<<< Vissza

Termálenergia közvilágításra

2003. november 7.

 
A szennyvízberuházás kapcsán elmarasztalta a várost a közbeszerzési tanács. Döntésük - két hónapos felfüggesztetés után - a kiséri öblözetet érinti. Kimondták: meg kell ismételni az előminősítő eljárást. A települést több pontban elmarasztalták, és nem jogerősen 1 millió forintos bírságot is kiszabtak.

Szirbik Imre polgármester minapi sajtótájékoztatóján elmondta, a város szerette volna elkerülni azt, hogy a közbeszerzési eljárás során úgynevezett aktatáskás cégek jelenjenek meg, olyan cégek, akik képtelenek arra hogy a beruházást megvalósítsák, a munkát tovább adják alvállalkozóknak, amely 6-8 lépcső után kerül majd elvégzésre. A pályázati kiírást úgy fogalmazták meg, hogy csak olyan cégek pályázatát fogadják el, akik legalább 50 fős, munkavégzésre alkalmas dolgozói kollektívával, műszakilag felkészült szakemberekkel rendelkeznek.

Ezt a részét támadta meg egy dunántúli cég. A polgármester kijelentette: a közbeszerzési eljárást a közbeszerzési tanács előírásainak megfelelően megismétlik. A bírsággal sem értenek egyet, az ellen kifogással élnek, mert - ahogyan Szirbik Imre fogalmazott - a közbeszerzési törvény szellemének megfelelt a város. Jelenleg a kiséri öblözet közbeszerzési eljárása folyik, a városközpontié még nem készült el. A polgármester azzal érvelt, hogy az öblözetek 1 milliárd forintos beruházások, melyhez műszakilag is felkészült cégekre van szükség. A felsőpárti és az alsóréti öblözet ügyében jövő májusban lesz döntés. A fentebb említett problémák késleltetik a beruházást, a konkrét kivitelezési munkák már csak tavasszal indulnak meg.

A város a Démász Rt. szakembereivel áttekintette az energetika területén rájuk váró feladatokat. A tárgyalások során a közvilágítással kapcsolatban megállapodás született. Ezek szerint a város negyedmillió forintot fordít az alkonykapcsolók felszerelésére, minek utána megtörténhet a tényleges fényviszonyoknak megfelelő automatikus be- és kikapcsolás a településen. A Démász Rt. elkészíti Ecser, Cserebökény, Kajánújfalu és az Ilona-part területén lévő tanyák villamoshálózatának rekonstrukciós terveit és költségvetését, megvalósításukhoz - mint megtudtuk - közösen keresnek forrásokat. Az említett területek hálózat felújításai 25-30 millió forint költséget igényelnének, melynek fedezete az áramszolgáltató cég saját erejéből, valamint pályázatok útján, továbbá a város hozzájárulásából eredne.

A polgármester szólt arról is, hogy két termálkút kapacitása alkalmas lenne villamos energia termelésre. Ami elegendő a város közvilágításához szükséges áram előállítására. A Démász Rt.-vel közösen már elkezdték a feladat kimunkálását, hogy belátható időn belől energiát nyerjenek a termálvízből.

A továbbiakban szó esett arról is, hogy közel 100 beteg fát vágtak ki a közelmúltban, pótlások már folyamatban van. Mint megtudtuk, közel 400 facsemetét, 4500 tő évelőcserjét ültetnek el a városban.


<<< Vissza