Szellemi, kulturális gyökerek nélkül, a hagyományok ismerete nélkül a felnövekvő generációban egy "lebegő" életérzés alakulhat ki , mely azt sugallja , mintha a világ - a most, bennük általuk összeállított - , azonos lenne a valósággal. A gyermeknek úgy kell megismernie környezetét, a világot, hogy valaki bevezeti abba. (Vö. Mester és tanítványok kapcsolata) Kairos kontra Kronos! A gyermekek világába bezúdult a felnőtteké : a nem megfelelő életkorban szerzett, feldolgozatlan információk, a sokkoló élmények , az impulzus-áradat kiégett , elfásult , kora-vén, barbi-korosztályt hozott létre. Szinte divattá, életstílussá vált egyfajta idő-csúsztatás: gyermekként felnőttnek látszani, nyugdíjasként farmeros kamasznak. Az IDŐ, mint ellenség, mint az élet vetélytársa jelenik meg - amit sebességgel, kozmetikumokkal, vitaminokkal le kell győzni - , s nem úgy , mint "alkalmas szent idő" , mint életünk szövetének legértékesebb alkotórésze. Az elrabolt gyermekkor visszaadása. A kisgyermeket vissza kell helyeznünk a saját világába, vagyis a mese, az ének, a játék, a tánc világába, ahol saját életkorának megfelelő tapasztalatot gyűjthet. Engedni , hogy rácsodálkozzék a teremtett világ titkaira. Az iskola mindennapjaiban ezért a rohanás, kapkodás tudatosan kerülendő (a pontosság viszont szükséges). A magyar népművészet forrása kiapadhatatlan: a gyermekjátékok, népszokások, jeles napok dalai csendüljenek fel a műsorokon, rendezvényeken , az óraközi szünetekben. Az öröm, mint alapélmény. A játéknak , - nagyobbaknál - a szellemes, izgalmas versenyeknek, sportolási lehetőségeknek, a kirándulásoknak mind-mind tükrözniük kell, hogy a felnőtt számára a gyermekekkel töltött idő "megszentelt idő" (vö. időt szentelni valamire), nem időpocsékolás, hogy megérezzék; lényük nem nyűg és nem teher, hanem öröm és ragyogás. "Csak feltétel nélküli szeretetben elfogadva, a személyes példa vonzásában, az abszolút értékek erőterébe helyezve növekedhet az ember."(Don Bosco) A társadalomban a krisztusi szellemiség formáját, arcát a keresztények közössége (az Egyház) mutatja. Az elkötelezettség, mint érték. Az elkötelezettség nem azt jelenti, hogy kötelezően vallásos szokásokat veszünk fel , hanem , hogy mi magunk, nevelőként elfogadjuk és "összekötjük" életünket azzal a hívással, amely a belső-ember növekedését akarja bennünk. Az Isten-keresés elkötelezettsége hitelesebb lehet , mint a kényszerből gyakorolt üres cselekedetek. Mindannyian úton vagyunk, és sokszor évekig vergődünk saját élet-utunk labirintusában. Növekedvén nevelünk (Karácsony Sándor). A keresztény közösségben élők , nevelőtestületben dolgozók éppúgy növekedésben vannak, mint neveltjeik, ezért szükséges a folyamatos szakmai, lelki megújulás, töltekezés. A tanítók úgy vállalják a nevelés kockázatát, hogy rábízzák magukat az egyetlen Tanítóra. "Istenről ne beszéljünk túl sokat gyermekeinknek, inkább Istennel beszélgessünk sokat róluk".( Don Bosco) A keresztény iskola nyitott intézmény, minden alkalmat megragad , hogy a keresztény kultúra kincseit , gazdagságát másokkal , az érdeklődőkkel megismertesse, mert : "Az a hit, amelyik nem válik kultúrává, nem teljesen elfogadott, nem teljesen átgondolt, nem hűségesen megélt hit." (II. János Pál) Töprengésemet a keresztény iskola feladatáról, szerepéről egy Saint-Exupéry idézettel zárom : "Boldognak és szabadnak mondalak, ha szívedben egy felépítendő székesegyház tervét hordozod. Legyőzöttnek és boldogtalannak, ha a felépült katedrális pénzbeszedői helyére pályázol." Az iskolában eltöltött napjainkat gyakorta küzdelmes hétköznapokként éljük meg, ugyanakkor tudjuk, az egyházi iskolák újraindításával történelmet is írunk. Kissé patetikusra emelve az utolsó akkordot: "dúlt hiteknek" élő hitből emeljük a szívek szentélyét s a kiművelt emberfők katedrálisát . Köszönöm, hogy Szentes városában sokan, szeretettel figyelnek ránk, és építő kritikával segítik munkánkat! Nemes Éva

<<< Vissza