<<< Vissza |
Gondolatok |
2003. június 6. |
Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe: Jézus Krisztus mennybemenetele
után jött el a Szentlélek Isten, mintha helyet cserélt volna a Szentháromság
2. és 3. személye. A Szentlélek ugyanis éppen olyan valóságos isteni személy,
mint az Atya és a Fiú. A Szentlélek személyében maga Isten van jelen ebben
a világban mindaddig, amikor majd Jézus Krisztus újra eljön a Földre, de
már nem úgy, mint az első Karácsony alkalmával, hanem teljes isteni dicsőségében. +++++++++++++++++++++++++ Pünkösd ünnepe a nevét attól kapta, hogy a húsvét után következő 50. napon szállt le a mennyből és kettős tüzes nyelvek alakjában újjászülte az apostolokat. Az 50. nap görög nyelven pentekoszté. Ebből formálta mára a magyar szókiejtés a pünkösd szót. +++++++++++++++++++++++++ Történelmi szempontból pünkösd a keresztény-keresztyén egyház születésnapja. Azon a pünkösdi napon Jeruzsálemben 3000 ember tért és keresztelkedett meg. Ők alkották az első ker. gyülekezetet. +++++++++++++++++++++++++ Kitöltetése után itt maradt a Földön és munkálkodik Jézus visszajöveteléig, az utolsó ítélet napjáig. Mivel lélek, nem köti test, tér, idő, mindenütt egyszerre tud jelen lenni és elvégezni a következő munkáit: újjászülés, elhívás, megtérítés, megszentelés, megdicsőítés, közben kegyelmi ajándékok, különböző rendkívüli képességek, mint pl. a hivatástudat, mindenféle tehetség, adottság, képesség. +++++++++++++++++++++++++ Végezetül hogyan ünnepelj? Ha egy mód van rá, feltétlenül templomi gyülekezetben, kérd amire lelki szükséged van, s köszönd meg Neki mindazt, amit már megkaptál Tőle (lelki erő, megbánás, vigasztalódás, hinni, reménykedni és szeretni tudás stb.)!. Bármit kérhetsz, mert a Szentlélek mindent készségesen és ingyen ad, ha tiszta szívből, hittel kéred. Dr. Imre Ernő |