<<< Vissza

Bolero? Bolero!

2003. december 12.

 
Mint az egyesület elnöke szükségesnek érzem cáfolni azt a - Szentesen hónapok óta terjedő - szóbeszédet, mely szerint a nagy múltú Bolero Táncegyesület megszűnt volna.

Egyesületünk változatlanul működik, jelenleg 6-16 éves korú gyerekek tanulják nálunk a társastáncokat. 2003-ban is több helyi, és Szentes környéki rendezvényen láthatták az érdeklődők bemutatójukat. Ezen kívül 17 táncversenyen vettek részt az idén, igen szép eredményeket elérve. Április 19-én és október 25-én országos bajnokságokat és hobbyversenyt rendeztünk a Klauzál Gábor Általános Iskolában. A versenyeken elért eredményekről a Szentesi Élet rendszeresen beszámolt.

Jövő évi terveink között szerepel Szentesen is meghonosítani az országszerte egyre népszerűbb senior korosztályú táncsoportot, melyhez 35 éven felüli felnőttek jelentkezését várjuk kezdő és haladó csoportba egyaránt.

A gyerekekkel tovább folytatjuk a versenyzést, újabb formációs bemutatókkal is a közönség elé kívánunk lépni. Mindemelett a Bolero alapelve változatlan marad: célunk a mozgáslehetőség biztosítása, a mozgáskultúra és a tánc megszerettetése Bajominé Varga Erzsébet irányításával. Foglalkozásainkat a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartjuk, hétköznap délutánonként, ahová szerettel várjuk az érdeklődő gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket.

A Bolero TE elnöksége nevében: Kovács Csaba elnök


<<< Vissza