<<< Vissza

Elhozták az Arany Pávát

2003. október 31.

 
Megvédte minősítését, ráadásul a rangos Arany Páva Díjat is elnyerte a Pengető Citerazenekar az október 25-én, Tiszakécskén rendezett minősítő-versenyen. A népzenészeknek, népi együtteseknek kétévente meg kell védeniük a minősítésüket, a Pengető esetében ez az arany fokozat megvédését jelentette.

- Az Arany Páva Díj ezen felül járt, ezt a kiemelkedően legjobb zenekarok kapják, melyet ezúttal tizennégy együttes közül mi hoztuk el - közölte az örömhírt Mélykútiné Németh Kornélia, a zenekar vezetője. S akik nevében beszélt, vagyis a zenekar tagjai : Antal Anikó, Földesi Márta, Laczkó Péter, Petesné Tropulai Erzsébet, Szeri Szilvia, Őze Csaba és Vas Andrea. Kornélia már helyet is keresett az okleveleknek az együttes dicsőségfalán a művelődési házban, az egyre szaporodó elismerések mellett.

Két népdalcsokrot adtak elő a megmérettetésen. Műsoruk első részében helyi népdalokat, vagyis a népzenei gyökereiket mutatták be, a másik - szabadon választott - produkcióban Bogyiszló vidékéről válogattak dalokat.

Kornélia elárulta : a műsort tulajdonképpen pár nap alatt gyakorolták be, azonban sietett hozzátenni, hogy az elért szép eredményben sok-sok év munkája van. A műsor összeállításánál sok mindent figyelembe kellett venniük, így a dalok sorrendje, az énektudás és a fellépő ruhák mellett még az is jelentőséggel bírt, hogyan állnak a hangszerhez.

Ezen felül azzal is kivívhatják a zsűri elismerését, ha a műsor kellően változatos és sugárzik a zenészekről, hogy élvezik a muzsikálást, magyarázta Kornélia. A műsorszámokat kiváló szakemberek bírálták: Olsvai Imre, a MTA tagja, népzenekutató, Vadas László népzenetanár, valamint Kovács László, a népművészet ifjú mestere, népzenész. A sikerhez persze kellett egy csapat, mely lelkes, összetartó fiatalokból áll, s az együttes létszáma is változatlan. A zenekarvezető meggyőződése az, hogy másképp nem is lehet ilyen sikereket elérni. A dicsőségfalon pedig még mindig akad hely.

D. J.


<<< Vissza