<<< Vissza |
Terney Napok - 2003 |
2003. november 7. |
November
3-án a középiskolai kollégium névadójára emlékeztek a kollégiumban lakó
diákok és nevelőik, és ezzel kezdetét vette a rengeteg kulturális programot
felsorakoztató Terney Napok rendezvénysorozat. Terney Béla 1961-től az intézet igazgatója 1966-ig, nyugalomba vonulásáig. 1972-ben halt meg. Az 1976-ban épült 304 férőhelyes kollégium 1994-ben vette fel a Terney Béla nevet. Terney Béla élete a tanítványai iránt érzett szeretet, a fenntartás nélküli bizalom mások becsületességében és az övéhez hasonló munkaszeretetben példaként szolgálhat Szentes és a kollégium diákjainak és nevelotanárainak egyaránt. Minden év novemberében 1 hetes rendelvénysorozattal tisztelegnek névadójuk emléke elott a kollégiumi lakók. Így teszik ezt most is 2003-ban is! A sírján elhelyezett virágok után a kollégiumi emléktálba megkoszorúzása következett, majd az egy hétig nyitva tartó kiállítás megnyitója, amikor is Józó Béla (1903-1971) leánya és unokáinak gyűjteményes kiállítását nyitotta meg Berkecz István festőművész és Szaplonczay Miklós görög-keleti parochus. Kép és szöveg: Vidovics Ferenc |