Elbúcsúztattuk az óesztendőt. Sokan meg is mondtuk neki, - ha nem is így, szó szerint Petőfit idézve - "Nem foglak odaírni tégedet, - Hol boldog éveim följegyezve vannak." Túl vagyunk rajta, Istennek legyen hála! Vagy a sorsnak, ha valakinek ez jobban tetszik. Az idén engedélyezett petárda-puffogtatások elcsendesedtek. Lassan-lassan megtörténnek a kijózanodások, és a szilveszteri mulatozások melléktermékei is eltakaríttatnak az utcákról és terekről. Megkezdődött 2004, az emberek pedig folytatják tovább, mit életnek szoktak nevezni. S abban nagy a hallgatólagos egyetértés, amit a Biblia így fejez ki: "Nagy vesződség jutott minden embernek, és súlyos iga Ádám fiainak." De azért jó szívvel kívántunk egymásnak "boldog újévet". S tudunk örülni is, ha úgy éreztük, hogy a jókívánság szívből fakad s nem csak illemből. Engem, magamat is - igazán mondom! - szinte "feldobott", mikor egy fiatal így köszönt rám: "Búék!" Rövid volt e köszöntés, de elhangzott. Isten áldja meg azt, ki nem sajnálta tőlem! S ha erre váratlanul ért "Búék"-ra gondolok, mindjárt bátrabban bízom abban, hogy az én újévi jókívánságaimnak is sokan fognak örülni. Különösen akkor, ha velem együtt megpróbálják elhinni azt, amit a világhírű filmcsillag, Audry Hepburn nyilatkozott: "Minden, ami az emberrel történik, felbecsülhetetlen értékű." S ezt ő nem sikereinek élményéből vezette le, hanem azokból a keserves napokból, melyeket a háború vége felé a németektől menekülvén egy nedves, patkányjárta pincében volt kénytelen végigrettegni. Szívből kívánom minden kedves Olvasónak, hogy sikerüljön magát úgy "kezelni" az új esztendőben, hogy ne attól függjön boldogsága, ami kívülről éri, hanem attól, ahogyan azokat a maga javára fel tudja használni. Ettől válik minden értékessé avagy értéktelenné. S mivel hitem szerint szeretjük hazánkat, azért a ránk következő hónapokban mi mindnyájan, egymást támogatván, azon leszünk, hogy népünk végre rádöbbenjen: mostani békétlen állapotában nem alkalmas arra, hogy bokréta legyen Európa kalapján (hogy Petőfi szellemében szóljak). Ezt a közös törekvésünket nevezem én minőségi hazaszeretetnek, mely ott kezdődik, ahol az ember nem jelvények és dekorációk színes kínálatába helyezik bizalmát, hanem meri saját magát a saját lelkiismeretének mérlegén mérni. S aki mer tisztába jutni önmagával, az megkaphatja azt az életfontosságú képességet, hogy hibátlanul meg tudja ítélni, hogy a bizalmatlanság, a gyűlölet útvonala milyen irányú: alulról indul-e felfelé, avagy felülről indul lefelé. S mert a haza sorsának legfőbb felelősei a politikusok, ezért fontos tudni róluk pontosan: az általánossá váló bizalmatlanságnak kik a gerjesztői s egyben haszonélvezői? Ezt a fajta tévedhetetlenséget hadd kívánjam mindenkinek, ki szereti mai hazáját és reméli gyermekei boldogabb jövőjét. Így mondom, hogy BÚÉK! Vági László

<<< Vissza