Mikor e sorokat papírra vetem, éppen negyven éve annak, hogy befejezte haldoklását és elhunyt a huszadik század legnagyobb pápája, XXIII. János. Pünkösd másodnapja volt akkor. Világszerte a rádióadások első híre a 82 éves egyházfő utolsó óráiról szólt. Valami elképzelhetetlen lelki egység bontakozott ki halottas ágya körül. Megismétlődni látszott az első pünkösd nagy csodája. Az, hogy mindenki értette Péter apostol híres pünkösdi beszédét Jézus feltámadásáról. Ez a nyelvcsoda nem tüzes nyelvek és hatalmas szélzúgás hatására jött létre, mint 2000 évvel ezelőtt, hanem elég volt hozzá egy olyan ember halála, kinek jósága bámulatos módon világhírré változott, s megérintette még azok szívét is, akik számára a vallás nem hord üzenetet. Számomra, a Budapest környéki község 45 éves papja számára az a nap az élet egyik nagy élményét jelentette. Igazi, modern csodát: a jóság csendes, de mégis szenzációs győzelmének csodáját. És annak megnyugvást gerjesztő megtapasztalását, hogy ez a bűnös emberiség nem egészen rossz, nem kell miatta elkeseredni, mert lám, ha a jóság szele valahonnan megérinti lelkét, akkor maga is jobbá válik: megrendül és elgondolkodik. A jó János pápa meghalt, s holtteste felett a jóság jelentette a meggyújtott és virrasztó gyertyát. Az az ember sokaság pedig, mely akkor este a Szent Péter téren a haldokló pápáért imádkozott, hálálkodott is, meg sírt is. Mindenki jól értette a pillanat parancsát. Azt, hogy itt és most pünkösdölni kell, mert ez a szomorúság tele van ígérettel: hátha lesz még béke, hátha vége lesz a szerencsétlenül kettészakadt Európa botrányos nyomorúságának. Hát valami tényleg lett az ígéretből: Európa tényleg megszabadult a kettészakítottság botrányától, és félreérthetetlenül törekszik a lehető legnagyobb egységre. Ennek a törekvésnek a sodrása visz be minket is magyarokat a készülő nagy egység Európájába. Arra meg ugye nagyon jó gondolnunk, hogy kontinensünk eggyé válásának művéhez nekünk is tevőlegesen van közünk? Kérem is nagy szeretettel azokat, akik koruknál fogva tanúi lehettek ennek a történelmi folyamatnak, ne legyenek hűtlenek ahhoz, amit megéltek. Nem szabad aazzal szemben, amit nekünk osztott ki a történelem, közömbössé válnunk csak azért, mert a pillanatnyi politikai és gazdasági érdekcsatározások ki akarják bérelni és álomba akarják ringatni emlékezetünket, nehogy útjukban legyen. Ez a mai pünkösd az utolsó az Unió határain kívüliségünkben. Most tehát nagyon kívánatos lenne őszintén szembesülnünk múltunk bűneivel, hogy annál inkább képesekké váljunk arra a jobb jövendőre, mely talán valóban nekünk is elkészíttetett. Szép pünkösdöt mindenkinek! Vági László

<<< Vissza