XXXIV. évfolyam 49. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Eredményes pályázatok
 

2003. december 12.


Mindösszesen 196 azon pályázatok száma, melyet a város intézményei (151) és önkormányzata (45) nyújtott be az idén. Ebből 109 pályázat nyert, az igényelt 3,9 milliárd forintból mintegy 1,2 milliárdot. Ami már fix összeg. (Plusz a volt megyeháza 800 millió forintja.) Ötvenhárom a nyeretlen pályázatok száma, 34 pályázat elbírálás alatt áll.


Bővebben


 

A gondozási központ milliói
 

2003. december 12.


Ebben az évben a gondozási központ két alkalommal írt pályázatot. Egyik a lényegesen nagyobb volumenű pályázatokat tartalmazta. Ennek egy része a működtetési költségvetésekhez való hozzájárulás volt. A másik része fejlesztési pályázat. Ami a működési pályázatokat illeti, két területre pályáztunk, mindkettő nyert is. Egyik a beinduló jelzőrendszeres házi gondozó szolgálathoz való működési hozzájárulás. A másik a hajléktalan szálló konyhájának étkezési költségeire szólt. Ezzel is nyertünk 340 ezer forintot. Ez a két pályázat lényegében 1,2 millió forintot hozott a konyhára első körben.


Bővebben


 

Szentes is bemutatkozott
 

2003. december 12.


Szentes is bemutatkozott múlt csütörtökön az ITDH Hungary által szervezett programon. Szirbik Imre a város polgármestere külföldi gazdasági diplomatákkal találkozott, és igyekezte őket a városban rejlő lehetőségekről tájékoztatni, annak érdekében, hogy minél több befektető jöjjön a településre.


Bővebben


 

Fókák és zsonglőrök a Sportcsarnokban
 

2003. december 12.


Sokan voltak kíváncsiak a Sportcsarnokbeli Jégcirkusz előadásra, melyen a Magyar Cirkusz és Varieté tíz esztendejének legjobb produkciói mellet külföldi sztárok szórakoztatták a nagyérdeműt. Különleges élmény volt látni Németh Ágnest volt válogatott kosárlabdázót férjével együtt lépni a porondra. Kettejük közötti 46 cm-es magasságkülönbséget kikarikírozó produkciót adtak elő. Az egyik meglepetés akkor jött, amikor a porond szőnyegét eltávolították és kész volt a műjégpálya a varietté műsorhoz. Nem cirkusz a cirkusz, ha nincs állatidomár szám, amik közül kiemelkedett két fóka (Sally és Piccola) produkciója, akik tengervízben érkeztek Szentesre. A leglátványosabb akrobatamutatványt pedig a hat tagú Jumping Boys-ok (Ugráló Fiúk) adták elő a keresztbe épített libikókájukkal.


 

Egyszer talán...
 

2003. december 12.


"Egyszer talán még azt is megtanuljuk, hogy tisztelni is lehet az ellenfelet." Azoknak a kilencvenes éveknek az elején mondotta e nagyon szerénynek ható szavakat a miniszterelnökké választott Antall József legyőzött ellenfelének, Horn Gyulának.

Azóta eltelt tizenhárom esztendő, de ez az "egyszer még" még mindig várat magára. Pedig azt minden épeszű polgár tudja, hogy a demokrácia az egymással küzdő politikai ellenfeleknek tisztességes harcától lesz kívánatossá. De az az óra még várat magára, mikor a hatalom szerelmesei ezt valóban belátnák. Maga Antall József is megszenvedte ezt a késedelmet. A halál gyorsabb volt, mint sokak belátása. Azóta immár tíz év is eltelt, s még mindig ott tartunk, hogy érdekek kötődnek az ellenfelek ellenséggé nyilvánításához. S mintha sok magyar erre vevő lenne! Sokak számára Antall József emléke is csak arra jó, hogy pártpolitikai ambíciókat lehessen általa továbbtenyészteni.


Bővebben


 

Együtt az unióba
 

2003. december 12.


A Deák Ferenc Általános Iskola immár 3. fordulón túl fogadta a város iskoláit uniós találkozóra. Mindenki itt volt, minden iskola képviseltette magát csapatával és nevelőivel. Köszönet érte!

Célunk nem a lexikális tudás, hanem valamiféle ismeretszerzés az unióról. Volt Toto az Internetről, szómagyarázat szakszövegekből. A Deákosok hét dalt tanultak meg, melyet meg kellett a csapatoknak nevezni: mely országokból valók. A feladat nehéz volt. Aztán rövid angol, német, francia szöveget hallhattak a gyerekek és illusztrációt kellett készíteni. Itt fontos szerepet kapott az idegen nyelvi szövegértés. Kedves feladatnak tűnt a divattervezők munkája, "Divatosan az Unióba" címmel.


Bővebben


 

Ötszáz gyermek ajándéka
 Vöröskeresztes Mikulás

2003. december 12.


A Magyar Vöröskereszt Szentesi Szervezete hatodik esztendeje rendezi meg Mikulás napi ünnepségét, amelyen több száz gyermek vehet át ajándékot a Mikulástól. December 4-én a Tóth József Színházterembe 500 gyermeket vártak a szervezők, felkérésükre a Seress-fivérek adtak több mint 1 órás koncertet.

A koncert végén megérkező Mikulás először közös éneklésre csábította a jelenlévőket, majd az ajándékosztás következett. A csomag mellé igazi lappföldi ajándékot is kaptak a gyermekek, az édesség értékét a Finnországból érkezett 500 db kifestőkönyv növelte.

A 320 ezer forintot kitevő ajándékok felét készpénzben (156.650,- Ft) adományoztak a Vöröskeresztnek, a másik felét (166.000,- Ft) természetbeni ajándékok tették ki.

Kép és szöveg: Vidovics Ferenc


 

Makay Endre pályamunkája győzött
 120 éve épült a megyeháza (II.)

2003. december 12.


Képünkön: Díszterem a csillárral(Fotó: Vígh László)

A kitűzött határidőre 18 pályamunka érkezett be, amelyek elbírálására 1880. március 17-30. között került sor Szentesen. A pályázók között voltak Bachó Viktor, Benczúr Béla, Berczik Gyula, Bulla Bódog, Hagymásy Gyula, Jakabffy Ferenc, Koczka Géza, Kováts József, Kunfalvy Nándor, Lukse-Fábry Béla, Makay Endre, Szász Ferenc építészek, valamint Benkó Károly, aki nyílt (névvel ellátott) pályázatot nyújtott be. A zsűriben a Magyar Mérnök és Építész Egyletet Czigler Győző budapesti műépítész, a minisztériumi főhatóságot pedig Ney Béla mérnök-építész képviselte. Ők már március 17-én meghozták döntésüket, a megyei Székházépítési Bizottság azonban csak március 30-án foglalt állást.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2003. december 12.


Régi mondás jut eszembe: aki húzatja, az fizesse! T. i. a nótát. A napokban egy csoport annak ellenére akart tüntetni, hogy a rendőrség betiltotta az akciót. A rendőrség utcai rendteremtő akciója 6 millió forintba került. A bíróság elmarasztaló ítélete figyelmeztetés volt. A költségeket tudod ki fizeti? Te meg én, vagyis az adófizető állampolgárok. Pedig a nótát nem mi rendeltük...

******************************************

Újsághír: "Lesz Polt-Salgó találkozó." Na és? Két Budapesten lakó állami főtisztviselő leül egymással. Tudod ebben mi a hír? Az, hogy szóba állnak egymással. Micsoda világban élünk! Csak nehogy a kávéjukat is az adófizetőkkel fizettessék! Pedig úgy lesz, mert munkaidőben tárgyalnak.


Bővebben


 

Phare pénzeket is nyertek
 

2003. december 12.


A 2003. évben benyújtott intézményi pályázatok közül - az elnyert összeget tekintve - a Boros Sámuel Szakközépiskola és Szakiskola összesen 21.535.082,- forintnyi támogatási összeggel emelkedik ki. Ennek az összegnek nagyobb hányadát három Phare pályázat teszi ki. Ezeknek a pályázatoknak a segítségével az iskolaváltás megkönnyebbítését célzó fejlesztéseket tudnak kialakítani a 9-dikesek számára és egy iskolai médiacentrumot, valamint pályaválasztási és pályaorientációs hálózatot hozhatnak létre a Dél-alföldi régióban. A harmadik Phare pályázat lehetőséget biztosít, hogy a vállalkozási ismeretek tanagyagot szemléltetve és mindenki számára elérhetővé tegye.


Bővebben


 

Jöhet az emblémás zsák
 

2003. december 12.


A kertes házban egyedül élőknek jövőre már nem lesz kötelező az 50 literes kukáért fizetni.
A polgári frakció javaslatára a legkisebb szemétszállítási díj évi ezer forint lesz, amelyet emblémás zsákok vásárlásával lehet majd leróni.

A kötelező szemétszállítás 1996-os bevezetése óta, a kertes házban élő idős emberek jogos igénye, hogy az otthonukban képződő minimális szemét elszállításáért ne kelljen hetente egy ötvenliteres edényzet díját megfizetniük, hiszen a háztartásban keletkező szerves hulladékokat az állatok, műanyagot, papírt pedig a kályha dolgozza fel.

A FIDESZ vezette polgári összefogás kezdeményezése talán azért nyerhetett hét év után elfogadást a novemberi testületi ülésen, mert a kiszolgáltatott nyugdíjasok elszegényedésének ténye, már a városvezetés számára is nyilvánvaló.

Halmai László


 

A szegények karácsonyáért
 Szeretetakciós gálaműsor

2003. december 12.


A Szentesi Szabadidős Sportklub 14 esztendeje szervezi a "Szeretetakció a szegények karácsonyáért" gyűjtőakciót. Céljuk az, hogy azoknak is kerüljön ajándék a fa alá, akiknek egyébként nem jutna semmi.

A gyűjtési akció csúcspontja a december 3-án megrendezett gála volt a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A mozgalom keretében számos sportversenyt rendezett a Szabadidős Sportklub, amelyek bevétele is az ajándékokra szánt összeget növelte.

Az összegyűlt összegből többnyire tartós élelmiszerek kerülnek a szatyrokba. Cukor, só, liszt, kakaópor, keksz, gyümölcs, konzervek, és még megannyi termék. A csomagok láttán elszorul a szíve az embernek, ha arra gondol, hogy ami az egyiknek természetes, az a másiknak ajándék.

(Kép és szöveg: Vidovics)


 

Sikeres pályázatok
 

2003. december 12.


Nyugodt körülmények között indult meg az idei tanév a Damjanich János és a Deák Ferenc Általános Iskolákban.
Rendelkezésre álltak mind az anyagi, tárgyi, mind a személyi feltételek. A tárgyi eszközök javítása azonban mind a két helyen folyamatos jelenleg is.

Jelentős felújítások történtek idén az intézményekben. A Deák Ferenc iskolában megvalósult a tanári és az ebédlő ablakainak cseréje, amelyek már igen rossz állapotban voltak. Az iskolában négy tanteremben végeztek felújítási munkálatokat, egy teremben kicserélték a parkettát, és ki is festették őket. Ugyancsak újrafestették a tornatermet is.


Bővebben


 

Uniós pályázaton nyert
 Az Apponyi téri Óvoda óvónője

2003. december 12.


Európai Uniós pályázatot nyert meg a Comenius program keretein belül Fekete Nagy Krisztina az Apponyi téri Óvodai Munkáltató Körzet óvónője.

Az Európai Unió Szókratész programja a Comenius akciója. Ez az akció három részből áll. A Comenius 1-nek az intézmények közötti kapcsolattartás megszervezése a célja.


Bővebben


 

Önkéntes elfoglaltság
 

2003. december 12.


Az alapötlet 1988-ban született. Akkor, a rendszerváltozás idején jó néhány szervezet megszűnt, amelyek hiánya viszont pótolható és pótlandó volt. Elsősorban a szabadidő, a közművelődés és a sport területén kellett tevékenykedni. Ilyen ötlet alapján jött létre a Szentesi Szabadidős Sportklub. Most - 15 év után - megkapták a város elismerését.

Léhi Gábor, a szervezet első embere, számolt be tevékenységükről. Fontosnak tartotta leszögezni, nem "hobbi" tevékenységeket támogatnak, hiszen sem a sport, sem a kultúra, sem a képzőművészet nem pusztán passzió.


Bővebben


 

Szabadfogású számítógép
 

2003. december 12.


A C3 Alapítvány rendhagyó versenyt hirdetett a 19 év alatti magyar anyanyelvű fiataloknak. Értékes díjakat nyerhettek azok, akik a számítástechnika változatos területein szokatlan ötletekkel, egyéni elgondolásokkal, különleges megoldásokkal pályáztak. A versenyben minden esélyes lehetett, ami számítógéppel készült: saját készítésű játékok, animációk, portálok, honlapok, szoftverek vagy akár robotok.


Bővebben


 

Kisgazda szív
 Pro Urbe Szentes - 2003.

2003. december 12.


Udvarhelyi Gyula 12 éven át volt a város képviselő-testületének tagja. Szívügyének tekintette a hátrányosabb helyzetű külterületi lakosság életkörülményeinek javítását, a nagyhegyi és kajáni körzet fejlesztését, a szociálisan rászorulók folyamatos segítését. (Részlet a kitüntetésre való felterjesztésből.)


Bővebben


 

Ha van sütnivalónk
 

2003. december 12.


Igaz ugyan a kislányom már napok óta esténként képeslapokat rajzol a magányos néniknek bácsiknak ajándékként, de most új, az összes gyerek bevonásával járó közös programot fogunk csinálni. A hűtőben előre megvásárolt egy darab árva citrom héját finomra reszeljük, majd a negyed kilogramm cukorból, egy tojásból, egy evőkanál olvasztott mézből, késhegynyi szódabikarbónából, fahéjból és őrölt szegfűszegből és 1 csomag vaníliás cukorból gyúrunk tésztát annyi liszt hozzáadásával amennyit, az bevesz.


Bővebben


 

Színes gyerekvilág
 Népi játékok a Koszta József Múzeumban

2003. december 12.


Népi játékok. Látványuk, érzékelhetőségük a mai gyerekek számára egy különleges világot jelentenek. Mondta is Zsíros Katalin nyugalmazott középiskolai tanár, néprajzkutató a Koszta József Múzeum legújabb kiállításán: amikor népi játékokról beszélünk, feltétlenül ismernünk kell a kort is, a nélkül nem értünk semmit. Így jellemezte a dolgot: egy ezeréves kultúra lecsapódása a gyerekvilágba.


Bővebben


 

Segédeszközök a kórháznak
 

2003. december 12.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szentesi szervezete szerdán átadta dr. Borzi Márta főigazgató asszonynak a szentesi kórháznak szánt gyógyászati segédeszközöket, matracokat.

A kórház vezetője meleg szavakkal köszönte meg a lehetőséget, hiszen, minden adomány, amit az intézmény kap, segíti a gazdálkodásukat.


Bővebben


 

Orgonista szemmel
 Szabó Csaba kiállítása

2003. december 12.


Az egész ott kezdődött, hogy Csaba, szülei fóliájában segítve egy nyáron aprócska hernyókat fedezett fel a paprikatöveken. Leszedegette őket, ám úgy gondolta, eltaposni túl profán, nem való, hogy így érjen véget egy kis hernyó élete. Hazavitte, a hernyók bőrét kikészítette, majd képet ragasztgatott össze a kicsiny színes darabokból. Szabó Csaba organista. Mint mondta a kifejezés a latin organikus szóból eredeztethető, ám ebben a formában ő maga jelölte meg tevékenységét a szóval. Az organista kizárólag szerves anyagokból alkot, elsősorban a bőr és a fa ihletik meg. Csaba persze nem véletlenül választotta ezeket az anyagokat.


Bővebben


 

Animációs verseny
 

2003. december 12.


A Koszta József Általános Iskola második alkalommal rendezett vetélkedőt "Az összefüggő képsorok számítógépes feldolgozása" témakörében. Az animációs verseny célja: a rajz és az informatika tantárgy segítségével a gyerekeknek a korosztályukhoz közelálló témakörben ismereteik bővítése játékos formában.Feldolgozandó témák ennek megfelelően korcsoportonként a következők voltak:


Bővebben


 

Mikulásváró
 

2003. december 12.


December 5-én reggel izgatottan vonultunk az osztályterembe. Ott ajándékcsomagok és a Mikulás levele várt, amelyben a tornaterembe hívott bennünket egy játékos sportdélutánra. Órák után, fél 2-kor gyorsan szedtük a lépcsőfokokat, hogy időben odaérkezzünk.

Jöttek a tréfás játékok: cipőhordás bekötött szemmel, egy képzeletbeli ablakba célbadobás puttonyba, szökdelés Mikulás csizmában, szánhúzó verseny... Sokat mozogtunk, nevettünk és szurkoltunk egymásnak ezen a vidám pénteken. Otthon örömmel meséltünk szüleinknek erről az élménydús napról. Reméljük, máskor is részt vehetünk ilyen izgalmas és mulatságos játékdélutánon.

3.a osztály
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola


 

Pom-Pom buli
 

2003. december 12.


A szentesi Pom-Pom együttes ebben az évben is meghívta a Mikulást a Művelődési és Ifjúsági Házban rendezett év végi koncertjükre. Az ősszakállú az utolsó zeneszámokat félbeszakítva toppant be a terembe a gyerekek nagy örömére.

Az együttes minden évben nagyon készül erre a koncertre, tudniillik, az új dalokat itt mutatják be a szakavatott közönségüknek. A koncertet apró-cseprő játékok is színesítették, a résztvevők így tértek haza üres kézzel.

Kép és szöveg: Vidovics


 

Fokozódó rendőri jelenlét
 

2003. december 12.


Három hétvégi házba is betörtek az elmúlt hétvége folyamán a nagyhegyi városrészben. A tolvajok gázpalackot, szeszesitalt, húst, magnót vittek magukkal.

Nagymágocson az egyik útkereszteződésben kihűlve találtak meg a rendőrök egy helyi lakost, aki feltehetően rosszul lett, elesett és a hideg miatt lehunyt.


Bővebben


 

Bozóky távozik, az elnök - részben - marad
 

2003. december 12.


A Szentesi TE NB II-es labdarúgócsapata a 11. helyen zárta a bajnokság őszi idényét. Földvári Nagy István, a klub elnöke szerint a csapat megfelelően teljesített, ennek ellenére változások várhatóak a játékoskeretben, távozik a vezetőedző, Bozóky Zoltán, és új ügyvezető elnöke lesz a klubnak.

- Milyen tervekkel vágtak neki a 2003-2004-es bajnoki esztendőnek?


Bővebben


 

Tell Vilmos utódai
 Számszeríjász terembajnokság

2003. december 12.


Képünkön: Kovács Iván (Fotó: Vidovics Ferenc)

A Szentesi Szabadidős Sportklub és a Magyar Számszeríjász Szövetség rendezésében, az első alkalommal kiírt field számszeríjász országos terembajnokságnak adott otthont a Szentesi Városi Sportcsarnok. A teremben debütáló, fent említett sportág a lövészsportok között a céllövő íjászat, a pályaíjászat és a kisöbű puskás sportlövészet között helyezkedik el. Szakágai: a field, a match és a sport.


Bővebben


 

MÁV-kupa 2003
 

2003. december 12.


Képünkön: A bajnokcsapat tagjai, balról jobbra: Tari Róbert, Kiszely Attila, Tari Péter, Gyuga Zsolt, Szerencsi István csapatvezető, Tarjány András, ifj. Berenyi Tibor, Berényi Tibor, Deák Zoltán, Orgovány Zoltán.

Véget ért a 2003. évi MÁV kupa kispályás amatőr labdarúgó bajnokság. A hét csapat részvételével, kb. 70 főt hétről-hétre megmozgósító rendezvénysorozat tavaszi-őszi idénnyel hétfőn délutánonként várta a sportág szerelmeseit.


Bővebben


 

Bolero? Bolero!
 

2003. december 12.


Mint az egyesület elnöke szükségesnek érzem cáfolni azt a - Szentesen hónapok óta terjedő - szóbeszédet, mely szerint a nagy múltú Bolero Táncegyesület megszűnt volna.

Egyesületünk változatlanul működik, jelenleg 6-16 éves korú gyerekek tanulják nálunk a társastáncokat. 2003-ban is több helyi, és Szentes környéki rendezvényen láthatták az érdeklődők bemutatójukat. Ezen kívül 17 táncversenyen vettek részt az idén, igen szép eredményeket elérve. Április 19-én és október 25-én országos bajnokságokat és hobbyversenyt rendeztünk a Klauzál Gábor Általános Iskolában. A versenyeken elért eredményekről a Szentesi Élet rendszeresen beszámolt.


Bővebben


 

Szilver TSE hírei
 

2003. december 12.


A Szilver TSE által Csongrádon novemberben megrendezett ifjúsági-felnőtt tíztánc ranglista, és junior II. tíztánc ranglista versenyen a következő eredmények születtek:


Bővebben


 

Sporthírek röviden
 

2003. december 12.


Sakkban győztesek... A Szentesi Spartacus SK a kunszentmiklósi ÁMK Bege Márton SE csapatát fogadta.

Teke... A Szentesi Tekézők Egyesületének csapata, december 6-án, a Tekézők Hódmezővásárhelyi Társasága csapatát fogadta.

Egy tucatot rúgtak... Idei utolsó hazai mérkőzését játszotta a Szentesi Vasutas NB II-es teremlabdarúgó-csapata.


Bővebben


 

Bácskatopolyai tapasztalatcsere
 Testnevelők a szomszédban

2003. december 12.


A szentesi és város környéki testnevelő tanárok munkaközössége a vajdasági testvérvárosba, Bácskatopolyára látogatott. A csoportot elkísérte Szűcs Lajos alpolgármester is. A küldöttséget Bácskatopolya polgármestere, sportvezetői, edzői és testnevelői, valamint a városhoz tartozó községek testnevelő tanárai fogadták. A gondosan előkészített programban láthattunk asztalitenisz és kosárlabdaedzést különböző korosztályokban. Mindkét sportágban igen eredményesek és nagy hagyományokkal bírnak.


Bővebben


 

Családi események
 

2003. december 12.


Született: Brezovai György Józsefnek és Németh Editnek (Kossuth L. u. 37-39.) Kristóf György, Antal Róbertnek és Sebők-Papp Ágnesnek (Attila u. 1/a 4/16.) Tímea Fanni...


Bővebben


 Vissza a legfrissebb számokhoz