<<< Vissza |
Bemutatkoztak a bunyósok |
2003. június 6. |
"Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó" - tartja a közmondás.
A mondás valóban áll a Szentesi Kinizsi boksz és kickboksz szakosztályára.
A Bertók Róbert által irányított együttes korábbi ígéretét váltotta
valóra. Egy régebbi beszélgetésünkkor az edző azt mondta, hogy hamarosan
bemutatkoznak. Elérkezett az idő, amikor számot kellett adni a tudásukról.
Erről az eseményről beszélt Bertók Róbert, a csapat edzője. - A közelmúltban a hódmezővásárhelyi Hód-kupán mutatkoztak be a versenyzőim. Két fiatal próbált szerencsét, Lakatos András (64 kg) és Szilasi Adrián (69 kg). Mindketten szépen öklöztek és győztek. Ezen a tornán vívták első mérkőzésüket. A jelenlévők a teljesítményük láttán nem akarták elhinni, hogy a fiatalok most debütálnak először a ringben. Az edzésen mindenki a maximumot nyújtja. Újabb fellépésünk hét végén a Pécsett sorra kerülő Baranya-kupán lesz. Ez egy komoly erőpróba, én magam is aktív koromban szorítóba léptem ezen a tornán. Pécsre három versenyzőt viszek. Lakatos Andrást, Szilasi Adriánt (junior) valamint Fésűs Istvánt (91 kg, felnőtt). Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy minden sportágban - de a bunyóban nagyon jellemző - a tehetségek idő előtt abbahagyják az ökölvívást. Gondolok itt Petrovics Istvánra, aki szép sikereket ért el, de abbahagyta. Pedig még néhány évig bokszolhatott volna. Örömteli, hogy Szentesen van utánpótlása a sportágnak. Bízom abban, hogy sok örömet szereznek a küzdősport szerelmeseinek. Nem bántam meg, hogy az alapokról indulva kezdtem el a gyerekekkel foglalkozni. Minden siker, amit elérnek, nekem is siker. Amikor bemennek a ringbe, én is annyira izgulok, mint ők. D. V. Z. |