<<< Vissza

Megújulnak a város útjai

2003. szeptember 5.

 

1970-ben Szentes utcáinak 35 százaléka volt szilárd burkolata, ez a szám mára már szinte teljesen 100 százalék. Ezeket az utakat természetesen egy idő után, a megnövekedett forgalom miatt fel kell újítani.

Az utóbbi időben jelentős összeget fordított a város ezeknek az utaknak felújítására. Mint Sáfrán Bálint a Polgármester Hivatal Műszaki Osztályának Főmunkatársa elmondta a közelmúltban készült el a Négyessy László, Esze Tamás utcákban illetve a Nagyvölgy soron a burkolatfelújítás, jelenleg pedig az Ady Endre utcán folyik az aszfaltozás.

Ez után a Csongrádi úttól a Liget bekötőút megerősítése következik. Most lassabb ütemben végzik a munkálatokat, mivel a városban a csatornahálózat kiépítése is folyamatos. A nemrégiben elkészült útszakaszokat pedig 5 évig nem lehet felbontani, bár elképzelhető, hogy erre néhány rövid szakaszon mégis szükség lesz.

A javításokhoz szükséges pénzeket pályázaton nyerték, a kivitelezést pedig pályáztatták. A legkedvezőbb ajánlatot a Hódút Kft. adta, így ők lettek a kivitelezők. Az aszfaltozások várhatóan még ebben a hónapban befejeződnek.

A közlekedési feltételek javítása érdekében elkészült az Attila utca Nagyvölgy sor összekötése, melynek átadása után érezhető volt a teherforgalom csökkenése a Kossuth utcán és Koszta József utcákban. Valamint nemrégen került átadásra a Kiss Zsigmond utcai gyalogoshíd és átjáró.

A városfejlesztő bizottság a következő ülésén tárgyalja a a Kossuth utca forgalmi rend felülvizsgálatának döntés előkészítési tanulmányát, melynek megvalósítása a következő évek feladata. Évek óta tervezik, hogy megszüntetik a parkolást a Kossuth utcán, és a későbbiekben sétáló utca lenne. Ezen elképzelés megvalósítása azonban sok idő, tervezés és pénz kérdése. Vasúti átjárók és hidak építése lenne szükséges azért, hogy fennakadás nélkül lehessen közlekedni a városban.

Az elkövetkezendő időszakban mintegy 60 milliót költenek járdarekonstrukcióra a város területén, ezáltal csaknem 10 kilométer járdát újítanak fel. Előzetes felmérések után a legrosszabb szakaszokat javítják ki a következő két-három évben, még szebbé téve ezzel Szentes útjait.

Kruzslicz Anita


<<< Vissza