. "Itt állt a Vitéz u. 2-es számú ház, amelyet Budapest ostromakor, 1945. január 2-án lebombáztak. Lakói hősi halált haltak, köztük P. Gulácsy Irén írónő." A tisztelt olvasók nem bánják meg ha elindulnak Vízivárosi, Bem rakparti sétára, nézelődésre... Érdemes. Kátai Ferenc

<<< Vissza