Sok ballagás, érettségi, diplomaszerzés történik ezekben a május végi, júniusi hetekben. És emlékek élednek újra. Különösen azok szívében mozdul be a jó értelemben vett nosztalgia, akik számára jelesebb évfordulók tudnak sokat jelenteni. Ilyenkor aztán történnek a kedves találkozások, a nagy beszámolók és persze a nagy sajnálkozások azok miatt, akik már az élet érettségijét is befejezték; vagy megszerezték a tartós jó hírre jogosító végbizonyítványt, vagy az Örök Életet jelentő végérvényes diplomát ott, ahol Isten angyalai és szentjei végzik az Élet Könyvével kapcsolatos adminisztrációt. Számomra, aki 66 évvel ezelőtt érettségiztem, már minden évforduló fontos, mert már minden év arról harsog egyre hangosabban, hogy az ifjúság évei is, meg a negyvenes-ötvenes évek sora is ajándékok voltak, csak legfeljebb elfelejtettük őket megköszönni, avagy nem tudtuk: kinek tartozunk köszönettel azért, hogy egyáltalán élünk. Most viszont az a gondolat támadt szívemben, hogy felköszöntök minden kedves diáktársamat, aki Szentes városában velem együtt teszi le az élet különféle tantárgyaiból a maga vizsgáját. Sorstársnőim és Sorstársak! Isten éltessen mindnyájatokat sokáig jó testi-szellemi egészségben! S aminek e napokban én, a 66 éve érettségizett öreg lelkipásztor nagyon tudok örülni, azt az örömöt szívből kívánom minden kedves jubilánsnak. S mi ez az öröm? Megmondom: a fiatalok szeretete! Biztos vagyok benne, hogy ennél nagyobb örömet nem is kívánhatnék senkinek öreg napjaira. Kaptam ugyanis a napokban egy fényképet. Egy kedves arcú gimnazista leányka ajándékozott meg a saját érettségire készült fényképével, melynek túlsó oldalára a következőket írta: "Ha majd e kép homályos lesz s kopott, akkor se felejtse el, hogy voltam s talán vagyok!" Mi más ez a fiatal szívből származó óhaj? Felszólítás arra, hogy a mi szeretetünknek olyannak kell lennie, mely képes túlélni drága fiataljaink életét is. S ezt nyugodtan tekinthetjük isteni parancsnak is, mert a szeretet attól szeretet, hogy képes mindent túlélni. Ahogy Pál apostol mondja: "A szeretet soha meg nem szűnik!" (I. Kor. 13,8). Azon meg elgondolkodhatunk, hogy mikor és hol van túlélésnek ideje és helye? S ha jól merünk gondolkodni, akkor talán lassan-lassan kezdünk megbarátkozni a vakmerő gondolattal, hogy téren és időn túl kell lennie egy további dimenziónak. A győzelmes szeretet dimenziója az Istenben! Kedves Diáktársnőim és Diáktársak! Adjon Isten elég időt még arra, hogy legyen lehetőségünk minél hosszabb főpróbára! Igen, főpróbára! Mert akkor járunk jól, ha minden próbát főpróbának tartunk. Ezért fogok imádkozni a Jézus Szíve templomban, a búcsúi szentmisén június 29-én, vasárnap reggel 8 órakor. Vági László

<<< Vissza