<<< Vissza

Uniós pályázaton nyert
 Az Apponyi téri Óvoda óvónője

2003. december 12.

 
Európai Uniós pályázatot nyert meg a Comenius program keretein belül Fekete Nagy Krisztina az Apponyi téri Óvodai Munkáltató Körzet óvónője.

Az Európai Unió Szókratész programja a Comenius akciója. Ez az akció három részből áll. A Comenius 1-nek az intézmények közötti kapcsolattartás megszervezése a célja.

A fiatal óvónő az Interneten találta meg a pályázati felhívást, amire rögtön jelentkezett is. A pályázat kiírásában kifejezetten olyan intézmények képviselőit keresték, akik 3 -11 éves gyerekekkel foglalkoznak és emellett még igen kreatívak is. A project címe: A nyitott kreativitás az alapfokú oktatásban. - melyben az intézményt kellett bemutatni, és bővebben felkészülni a belfast-i szemináriumra. Ide az óvodáról kellett képeket vinni, valamint a kreativitás jegyében készült gyermekmunkákra voltak kíváncsiak.

Azt nem tudni, hány jelentkező is volt a pályázatra, az viszont biztos, hogy Magyarországot egyedül a szentesi óvónő képviselte.

A program keretében Krisztina partnerkereső szemináriumon vett részt november 26-tól 30-ig Belfastban, Észak- Írországban. A szeminárium célja az volt, hogy a különböző Európai Uniós országokból érkező intézmények vezetői kapcsolatba kerüljenek egymással, megismerjék egymást, és elkezdjenek együtt dolgozni egy közös projecten. zen a rendezvényen sikerült is kapcsolatba kerülni egy finn, egy norvég, egy spanyol valamint egy Észak-írországi képviselővel is, akikkel a jövőben a magyar óvónő is együttműködik majd. Egyelőre ez a kapcsolat kiépítési stádiumban tart, február folyamán kell közösen pályázniuk és abban az esetben, ha ez mindannyiuknak sikerül elindul az intézmények közötti együttműködés.

Ha a tervek megvalósulnak minden bizonnyal nagy változások következnek majd be az óvoda életében. Ez az intézmények közötti kapcsolat iskoláknál már működik, de óvodák között még nem annyira elterjedt.

Mindenképpen csak nyerhetnek, hiszen jobban fognak tudni tájékozódni a különböző oktatási rendszerekben, és bepillantást kaphatnak más, külföldön működő óvodák életébe. Ezáltal a saját munka egyfajta felfrissülést kaphat és szélesedik a látókör. És persze nem utolsó sorban, mivel ez csapatmunka, minden bizonnyal a közösségre is nagy hatást fog gyakorolni. A gyerekek érdeklődési köre is bővülhet, és könnyebbé válhat a különbségek elfogadása is.

Mivel egyelőre a pályázatba még nem fogtak bele, a jelenlegi legfontosabb feladat a kapcsolattartás az öt ország intézményeinek képviselőivel. Folyamatosan tájékoztatják egymást az óvodában történt fontosabb eseményekről és "szemmel tartják" az intézmények működését.

Amennyiben sikeres lesz a pályázat egy három éves indul el, amelyen belül sorra látogatják egymás intézményeit. Az első kiutazást jövő őszre tervezik Madridba.

Kruzslicz Anita


<<< Vissza