Az út legkegyetlenebb része következett. A süvítő szél és az óriási hullámok többször az oldalukra döntötte a hajókat. A jéghideg sós víz átvágott a fedélzeten és a réseken lecsorgott a fegyencekre. Egy alkalommal (decemberben) három hajó veszélyesen közel került egymáshoz a sűrű szürke ködben és csak lövések és harangok hangjával tudtak egymás helyzetéről tudomást venni. A ködöt a naplóleírások szerint hó és jég váltotta fel. A fegyencek egy szál pokrócba göngyölödve vacogtak a fedélzet alatt. "Van Diemens Land", azaz a mai Tasmánia közelében olyan vad viharba keveredtek, hogy megszaggatta az egyik hajó felső vitorláit és játékszerként dobálta a hajókat. A női fegyencek jó része térdre borulva hangosan imádkozott. A sok viszontagság és 15.063 mérföld (kb. 24.100 km) út és 252 nap után megérkeztek rendeltetési helyükre. Phillip kapitány jogosan lehetett büszke az eredményekre. Azelőtt még soha nem fordult elő a világtörténelemben, hogy egy ekkora flotta, aprócska hajóival, annyi emberrel ilyen távolságon utazott volna át viszonylag veszteség nélkül. Az út folyamán 48 ember vesztette életét. A több mint 200 évvel ezelőtti körülmények között ez a veszteség nem volt jelentős. Az számított, hogy mindegyik hajó épségben megérkezett, árúval, élőállatokkal és a foglyok nagy részével. A 48 elhalálozott közül 40 volt fegyenc és 5 volt fegyenc gyermeke. A "First Fleet", azaz az első hajószállítmány, amely megalapozta az első fehér emberek letelepedését Ausztráliában olyan teljesítményt valósított meg, amely soha azelőtt nem létezett a hajózás történelmében. Talán azóta sem létezik! A flotta a Botany Bay-ből a mai Sydney-i kikötőbe vonult, hogy az első bevándorlók letelepedjenek. De ez más történet!

<<< Vissza