<<< Vissza

Fotósok az Alföldről

2003. október 31.

 
Képünkön: Boldog győztesek (balról jobbra): Schmidt Andrea, lapunk munkatársa, Vidovics Ferenc és Szabó Maya. (Fotó: Nagy István)

Bahget Iskander fotóművész igencsak meglepődött, amikor felkérték zsűrizésre a Szentesi Művelődési Központból. Mint mondta, sok rendezvényen vett már részt, legfőképpen azért vállalta e tiszte, mivel a szentesiek is ott vannak minden jelentős fotós eseményen az országban.

A meglepetése elsősorban nem a felkérésnek szólt. Hanem a rengeteg képnek, amely zsűrizésre várt. Megtudtuk, a pályázatra 113 szerző 470 fotóját küldte el, ebből a zsűri 45 szerző 60 alkotását fogadta el kiállításra. Sok kép lemaradt a falakról. A tárlatot megnyitó Bahget Iskander elmondta, nem azért, mert nem voltak jók. Ennyi fért a kijelölt helyekre - jegyezte meg. Dicsérte a műveket, mind nagyon szép, mondta.

A képek tetszettek neki. Mint ahogyan tetszettek a szemlélődő közönségnek is. A szó nemes értelmében színes, témáját tekintve sokrétű a kiállított anyag. Az alkotások középpontjában legtöbb esetben az ember áll, a fotósok környezetünkkel, a körülvevő természettel foglalkoznak leginkább. Mindezt színesen, élethűen jelenítik meg a képeken.

A IX. Alföldi Fotószalon díjazottjai:
I. díj: Schmidt Andrea (Újszentiván),
II. díj: Vidovics Ferenc (Szentes),
III. díj: Szabó Maya (Kecskemét).

Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének plakettje: Fehér Kálmán (Kecskemét).
Magyar Művelődési Intézet plakettje: Gyeviki János (Szeged).

Különdíjban részesült: Beleon Ari (Szentes), Izápi Laura (Záhony), Marton Ferenc (Mindszent), Papp Elek (Nagykőrös), Törköly József (Szeged).
Bahget Iskander fotóművész oklevelét Tarpay Zoltán szolnoki fotós kapta.

A kiállítás november 30-áig tekinthető meg a Művelődési és Ifjúsági Házban. A másodbemutató 2004. Január 5-étől február 2-áig lesz Mezőtúron, a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban.


<<< Vissza