<<< Vissza

Csökkenthető forráshiány

2003. szeptember 12.

 
(Fotó: Vidovics Ferenc)

A nyári szünet utáni első testületi ülésen Szirbik Imre polgármester - egyebek mellett - arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy tárgyalásokat folytatnak a MÉH átvevőtelep jelenlegi helyének áttelepítésről. Bejelentette, hogy a volt megyeháza felújítására benyújtott sikeres pályázat mellett állami forrásból jelentős összeget (mintegy 130 millió forintot) nyert a város egy komposztálótelep kialakítására, valamint a gyógyfürdő korszerűsítésére.

Mint ismeretes, közel 250 millió forintos forráshiánnyal számolhat a város jelenleg. Az önkormányzat első féléves gazdálkodásáról szóló beszámoló kapcsán dr. Rébeli Sz. Tamás azon kérdésére, miszerint a csongrádi úti kerékpárutat garanciálisan javította-e ki a cég, a polgármester elmondta: az önkormányzat polgári peres eljárás útján kívánja visszaszerezni a kerékpárutat kivitelező cégtől a javítás költségeit. Kiderült ugyanis, az építő nem ismeri el, hogy hanyag munkát végzett, így a helyhatóság fedezte a hiba megszüntetésének költségeit.

Félegyháziné Somogyi Éva, a pénzügyi bizottság elnöke így fogalmazott: a költségvetési hiány jelenleg meghaladja a 250 millió forintot, ám az esztendő végére 100 millióra csökkenthető. Azt viszont már nem lehet tovább faragni! A grémium vezetője kijelentette: újabb feladatokat már csak abban az esetben vállalhat az önkormányzat, ha a fedezetét is megtalálják hozzá.

Dömsödi József annak a véleményének adott hangot, hogy a kormány ígérete ellenére sem biztosította a közalkalmazottak béremelésének a fedezetét. A Fidesz MPP polgári összefogás nehezményezte, hogy az OEP a 2002-ben végrehajtott béremelés fedezetét teljes mértékben nem biztosítja, így az ügyelet, illetve a védőnői szolgálat folyamatos működéséhez mintegy 15-20 millió forint hiányzik, melynek rendezésére a második félévben kell az önkormányzatnak megoldást találni. A költségvetés teljesítési adatait figyelembe véve megállapítható, hogy az önkormányzat gazdasági helyzete nehezedett.

Karikó-Tóth Tibor a központi gyermekélelmezési konyhával foglalkozó részhez kívánt hozzászólni. Mint a beszámolóból kitűnik, az egyházi intézmények által felmondott szolgáltatás miatt a Deák Ferenc utcai iskolában működő főzőkonyhát megszüntették, szeptember 1-jétől melegítő konyhaként működik tovább. Az átszervezés egy ember munkahelyének a megszüntetését vonja maga után. A képviselő megjegyezte: nem szabad mindezt az egyházi intézményekre hárítani. Igazgatóként, az iskola vezetésével akkor úgy döntöttek, új konyhát keresnek. Találtak is más szolgáltatót, ám az is tény, hogy az oktatási intézmények dolgozói közül mind kevesebben veszik igénybe az ebédet. "Ez is arra utal, hogy a központi gyermekélelmezési konyhánál gondok vannak. Javaslom, próbáljunk utána nézni a problémáknak, mind az ételek minőségében, mind az adagok mennyiségében megoldást találni, mert ha így haladunk, más intézmények is követnek bennünket" - vélekedett a képviselő.

Oltyán Lajos védelmébe vette a konyhát, annak örült ugyan, hogy az egyházi iskolák találtak más szolgáltatót, de - mint megjegyezte - nem így kellene megoldani a feladatot, hanem a városi konyhát támogatva. Felvetette a kérdést: az említett vállalkozó hogyan fogadna be további három, három és félezer étkezőt? Erre Karikó-Tóth Tibor azt válaszolta, hogy képviselőként azt szeretné, ha a gyermekélelmezési konyha megfelelő minőséget és mennyiséget adna. Nem az a cél, hogy más vállalkozót keressünk.

Dr. Sipos Ferenc elmondta: még soha nem volt arra példa, hogy a város költségvetési hiánnyal zárja az évet. Ő ezen a téren pesszimista, félő, több lesz a hiány 100 milliónál. Szirbik Imre válaszában kifejtette: szigorú, naprakész gazdálkodás mellett, jó pályázatokkal biztosítható, hogy a költségvetési hiány ne haladja meg 100 millió forintot. A költségvetési egyensúly fenntartása érdekében ismételten benyújtják az úgynevezett önhikis pályázatot a plusz forrás elnyerésére.

L. J.


<<< Vissza