<<< Vissza

A Zsoldos Ferenc Szakközép és Szakiskolában
Nyitott kapuk a nyolcadikosok előtt

2003. november 7.

 
A Zsoldos Ferenc Szakközép és Szakiskolában november 3-án nyílt napot tartottak a végzos általános iskolai tanulók részére, amikor is testközelben megismerkedhettek, az itt folyó szakmai képzésekkel. A kereskedők és fodrászok tartottak ezen a napon látványos bemutatót, amikor is sűrűn fonott frizura elkészítését és ajándéktárgyak becsomagolását tekinthették meg az érdeklődők.

Ennél azért szerteágazóbb az itt folyó képzés (12 választható szakma), de a látvány lekötötte a gyerekek figyelmét. Az iskolába jelenleg közel 900-an (877-en) járnak nappali képzésre, az esti tagozatos képzésre 300-an vállalkoztak.

A szakközépiskolai képzésben a legnépszerűbb a marketing, a szakiskolában pedig az élelmiszer és vegyi áru kereskedo, a fodrász és a szobafesto szakma. Az itt elvégzett évek megkoronázásaképpen a fiatalok megszerezhetik a kereskedelmi technikus minősítést is.

A leglátványosabb bemutatott művek a fenti képen látható díszkosarak voltak, amelyek bizonyos alkalmakhoz készültek. Volt itt Valentin napi kosár, de a közeljövo egyik nagy eseményére (EU csatlakozás) is készült hungaricumokat tartalmazó ajándékkosár.


<<< Vissza