<<< Vissza

Négyszázötven kiállító szerepelt
Az Alföldi Állattenyésztési napokon

2003. május 2.

 
Ez évben fordult elő először, hogy a kiállítók száma meghaladta a négyszázat. Pontosan négyszázötvenen gondolták úgy, hogy érdemes bemutatkozni a X. Alföldi Állattenyésztési Napokon.

Ezt a létszámot már nem szeretnék növelni a következő esztendőkben sem, inkább a kiszolgálást, elhelyezést, egyszóval a minőségen igyekeznek javítani a jövőben. Az idei jubileumi szakkiállításon az öt állatfaj közül a ló kapott kiemelt hangsúlyt. Így lovasbemutató, díjugrató- és póniverseny színesítette a programot. A házigazda Hód-mezőgazda Rt. minden állatfajban érdekelt. A tenyészállatoknak takarmányt állít elő, ehhez pedig vetőmagot.
- A kiállítás - amellett, hogy egy nívós szakmai rendezvény - a részvénytársaságnak reklámot hordoz, hiszen az itt megjelenők valamilyen módon partnerei a cégnek - mondta Mélykuti Tibor kereskedelmi igazgató.

A szentesi cégek közül a Pankotai Agrár Rt. hagyományosan tenyész- sertésekkel vett részt a szakmai seregszemlén. A Nagytőkei Nagyfehér törzstenyészetből sertés kanokat és kocákat hoztak el Vásárhelyre. Ezenkívül a Funki tartástechnológia és eloszöri bemutatkozással a dán Witfoss takarmányok és premixek kaptak hangsúlyt az rt. standján. Köteles László állattenyésztési igazgató elmondta, hogy ezek a szakmai találkozók mindig hoznak kézzelfogható eredményeket, ami a későbbiek során üzleti kapcsolatokban is megnyilvánul. Másrészt, a sertéságazat jelenlegi helyzetében minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy bemutassuk mire vagyunk képesek. Hozzátette, hogy bár nyolcadik alkalommal van jelen ezen a rendezvényen, még soha nem sikerült végignéznie a kiállítókat és programokat. A szakmai-baráti beszélgetések mellett már nem jut ideje a nézelődésre.

A német Lippisch és a Szentesi Nagyfehér törzslúd állományából hozott bemutatóba néhány libát az Árpád - Agrár Rt. Első ízben állítottak ki a takarmányágazatban készült tápjaikból. Ezek különlegessége, hogy teljes értékű szóját adnak hozzá - tájékoztatott Kovács László, a részvénytársaság kereskedelmi és marketing igazgatója. Nem egészen az állattenyésztéshez kapcsolódva, de a sok látogató miatt a sütőipari ágazat (Rónasági Kft.) által sütött termékekből valamint a szintén az Árpád Rt. tulajdonában lévő Csongrádbor Kft. minoségi vörös és fehér boraiból adott kóstolót és vásárlási lehetőséget a cég. Az igazgató hangsúlyozta: a piac megköveteli, hogy mutassuk, népszerusítsük magunkat és termékeinket ezeken a rendezvényeken.

Természetesen nem csak itt Hódmezővásárhelyen vagyunk jelen, de az országban más programokon is részt veszünk. Sőt, év elején Németországban állítottunk ki, májusban pedig Londonban mutatjuk be Cabernet France és Kékfrankos borainkat.

A Fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Rt. egy darab nóniusz törzskancával jött az állattenyésztési napokra. Az elmúlt években is mindig dobogós helyezést ért el a cég lova. Farkas Sándor vezérigazgató remélte, hogy most is így lesz, de komoly konkurencia is volt. Az elnök nem csak ebben a minőségében volt jelen, hanem mint országgyűlési képviselő és tenyésztő is. Egy ilyen szakmai nap mindig komoly kihívás az állattartóknak, de egyben ünnep is, ahol találkozhatnak, beszélgethetnek a gazdák gondjaikról, örömeikről. Az itt bemutatott technológiák, technikai eszközök elengedhetetlenek az uniós mezőgazdasági színvonal eléréséhez.

Besenyei

Rekordot döntött

A vásárba látogatók a szombati napon Guinness-rekord kísérletnek lehettek a tanúi. A Hódmezőgazda Rt. nyugdíjas dolgozója a 64 éves Marton János kézi birkanyírás kategóriában próbálkozott. Nyolc óra alatt ötven bárányt sikerült készre nyírnia, amit lejelentettek a londoni központba. A kísérlet sikeréről később értesítik a versenyzőt. Jani bácsit, aki nyolcéves kora óta nyír birkákat, a helyszínen felkérték országos bemutató megtartására is.


<<< Vissza